Panaszkodó rokonsággal mit lehet csinálni? Meg se halljam?

Nagyszüleim + apukám testvére és neki a családja vidéken élnek, együtt. Kb. az az "igazi magyar valóság", lelakott kádárkocka ház, annak van igaza, aki hangosabban ordít, gyereknevelés is ebben merül ki, kutytartás azt jelenti, hogy a 3-4 napos maradékokat adják oda neki és minek annak oltás, úgysem viszik sehová...

Régen is volt 1-2 panaszkodós mondatuk, ott nincs munka, nincs élet. De a covid óta, ha megyek, az ottlétem semmi másról sem szól, csak hogy ezt hallgatom. Milyen kilátástalan minden, nincs munka/előrelépés, hát ők már most megmondták a gyereknek, hogy a továbbtanulást felejtse el (12 éves...). Itt előbb-utóbb éhezés és fosztogatás lesz, a családok majd sorban mondanak le a gyerekeikről és az idősekről, mert nem lesz pénz etetni őket, gondoskodni róluk.

Ha kicsit vidámabb témákról beszélnék, elmesélném, mi történt velem, vagy mik a terveim/terveim, akkor is csak visszakanyarodunk ahhoz, hogy lehessen panaszkodni, sopánkodni, félni. Például tegnap meséltem, hogy nyáron hová utazom, milyen helyekre készülök, erre hogy hááát ezt nagyon meg kell gondolni, mert ki tudja, ott milyen állapotok vannak, ők már olyat is hallottak, hogy egyenesen a repülőről leszállva rabolják el a fiatal lányokat és adják el utána őket. Meg állandó kérdés, hogy én mit tudok Budapesten EGYEDÜL csinálni évek óta... Hogy nem rossz ez nekem? Hogy senki nincs itt, se család, se régi barátnők? És hiába magyarázom, hogy nem vagyok egyedül, ismerkedek, itt hétköznap este is be lehet ülni bárhová, nem az van, hogy 7-kor már ember sincs az utcákon.

Nagyon lehangoló az egész, konkrétan 1,5 órát vezetek azért, hogy full depressziós legyek utána. De ha meg nem megyek, mint most, pl 3 hónapja nem voltam, mert legutóbb a 12 éves unokatestvérem úgy belém állt, hogy csak lestem, a többiek meg egy szót sem szóltak volna... Szóval ha nem megyek, akkor meg mama sír nekem, hogy én már nem is foglalkozom velük, sosem látogatom meg őket és hogy szét van hullva a család. De nem azért megyek, hogy ezt hallgassam, próbálom az életemből az ilyesmiket kizárni. Őt, őket sem akarom megbántani, hogy nem érdekel a problémájuk, de konkrétan ők csak ezekről beszélnek, viszont változtatni meg nem akarnak. Például nagynéném és a férje már 15 éve panaszkodnak, hogy "nincs munka", sz_r a fizetés, de az eszükbe nem jutott még, hogy esetleg tanuljanak valamit, képezzék magukat és mindjárt többre vinnék, ha nem érettségivel, nyelvtudás nélkül keresnének munkát.

Szóval panaszkodnak, de változtatni nem hajlandók semmin.