Hogyan lehetne javítani édesanyám hozzáállásán a feleségemmel kapcsolatban?

A rokonoméknal akkor lett jobb a viszony amikor megszuletett a baba. Bár ott az életvidám anyós túl jégcsapnak vélte a menyét, de a feleségböl a gyerek érzelmeket hívott elő, és látva hogy milyen gondoskodó, jó anya a menye, sokat javult a viszonyuk.

Kb 5 évig, amikor az anyuka ismét távolságtartó és érzelem mentes lett, elmúltak a hormonok...

Van itt egy kevés olyan válasz, hogy "igen, nagyon fontos, hogy anyádnak megfeleljen a feleséged és közel érezze magához". Nem igaz. Jó dolog, ha így van, de csak ritka véletlen. Ahol nem jön magától, de a férj mégis ezen lovagol, az nem magának házasodott, hanem az anyjának, ami konkrétan válóok. Kérdező, most képzeld el, hogy milyen lenne, ha neked erőltetnék, hogy (a távolság ellenére is) próbálj szoros érzelmi viszonyban lenni anyósékkal, és hívd már fel beszélgetni, mert vasárnap óta nem hívtad. Hiába nincs mit mondanod. Legyen. És örülj, hogy hallod a hangját.

Amúgy nekem nagyon rosszul esne a feleséged helyében az a hozzáállás, hogy "az ő szüleivel nem vagyok olyan jó viszonyban, de kit érdekel, az nem fontos, ők nem számítanak, de neki az ééén szüleimet imádnia kéne, mert ők fontosak. Velük mindig együtt kell lenni, és neki ezt élveznie kell, imádnia kell anyukámat, nem úgy, mint nekem az övét, az más".

Hagyhattátok volna a te szüleidet is faképnél, költözhettetek volna az övéi közelébe, és lehetne a tieiddel hideg a kapcsolat, rámondva, hogy az nem számít, az övéivel meg erőltetve neked, hogy úgy szeresd őket, mintha az új saját szüleid lennének. Nem érzed, milyen fájó? Ha már odavitted anyád seggébe (tudom, azt írtad, nem vitted a nyakára, de biztos sülve-főve együtt kell velük lenni, különben nem lenne problémád azzal, hogy nem borulnak egymás keblére), legalább hagyd már békén, hadd legyen ezzel úgy, ahogy tud.

53-as vagyok. Nem releváns, hogy a gyakorlatban nem költözhettetek az ő szülei közelébe, csak arra akartam ezzel rávilágítani, hogy mindenkinek kellemetlen lenne más szüleit ilyen mértékben előbbre helyezni az életében, mint a sajátjait.

Logikus, hogy a te szüleiddel a távolságok miatt gyakrabban találkoztok, ezt még nem róhatja fel senki. Viszont az elégségesen felül már mindenkinél van egy határa annak, amit a vendégeskedésből jól visel, és amin felül már kezdi erősen unni a banánt. Ezt a mennyiséget a feleséged szempontjából vagy túllépitek vagy nem, ő tudja. (Egyébként ha a világon mindent a szüleidtől kaptok, az sem kötelezne arra, hogy nekik adjátok a fél életeteket. Ez nem ok, legfeljebb ürügy. Valójában nekik igényük van a rengeteg együttlétre, és neked is. Akkor is lenne, ha egy kanyi vasat sem adtak volna, különben egészen más kérdést tettél volna fel a folytonos összejárásról. De másnak attól még ez lehet nagyon sok.) Az viszont egyértelműen túlzó elvárás, hogy ő olyan érzéseket tápláljon anyád iránt (és anyád is iránta), amik nem jönnek, mert egyszerűen nem egymáshoz passzoló személyiségek. Nem is kell egymáshoz passzolniuk, mert ők nem választották egymást; a feleségednek kell hozzád.

Persze, a ti dolgotok, mennyit találkoztok. Csak mivel köztük alapvető ellenszenv húzódik (a leírtak alapján főleg anyád részéről), esélyes, hogy előbb-utóbb legalább az egyikük besokall, és kifejezi, hogy a háta közepére sem kíván ennyi együtt lógást, mert csak kényelmetlenség és nyűg neki. Senki nem szeret olyan társaságban lenni, ahol kényszerűen fogadják és feszeng, mert ennél mindenki tudna magának jobb programot. Szerintem erre készülj. Legfeljebb azzal lehetne ezt megelőzni, ha eleve kevesebbet találkoztok, annyit, amennyit még anyád is, és a feleséged is jó hangulatban "el tudja nézegetni a másik képét".

Ha anyád ellenszenvén nem segítettek az évek és a nyilvánvalóan nagyon sok együtt töltött idő, akkor nemigen változtat rajta semmi. Nem barátnők, nem is lesznek, ez van, nem is kell. Örülj neki, hogy kulturáltan elvannak, és tiszteletben tartják egymást.

Egyébként nekem sem szimpatikus az, hogy anyád számos alkalommal elmondta, hogy nem kedveli a feleségedet és nem hozzád való, meg mindig szóvá teszi a "hibáit". Úgy tartom, hogy amit egyszer elmondanak, az vélemény, amit pedig folyton elmondanak, az ba...gatás és nyomásgyakorlás. Ez a jellemvonás irritál, ezért én sem lennék öribari vele, és veled sem, mert te is ugyanezt csináltad anyád barátjával kapcsolatban. Pedig én sem vagyok hibátlan, de nem vagyok rossz ember, és biztos ti sem, de nem illünk össze. Ez a véletlenszerűen összerakott emberek közt többször van így, mint ahányszor nagy egymásratalálás kerekedik az ismeretségből. Ez természetes dolog, nem baj.