Mi a véleményetek arról, hogy közel 50 évi házasság alatt a házastársak megutálják egymást, és az egyik halála után a túlélő lényegében megkönnyebbül?

9: ja-ja, kb. a "falu szája". Aki mindenkit mindenért megszól.

8: hát ja... talán azt várná, hogy még a ruháját is megszaggassa a gyászoló???

https://www.gyakorikerdesek.hu/kultura-es-kozosseg__vallas__..

a túlélőn sem a temetésen sem máskor nem láttam gyászt

Nyilván te is nagyon gyászoltad, ha ezzel tudtál foglalkozni a temetésen.

Az is lehet, hogy egy fegyelmezett ember, aki nem szeret érzelem-megnyilvánulásokat tenni sok más ember előtt.

Különösen, ha férfi maradt özvegyen, aki megszokta, hogy az élet minden csapását szótlanul, panaszkodás és sírás nélkül el kell viselnie.

#13: Telitalálat! :)

De kb. ugyanezt megkapta már a kérdező a korábbi kérdései alatt is....

Ennek ellenére kitartó az újabb és újabb kérdéseivel.

Az a baj, hogy te nem tudhatod, hogy nem volt-e baja.

Nekem a szeretett nagymamám hunyt el, aki a világ közepe volt, én megkönnyebbültem, és nem azért, mert örültem, hogy nincs itt, hanem azért, mert már nem könyörög a halálért, ugyanis áttétes rákjai voltak, fájt neki az élet, de ezt soha nem mutatta ki.

Belül fájt és mart, hogy többet nem fogunk leülni kártyázni meg jókat nevetni, de jobban éreztem magam, hogy nem szenved már..

Az 50 év is csak egy erőltetett színjáték vagy együtt kínlódás lehetett. Biztosan nem a másik ápolása vezetett ehhez az állapotig.

Olyan persze van, hogy a hosszasan beteg családtag halála után megkönnyebbülnek a szerettei. Több ismerősöm is van, aki nem a házastársát, a gyerekét temette el, és igen, megkönnyebbülés volt, mert nem volt emberhez méltó élet, amit élt.

"....mert a túlélőn sem a temetésen sem máskor nem láttam gyászt"

Hát ne erre alapozz