Szülőtartás nagyszülőnek is jár?
Adott egy olyan szitu, hogy van egy 80 év körüli bácsi. 1 lánya volt, a lányának férje, és azoknak 2 gyereke.
A bácsi régen a feleségével a saját lakásában élt. Lányuk akkor költözött el tőlük, mikor férjhez ment, S a férj szüleivel éltek egy házban békességben.
A lányának férje autóbalesetben fiatalon meghalt. Nagy tragédia volt ez minenkinek. Néhány év múlva pedig a bácsi felesége is meghalt.
Az unokák miatt nagyon sokat jàrt a lányához, saját bánata ellenére erős maradt, segítette a fiatalokat, az elhunyt férj szüleivel is jó kapcsolata volt. Ám jött hamar a következő tragédia, az elhunyt férj szülei is meghaltak, egy időben, szintén közlekedési balesetben.
A bácsi lánya lelkileg úgy összetört, hogy megbetegedett. Bár a 2 unoka akkora már felnőtt éppen, még nagyon "gyerekek voltak"..
Megbeszélték, hogy a bácsi, vagyis a nagypapa hozzájuk költözik, saját lakását pedig eladja. Így is lett.
Ez a ház pedig, ami a másik két nagyszülőé volt, a két unoka nevére került, mivel az elhunyt apukának nem voltak testvérei.
Éltek így tovább szomorúan, de békében, a bácsi a lakásának árát az évek alatt teljes mértékben ráköltötte erre a családi házra, nem sajnálta unokáitól. Hivatalos papírt erről nem írtak.
Közben a bácsi lányán úgy elhatalmasodott a betegség, hogy meghalt ő is. Nem sok örökséget hagyott, némi pénzt és ingóságot, gyerekeié lett.
Egy ideig látszólag békében éltek így tovább. De valójában a két testvér nagyon meggyűlölte egymást, sok vita volt köztük. Az idősebb, a lány egyszercsak titokban férjhez ment, elköltözött.
A bácsi közben olyan idős lett, hogy sok mindenben segítségre szorul. A fiú unoka a maga módján segíti, de ő teljesen link életet él a rocker haverjaival, állandóan részeg.
Egy ilyen félrészeg pillanatában a nővére aláiratott vele egy szerződést, miszerint megveszi tőle a ház ráeső részét, továbbá, hogy X hónapon belül az öcsikének a nagypapával együtt ki kell onnan költöznie.
Öcsike nem gondolkozott, csak megörült a pénznek, alá is írta.
A bácsi csak utólag tudta ezt meg, és ahogy tudatosult benne, hogy a saját lakásának árát beleölte az unokák házába, majd ezek után el kell onnan költöznie... Minden szempontból romlott az állapota. Nem beszélve, hogy a részeges unokát sem tudja fegyelmezni, sőt most már alárendeltje neki.
Egy ismerősük befogadta őket egy évre, de jó ideje albérletbe kényszerült papa és unokája. A lány közben már mint a ház egyedüli tulajdonosa, eladta végleg a házat, azt idegenek lakják, vissza nem költözhetnek...
Az öcskös állítólag már elverte azt a pénzt, amit nővérétől kapott a fele házért, és minden kis keresetét is elissza, ha épp van állása...
A bácsi nyugdíja már nem elég kettejüknek, plusz még az albérletet is fizetni..
Lassan az albérletből is menniük kell.
A lányunoka nem törődik a nagypapával.., pedig neki lenne helye és ideje a nagypapa befigadására. De fel se hívja, gazdag pasijával jól élnek, állítólag most terhes is....
Kérdésem, ha màr ez a link unoka nem tud az idős bácsiról gondoskodni, a jólétben élő lány kötelezhető -r rá???
Pontosan mit jelent a szülőtartás és nagyszülőre is vonatkozik-e, ha annak gyereke ugye már nem él...?
Vagy mégis mit tehet a bácsi, hogy ne legyen hajléktalan???
A nővér együtt élt egy alkoholista testvérrel egy közösen örökölt házban. Mégis, mit kellett volna tennie, ha el akar költözni, meg akarja kapni a részét?
Szerinted a link tesó ki tudta volna fizetni a fél ház árát a lánynak?
A lány MEGVETTE a fele lakást, kifizette a link tesót, aki valszeg megörült a pártíz millának, amit elihat. Nincs itt semmi átbacás vagy részeg adasvételi szerződés aláírás, a lány egyszerűen pattanni akart eg, alkoholista mellől akit egy öreg bácsi pénzel, totál életképtelen szitu.
A lany oldaláról nézve: mit kellett volna tenni?
"Vagy sok-sok szép szerződéssel biztosítsátok be magatokat, nehogy majd a saját unokátok kifosszon"
Mióta kifosztás az, ha ÖNKÉNT eladja valaki a lakását és ÖNKÉNT beleteszi valaki másnak a lakásába, tudva, hogy ott neki semmi tulajdonjoga nincs?
Egy testvérpár által birtokolt lakásba, ahol NYILVÁNVALÓAN változni fog a felállás, hiszen nem akarnak testvérek egy lakásban lakva megöregedni...
Te megkérdezted, kötelelezhető-e az unoka tartásra, mi leírtuk, hogy nem és ez független attól, ki mit gondol.
Mellesleg, akkor a csajnak soha nem kellett volna megkapnia az örökölt részét? Vagy hogy gondolod?
Nem ellopta, hanem mint írtad, kifizette a felét, a másik fele jogosan járt neki.
A nagypapa hülye, a fiú hülye, mit kezdjünk ilyen hülye családdal amúgy?
Sosem kapta volna meg a részét a házból és valószínűleg a link testvér elitta volna a lakás árát is, nagypapi meg vígan támogatja ebben.
Ehhez en sem asszisztálnék sem kapcsolatilag, sem pedig az örökölt félrészemmel.
A ház el lett osztva, nagypapi nyilván részeges testvér mellett áll, akkor boldoguljanak ketten.
"Öcsike nem gondolkozott, csak megörült a pénznek, alá is írta."
Ha eladom a saját fejem fölül a lakásom, akkor van-e jogom tolvajnak nevezni a vevőt és meglepődni, hogy onnan ki kell költöznöm?
21#!
A lány oldaláròl?
1. Amikor az öccsével lakott a házban, akkor még nem ivott, az utàna jóval kezdődött.
2. A nagypapa mindkettejük nagypapája, nem visszás egy kicsit, hogy csak az öccs gondoskodik róla???!!!!
A kérdésben még munkakerülő alkesz volt az öcsi, aki elissza az összes pénzét, most meg már ő gondoskodik a papáról. Értjük, hogy valamiért utálod a lányt, de eléggé sántít a sztori. Ismered egyáltalán? Vagy csak a szüleidtől hallod vissza azokat a dolgokat, amiket nekik mond a papa aki panaszkodni jár oda?
Ha a lány tényleg titokban ment férjhez, hogy el tudjon menekülni, úgy, hogy akkor még állítólag nem is ivott a tesó, az azért elég beszédes, nem?
Fújhatsz a lányra, de a tesónak is pont annyi lehetősége volt, hogy önálló életet teremtsen, mint a lánynak. Mi lett azzal a pénzzel amit addig tett félre amíg még nem volt alkesz és lakbért sem kellett fizetnie? Abból ha nem is tudta volna kifizetni a nővére részét egyben, de egy hitel önerőhöz sem volt elég? Vagy arra számított, hogy a papa miatt majd élhet a közös házban örökre és a nővére, akivel gyűlölték egymást, majd simán megengedi?
Plusz ha a szerződés félrészeg aláírása a lány kiköltözése "után jóval" történt, akkor még csak nem is arról van szó, hogy egyik percről a másikra kellett volna megoldani a lakhatásukat. Még jó fej is volt, mert a saját része után kérhetett volna lakáshasználati díjat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!