Hogyan tegyem túl magam anyuék szakításán és újra kibékülésén?

Én is nappalisként jártam és dolgoztam mellette. Melyik suli ez?

Amúgy meg van olyan diákmeló, ahol nem napközben, hanem esti, délutáni órákban (este 8-ig) van meló, irodai, vagy hétvégén, hétvégi diákmelón magasabb az órabér valamivel. Szóval ha nagyon akarod, de nem érsz rá minden nap, de alkalmanként bevállalnád, lehet találni. Viszont ez így nem állapot, beleszólni nem tudsz, ha nem bírod, ki kell lépned, szóval ez pedig igazándiból rajtad múlik, mit teszel meg érte a lehetőségek közül.

Esetleg csinálhatsz mást is, amiből pénz lesz, eladhatsz neten számodra feleslegessé vált dolgokat, amik másnak még jók lehetnek. Az összegyűlt pénzt be tudod rakni kamatozni bankba. Valahol el kell kezdeni.

Amit tudsz tenni, hogy vagy konfrontálódsz, vagy lelépsz otthonról. Ismerem én is a helyzetet, mikor rossz otthon, de gyakorlatilag nem tudsz elköltözni (én is így élek a férjem családjánál, kis lakás, sokan vagyunk, pénzünk semmi, még albérletre sem elég), de én ilyenkor azt csinálom, hogy kerek perec a másik szemébe mondom, ha valami bajom van vele, persze meg is indokolom, nem csak vagdalkozok, és nem ármánykodok, mint anyósom...

Tehát én a következőt csinálnám: egyrészt keresnék egy helyet, ahová tudok menni, ha nagyon nagy gáz lenne, keresnék munkát (én is nappalin tanulok, egyetemista vagyok, plusz egy másik egyetemet csinálok levelezőn, és még így is tudok dolgozni félállásban, igaz, nem egyszerű). Ha ez megvan, akkor szépen el lehet kezdeni beolvasni, nem anyukádnak, hanem az élettársának. Számon kérni, miért csinálja ezt, amit csinált(t), és addig nem tágítani, amíg magyarázatot nem ad a viselkedésére.

Ezen kívül egy hasznos jótanács: ne tedd magad tönkre más emberek hibája miatt! Ne te érezd magad rosszul, ha anyukád rosszul választott! Közhely, de mindenkinek magának kell megoldania a problémáit. Te segíthetsz anyukádnak, de nem élhetsz helyette!

Hidd el, én is sajnálom a saját anyámat, aki világéletében idióta pasikat fogott ki (élükön apámmal, aki éveken át keserítette az életünket, mikor még otthon laktam), de felfogtam, hogy mindenki a saját életéért és a saját döntéseiért felelős, nem másokéért. Így, miután hiába mondtam anyámnak egy éve, hogy ne költözzön össze az új barátjával, akiről már első blikkre levettem, hogy egy léhűtő kalandor, nem hallgatott rám. Összeköltöztek, elkényeztette a pasit, az meg élt anyám pénzén, mint Marci Hevesen. Persze szakítás lett a vége, anyám megint sajnáltatja magát, hogy hogy lehetett megint ilyen hülye -ezt szó szerint így mondta-, de én már nem tudom sajnálni. Én ugyanis megmondtam előre, mi lesz a vége, nem hallgatott rám, most szépen issza a levét. Én meg mosom kezeimet: az ő hibája az ő hibája, én ezért nem fogom magam rosszul érezni.