Milyen gyerekkori traumátok volt?

"sajnos a társadalom nagy része sosem megy el terápiába"

Nem nagyon hinném, hogy lenne rá kapacitásuk a pszichológusoknak, hogy mindenki terápiába járjon.

24-es, látom, megragadtad a lényeget! Ha most azt mondanám, hogy mindenkire ráférne, hogy egy magasan képzett személyi edzővel dolgozzon egy-két évet, hogy betanítsa neki a főbb mozgásmintákat, gyakorlatokat, megnézze, van-e tartáshibája, asszimetriája, azokat korrigálják, akkor meg belekötnél, hogy nem lenne elég személyi edző? :D

Nyilván nem fog elmenni minden egyes ember, de ahhoz képest, amennyien most járnak, mennyivel jobb lenne a társadalom, ha minél többen elmennének.

Egyébként ha már itt tartunk, akkor az nagyobb gond, hogy a legtöbb embernek pénze sincs rá.

Gyakori iskolai szivatásokkal voltak gondjaim. Éveken keresztül nem tudtam beilleszkedni, fizikailag és lelkileg bántalmaztak az osztálytársak és a tanárok szinte semmit sem tettek a védelmemben...

Jó, hogy véget ért az általános iskola, fellélegeztem, amikor az utolsó napon kiléptem az iskola épületéből

Annyira féltem apámtól, hogy nem mertem szólni ha pisilnem kellett, szomjas/éhes voltam, valami fájt (a nem ivás miatt már gyerekkoromban veseköveim voltak, az első vesegörcsöt csak akkor vették eszre mikor már halálosan sápadt voltam az ájulás szélén). Nem figyeltek arra hogy eleget aludjak, 7-9 eves koromban gyakran 10-11-ig fent kellett ülnöm este és mondanom a leckét. Másnap fél 7kor kelés.

Nem figyeltek rá h mossak fogat. Ha meghívtak szülinapra, nem mehettem el. Nem hitték el h szorít a cipő csak miután leesett a körmöm. Borzasztó volt, nem is mesélem tovább.