Egykeként mennyire élvezted a családi kirándulásokat, nyaralásokat?
Nekünk egy van (6 éves), és valahogy mindig bennem van, hogy akkor az igazi minden program, ha más gyerek is van ott. Úgy menjünk nyaralni is, hogy legyen ott társasága.
Akik egykeként átéltétek, milyen volt a szülőkkel “programozni”?
Mi négyen vagyunk tesók, szóval nehéz elképzelni.
(Amúgy rengetegszer jönnek hozzánk, meg elég élénk társasági életet élünk, úgyhogy most kifejezetten ez a része érdekel.)
hat..nemtudom. 6 eves egy teso aki mondjuk 3...ugysem vannak el ugy egymassal mint egy masik 6 vagy 7 evessel, nem?
eleve kötve vagytok a kicsivel gyerek programozni, strandon van mas idegen gyerek es a gyerekek gyorsan ossze haverkodnak.szerintem mind1 ... ha ott van 5 masik teso inkabb tobb a vita meg stressz
Egyke voltam, nem éreztem hátrányát. Apunak oldalkocsis motorkerékpárja volt, azzal mentünk mindenfelé, körbenyaraltuk a Balatont, apu megtanított úszni. Hétvégi házunk volt a Duna mellett, ott is sokat voltunk. Apu egyik barátjának motorcsónakja volt, sokat voltunk a vízen. Nem hiányzott a testvér, mindenhol voltak más gyerekek, akikkel játszhattam.
N
11 évig voltam egyke, szóval remélem így is relevánsnak számít a véleményem.
Nagyon szerettem, ha más gyerek is volt a társaságban, főleg akivel jóban vagyok. Ilyenkor úgy éreztem, mintha nekem is lenne testvérem (nagyon nagy vágyam volt egy kistesó).
De ha csak a szüleimmel mentem valahova, azt is szerettem. Olyankor úgy éreztem, én vagyok a világ közepe, én kapok minden figyelmet.
Amit egyedül utáltam, az ha több felnőtt társaságában mentünk valahova és én voltam az egyetlen gyerek. Ilyenkor nagyon magányosnak és "kihagyottnak" éreztem magam.
Nekem jó volt. Mármint nyilván program függő volt, kirándulni nem szerettem, de azt akkor sem ha volt más ismerős gyerek a társaságban.
A nyaralásokat, nekem való programokat viszont élveztem. Mivel soha nem volt testvérem, nem hiányzott hogy legyen más gyerek is ilyeneken. Meg sokszor vittük valami barátnőmet is, hogy legyen nekem is társaságom. De ha csak a szüleimmel mentem hármasban, azok is jók voltak.
Egykeként azt tapasztalom, hogy baromira túl van misztifiálva ez a testvér dolog. Biztos van egyke aki szeretne, de amúgy akinek nincs testvére, az ezt szokja meg, nem érzi a hiányát. Nekem jó volt így, és hajlok rá, hogy a lányomnak sem lesz testvére, vagy ha lesz is, nagyon nem most, tehát együtt felnőni nem fognak. Mikor valaki erre rákérdez, csomószor a sajnálokzás a reakció. Pedig amúgy egykének lenni jó, tényleg te vagy a világ közepe (ettől persze még nem feltétlen lesz elkényzetetett az ember ha jól nevelik), nincs verseny helyzet, sokkal szorosabb kapcsolat jöhet létre a szülőkkel. És egy egyke amúgy is megtanulja egyedül elfoglalni magát.
Köszi a válaszokat, nagyon hasznosak! Ő mindig nagyon társasági volt, sokszor jönnek ide a barátai hozzánk, sok programon vagyunk, a családom is nagy (unokatesok stb.), szóval ilyen értelemben nyitott életet él. Mondjuk sokszor kérte, hogy legyen testvére, sajnos nem jött össze.
Olyankor vagyok bizonytalan, hogy ha családi programot szervezünk a szűk családnak, vajon mennyire élvezi velünk.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!