Mit tehetnék egy 50 éves tiktok függő anyukával?
Sajnos nagyon rákattant erre az alkalmazásra, mindennap tesz fel videókat önmagáról, ahogyan bohóckodik. Milliószor próbáltam már megbeszélni vele, hogy hagyja abba, mert ami az interneten marad, az ott marad örökre.
Pluszban a gúny tárgya lettem a közönségben emiatt. Minden ismerősöm nézi,és nevetnek. Ő pedig érthetetlen, és továbbra is folytatja, még nagyobb erőbedobással.
Van e valaki hasonló cipőben, mint én? Esetleg miféle megoldást lehet találni e ügyben?
22L
Anyum ugyan nem tiktokozik (én sem), de értem a problémád.
Nem ért hozzá, (76 évesen kezdte), megtanítottam az alapokra, de olyan hülyeségeket csinál a Fb-n, hogy égnek áll a hajam. Megosztja magának a sütirecepteket, elküldni nekem messengeren, hogy biztosan meglegyen...
Ha nem magyaráztam volna el neki százszor (a mai napig kérdez), akkor egyszer sem.
Eljutottam oda, hogy már nem érdekel, ha leégeti a kaját, amit odatesz főzni, hátha tanul belőle.
Ikerházban lakunk, elmondja, mit főz, de már tudom, hogy gondok lesznek. Nem bántom, inkább fél szemem rajta van.
Aki nincs ilyenbe benne, fogalma sincs, hogy mennyire eltudja kapni a hév még 78 évesen is.
Csak leírtam, hogy ilyen is van. A gyerekei, unokái, ismerősei már csak átlapoznak, de ő így boldog!!!!
Hagyd rá! 50 évesen még talán megjön az esze. De semmi esetre ne dirigálj neki, mert ez ha vicces, ha nem vicces, bizony függőség.
13!
Majd ha te 76 éves leszel, te is fogsz hasonló okossagokat elkovetni, amitől a te gyerekednek hullik majd a haja
A Gyakori Kérdések szabályzata:
1. paragrafus: A kérdező mindig hülye
2. paragrafus: A kérdezőt mindig támadni kell
3. paragrafus: Ha a kérdező nem hülye, és nem ad támadásra okot, akkor az 1. és a 2. paragrafus lép életbe a 4. paragrafussal karöltve
4. paragrafus: Mondva csinált indokkal, személyeskedéssel g3nyózni kell a kérdezővel.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!