A családi problémák ennyire kihatnak a felnőtt életre?
Előre leírnám nem hibáztatok senkit és tudom csak rajtam múlik a sorsom és próbálok kilábalni abból amiben épp most vagyok.
Úgy nőttem fel, hogy folyamatosan vitáztak a szüleim dühüket pedig rajtunk gyerekeiken adták ki vagy ordibálással , vagy veréssel. Volt, hogy verekedtek egymással bár ez tényleg ritka volt és sajnos volt, hogy előttünk akart az egyik szülőnk véget vetni az életének. A nagymamám velünk élt rendszeresen vert leköpött de amikor elmondtam a szüleimnek nem hittek így megint csak megvertek...
Kigúnyoltak és undorítónak neveztek és sosem voltam nekik semmiben elég jó, ha elakartam mondani a problémáim nem érdekelte őket mert nekik is van elég bajuk. Kifelé másoknak persze nem így adták elő mindenki előtt megjátszották a jó szülőt. Nagyon sokáig úgy gondoltam ez nincs hatással az életemre de pár éve súlyos depresszióval küzdök nagyrészt azért ahogy felnőttem. Már nyugtatóval sem tudok aludni de őszintén nem is akarok nyugtatón élni mert ez nem normális.
Néha most jó néha borzasztó a csalàdommal a kapcsolatom.
Próbáltam én is többször véget vetni az életemnek de ez szintén nem megoldás és már bánom. Senkinek sem mesélek arról , hogy nőttem fel volt valaki akit közel engedtem magamhoz neki elmondtam de érzelmileg ő is padlóra tett.
Kényszeresen vágyom arra, hogy valaki szeressen és elég jó legyek neki de ez nem fog menni, ha magamat is kevésnek tartom és úgy érzem senkinek sem vagyok elég. Talán most egyedül kellene lennem? Vagy keresni valaki társaságát?
Rázúdítani senkire nem akarom a problémáim.
27N
Van a szüleimmel kapcsolatom írtam néha jobb néha borzasztó.
8-as te meg félre beszélsz írtam nem hibàztatok senkit de kihatott az életemre.
Havi 60-ból nincs meg a pszichológus alkalmanként 20-25 és heti egy két alkalom lenne ő a legközelebbi pszichológus errefelé.
Nincsenek felesleges költségeim csak arra költök amire kell.
Nem dohányzom, nem iszom, nem járok el sehová.
Keveset keresek sajnos de tényleg prábálom megoldani.
8-as vagyok akkor sajnos félreértettük egymást, a kérdésedben egyáltalán nem azt éreztem, hogy te hibáztatnál valakit, sőt ellenkezőleg.
Ezek szerint nagyon rosszul fogalmaztam. Mivel nálunk szintén mindenért én voltam a hibás a szinte soha nem dolgozó kitartott anyám helyett.27 évesen még rosszabbul álltam,mint te 50/N.
A Teremtő hittel,hogy állsz?
Én buddhista vagyok,pedig ,nem annak neveltek.
Ha ember szeretetére vágysz ráadásul kényszeresen az eleve halálra ítéltetett.
Hogy mondanék fel mikor örültem, hogy munkát találtam itt elég nehéz találni tényleg kicsi város +eldöntöttem tanulni fogok amit a szüleim eddig nem engedtek gyerekként.
Szakmáim vannak de szeptembertől érettségire fogok járni és itt sem akarok majd megállni képezni szeretném magam tovább az, hogy szeptembertől újra estin suliba fogok járni kicsit feldobott azért. Ha tanultam és elérem a célom a városból is el szeretnék költözni de ezt még nem tehetem meg. A tanulástól várok egy kis pozitívumot az életemben.
17
Tiszteletben tartom mások vallását de ateista vagyok és az is maradok.
Gondolom 27,nem 17, de ha ez így van ez az út jónak tűnik.
Szóval a szüleid nem engedtek tanulni, mert magukra dolgoztatni akartak?
19
Írtam, hogy 27 éves vagyok már a kérdésemnél is.
Nem engedtek szakiskolát végeztem.
Azt mondták vagy ez vagy semmi ők nem fizetnek a tanulásomért. Dolgoznom kellett de nem mindig találtam munkát így végül egy családtagomat ápoltam haláláig. Most egy boltban dolgozom, pénztáros vagyok.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!