Van más is, aki ezt érzi?

nem vagy egyedül ezzel az érzéssel

Néha én is érzem ezt, de mindig rájövök, hogy igenis van, akiket érdeklem, csak nem fejezik ki megfelelően, szerintem veled is ez lehet.

Igen, ez így van rendjén. Mindenkinek saját maga legyen a fontos. Neked viszont te nem vagy fontos, úgy látszik. Túlhajszolod magad, ami egyenes út a testi-lelki bajokhoz. Ezen változtass mindenképp! Nem dolgozhatod halálra magad.

Első lépés: Munkahelyváltás.

Ebbe a kevés alvásba tönkre fogsz menni ezen mindenképp váűltoztatnod kell.

Nagyon empatatizáló válaszokat kaptál, pedig az a helyzet, hogy nem ártana egy kis önkritika. Megtudtuk rólad, hogy aktív korú férfi vagy, aki nem érzi jól magát a bőrébe, emiatt erős egészségszorongással küzd (sőt, részben már pszichoszomatizál is) és közben még mindig az őt körülvevő nők kizárólagos, gondoskodó figyelmére vágyik- amit mivel úgy ítél meg, hogy nem elégséges mértékben kap meg a gyermekek mellett, hát érzelmileg rögtön meg nem értett, elhanyagolt, ennél csak többet érdemlő, önsajnálkozó hisztriénikus kamaszfiúvá vedlik vissza. Valóban, a gyermekeid szeretete amellett, hogy nagyon jól esik, tulajdonképpen feltétlen- azaz nem a karakterednek és/vagy a teljesítményednek szól-ezért nem tudja az érett Ego(d) jóllakatni (önigazolni) magát vele. Szakmai oldalról meg kell hogy nyugtassalak, nem egyéni a panaszod- kisgyermekes családokban az elsődleges érzelmi duálúnió az anya-gyermek között jön intenzíven létre, amely nem csak teljesen leköti a női partner érzelmi és fizikai erőforrásait (nagy drive az, hogy életben kell tartani egy gyereket (illetve kettőt), s közben fenntartani egy otthont (nem anyagi természetben, hanem funkcionálisan) menedzselni egy partnerkapcsolatot, felszínen tartani a családi/külkapcsolatokat, sőt valahogy a saját belső egzisztenciális igényeknek is megfelelni), de ráadásként mindebből a férfi automatikusan ki is marad, akkoris ha nagy erőfeszítéseket tesz, hogy ez másképp legyen. Ez, teljesen normális, ahogyan az is, hogy a férfi elhanyagoltnak kezdi érezni magát, hiszen osztozkodni kell az intimitáson- ezt meg könnyebb szóban megkövetni, mint érzelmileg átélni. Ilyenkor több kimenetel is megfigyelhető: elhidegülés, párkapcsolati humbukk viták felerősödése, megcsalás, féltékenység, gyermekek életében való aktív részvétel (tudattalan) visszaszorulása, kivonulás, depresszió, pszichoszomatizáció stb. Mivel a kérdés felvetésében szerepel, hogy rossz közérzetre nemhogy a partner, de még anyuka sem reagál- itt sem elsősorban nem (aggodalomra okot adó) valódi organikus okokról, hanem egy kisgyermekes apuka helytelen érzelmi kommunikációjáról, ebből eredő frusztrációról és az intimitás megváltozására adott stresszválaszról van szó. Ha nem így lenne, akkor elsősorban orvoshoz fordulnál a ,,tünetekkel", nem felnőtt férfiként az életedben szereplő két, tipikus érzelmi gondoskodással összekapcsolható női karakter ignorációjáról panaszkodnál. A rossz hír, hogy ha erről nem beszélgetsz a partnereddel, hanem beleloholod magadat az önsajnálatba, akkor semmi sem fog változni, ill. minden csak rosszabb lehet kapcsolati és egészségügyi szinten is. A 4-5 óra alvás nem kóros, a vérnyomás probléma lehet akut vagy krónikus, de mindeféleképpen kezelhető- ha nincs mellette társbetegség, vagy nem vagy súlyosan elhízott akkor nem kell betojni tőle. Bizonytalanság esetén irány az orvos, évi 1 full check up egyébként sem árt, sőt preventív jelleggel 20 fölött javasolt is. Azzal viszont,- ahogyan már említettem-, hogy a nők figyelmére vágysz, kezdeni kellene valamit. Hidd el, a partnerednek 2 gyermek mellett semmi extra ideje nincs arra, hogy még külön a te sértődős kedvedbe is járjon és megpróbálja kitalálni, hogy mi is emészt a nap végén. Ha figyelemre vágysz, légy partner a feleséged életében és mindennapjaiban. Mutasd ki azt a figyelmet, amit te követelsz magadnak. Közeledj újra, hogy ne csak egy ágyba aludjatok, hanem érzelmileg is újra összhangba kerüljetek. Anyukádról meg váljál le. Nem azért nősültél meg, hogy átmentsd az anyai csucsukálós sémát a házasságodba és legyen egy olyan partner melletted aki bár úgy gondoskodik rólad, mint egy anya, szerencsére szabadon lehet tabutlanul testileg is szeretni- hanem azért házasodtál meg, hogy érett férfiként ne csak barátként, alkalmazottként, vőlegényként, hanem apaként és társként is mind érzelmileg, mind fizikailag mind bizony gazdaságilag is megálld a helyed. Ezek az új szerepek persze fárasztóak és nehezek- nem olyan, mint amikor babavárás alatt romanticizálja a gyermeknevetéssel átszőtt otthon és a büszke, akár kirakatba is kiállítható apaképet a férfi maga előtt- és sokat is kell folyamatosan dolgozni értük. Ha önállóan nem megy, ha nem sikerül kommunikálni az érzelmi szükségletekről és az aggodalmakról és nem éled fel a motiváció a partnered munkafolyamataiba való aktív bevonódásra sem- érdemes felkeresni egy pszichológust és elkezdeni dolgozni a személyiségeden és az önismereteden, mert ezek szerint inkább fejben voltál készen a szerepváltásra, mintsem Selfben. Ha ezt elhanyagolod, az a kapcsolatodra lesz negatív hatással- párkapcsolati tanácsadás pedig nehezebb, hosszabb és drágább folyamat, ráadásul sokszor akkor kezdenek már bele a párok, amikor már dinamikailag leült, érzelmileg pedig jelentősen kiürült a kapcsolat- szóval nem érdemes kivárásra játszani. És persze nem érdemes anoním oldalakon figyelemért nyafogni sem, főleg olyan válaszokat komolyan venni, amelyek arról támogatnak, hogyan helyezd magad ,,jól kiérdemelten" apaként és társként IS akár az egész család elé.. Tudom, nem olvadt el a szádban a gumicukor a válaszomtól, de a felnőtt (női/férfi) szerepek felelősséggel és teljesítménnyel járnak együtt- az önzőségre és a dacra ott a kisgyermekkor és a kamaszkor. Az elakadásokat meg kell lépni. Sok sikert!

ismerős. kb meghalok mindennap

Hű, 6-os, ez a válasz odab.szott! 👌