Miért nem értik meg, hogy nem kell rám főzni, mert megoldom máshogy? Mit csináljak?
Gimis vagyok, nyári szünet van.
Mama minden este telefonál, hogy másnapra mit főzzön nekem/nekünk.
Viszont nem szeretem már annyira a főztjét, nem úgy főz, hogy az nekem finom legyen. Így hiába küldi, hozza, általában senki nem eszi meg. Szóval feleslegesen fárad vele.
A másik meg, hogy nyűg az egész.
Legyek itthon délelőtt 11 és 12 között, mert elhozzák az ebédet. Olyankor bejönnek, leülnek, itt vannak simán fél délutánt, hiába vonulok fel a szobámba, vagy ki medencézni, nem zavarja őket. Megnézik a magazinokat, újságokat, vagy néznek könyveket a polcról és nekiállnak olvasni. Tegnap is jött volna a barátom délután, nyilván nem mondhattam nekik, hogy húzzanak már el. Úgy csináltam, mint aki indul valahová, öltöztem, pakoltam és próbáltam jelezni nekik, hogy menni készülök. Nem vették a lapot, aztán már mondtam is, hogy na nekem menni kéne lassan, szóval zárnék be, kapcsolnám ki a légkondikat, indulnék. Erre hogy jaj menjek nyugodtan, ők akkor már megvárják anyát.... Hát mondom ez nem igaz.
Vagy mennék mondjuk egésznapos programra, akkor is mondja anya, hogy hát mama ideges, hogy így mit eszem egész nap. 2023 van, azért ma Budapesten senki nem hal éhen. Meg ha nincs is kedvem, kedvünk sehová menni, akkor is annyi helyről lehet rendelni, azok (nekem) sokkal finomabbak, mint pl. mama löncshúsos bolognaija, vagy olajos rántott húsa.
Anyának már mondtam ezt, annyit mondott, hogy hát most mit csináljon velük, az egyetlen unokájuk vagyok, szeret rám főzni. Jó, főzzön kéthétben egyszer. De ez így nekem teher, meg ő is hiába fárad, mivel nem esszük meg.
Nem maga a szituáció lehetne kamu, van ilyen, hanem abból lejet tudni, hogy kitaláció és csak hergelni jött a kérdező, hogy valóban volt már 1-2 alkalommal pont ugyanez a kérdés, ugyanezekkel a részletekkel, ugyanezekkel a válaszokkal.
És még le is tagadja, miközben aki olvasta, tudja, hogy ezt ugyanaz írta ki. Csak azt akarja, hogy mindenki ossza, mert rnedelget, nem főz.
"Mert 16-17 évesen, nyáron van jobb program is, mint a nagyszülőket várni, velük enni."
Miért 38-42 évesen szerinted nem lesz?
Addigra szerinted lesz még nagyszülőd?
Azt hiszed az életben van választásod? :D
És mégis mi közül? He?
Bírom ezt a hülyeséáget is, hogy a "magam ura" vagyok, meg hogy "az életben bárki lehet belőlem"
Ahha jó!
Hallod majd szólj ha NIGÉRIA ELNÖKE leszel!
Komolyan mondom akkor meghajolok előtted!
Himnusz megvan?
"A nagy világon e kivűl. Nincsen számodra hely; Áldjon vagy verjen sors keze; Itt élned, halnod kell."
Na emésztgessed szépen!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!