Az anyám nem szeret, mégis kötődök hozzá és én lennék a legboldogabb, hogyha hozzánk költözne, miért?

Hárman vagyunk testvérek, nagy korkülönbséggel született egy húgom.

Előtte se szeretett anyám minket, sose mondta, hogy szeret minket, hogy büszke rám, soha nem kérdezte meg, hogy mi volt az iskolában, kell-e a tanulásban segítség. Ellátott minket: főzött, mosott, takarított, mindig szép, tiszta környezetben éltünk, mindent megadtak nekünk, ami tőlük telt, csak szeretetet nem adtak. A fiútestvéremmel is csak akkor voltak törődőek, amikor már felesége volt (anyuci pici fia lett utána rögtön).

Ezzel szembe húgomat mindenhová vitték, Helguci volt a kedvenc, ő rá voltak büszkék, az ő hátát veregették meg, és pechünkre volt is miért: rettentő ügyesen rajzol és kosarazott is.

Ennek ellenére én szeretem anyámat és harcolok a szeretetéért, pedig már 42 éves kétgyerekes anyuka vagyok. Édesanyám 67 éves, most lett nyugdíjas ezen az éven, és a húgom magához akarja venni. De én akarok róla gondoskodni, és nem tudnék jó szívvel aludni minden nap, mert úgy érzem, hogy nekem kell róla gondoskodnom.