Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Mit tennétek a helyemben?

Mit tennétek a helyemben?

Figyelt kérdés

Sziasztok! Bocsi, ha hosszú lesz.


21/L vagyok. Két évvel ezelőtt, nagyon összevesztem a szüleimmel és a nagymamámmal. Ők ugyanis kislánykoromtól fogva azt erőltették, hogy jogi vagy orvosi egyetemre menjek, míg én sosem szerettem az iskolát (nem lógtam, nem viselkedtem ott rosszul, csak egyszerűen nem volt nekem való az iskola). Az a fajta voltam mindig is, aki inkább a kétkezi munkát szereti csinálni, meg a barátokkal lógni, mint iskolába járni. Az érettségit végül megcsináltam.


Érettségi évében megismerkedtem a mostani párommal, aki tíz évvel idősebb nálam, egy sulis barátnőm bátyja. Ő hívott el, először kétkedve mentem el vele randizni a korkülönbség miatt, de azóta imádom őt, meg ő is a tenyerén hordoz. Elvittem bemutatni a családomnak, ami óriási hiba volt. A szüleim pl. pedofilhajlamúnak nevezték a korkülönbség miatt, nagyanyám pedig kijelentette, hogy biztos az ő hatására nem akarok továbbtanulni, stb. stb. Ekkor jártunk három hónapja, érettségi utáni nyáron volt. Nagyon kiakadtam, fogtam a cuccaimat és elköltöztem tőlük, a párom pedig még csítitott is a családommal szemben, pedig ahogy bántak vele... Két barátnőmmel terveztünk akkor lakást kivenni, de a párom felajánlotta, hogy költözzek hozzá. Elfogadtam, azóta is együttélünk, remeküp megvagyunk. A párom amúgy jogászként dolgozik a Belügyminisztériumban.


A szüleim és nagyanyám anno kijelentették, hogy többé látni sem akarnak, én meg dühömbem majdnem sírva hogy forduljanak fel...


Van egy húgom, akivel tartottuk a kapcsolatot, persze titokban. Tegnap este felhívott, hogy nagymamám tegnap reggel meghalt. Én szívem szerint beszélnék a szüleimmel, elmennék a temetésre, csak esélyes, hogy nekem esnének, a húgomnak meg így is épp elég nehéz két tűz között, meg ciki lenne, ha a temetéssn nekem esnének. A párom azt mondta, sosem késő senkivel kibékülni, de viszont ehhez mindkét fél kell, ha kezdeményezek, azzal még nem vesztek semmit.


A párom szülei úgy állnak hozzám, hogy mivel a fiuk boldog velem, így nekik miért legyen kifogásolnivalójuk.


2022. okt. 1. 08:29
1 2 3
 11/24 anonim ***** válasza:
34%

Ők a rossz szülők és a nagyi volt rossz nagyi. Ha akarod, felhívhatod őket, hogy elmehess a temetésre, és meglátod mit szólnak. De ha megint egy rossz szót mernek szólni rád, hagyd ott az egészet. Ezek az emberek nem fogják fel, hogy az egész veled való kapcsolatuk abból áll, hogy ha lehetőséget adsz nekik, akkor bántanak. Nem fogják fel, hogy önálló entitás vagy és nem ők irányítanak téged.

Amúgy tanulni sok esetben nem azért tanulunk, mert annyira imádjuk, hanem mert felelősek vagyunk magunkért, pl. ha olyan helyzet adódik, hogy egyedül kell eltartanom magam, ne szoruljak másra, ne függjek anyagilag pl. egy férfitól. Ez hatalmas önbizalmat és biztonságérzetet tud adni

2022. okt. 1. 10:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/24 anonim ***** válasza:
87%

Én #5 tanácsát javaslom.

Direktben nem hívd fel ilyen előzmények után a szüleidet.

(Egyébként kívánom, hogy tévedjek, de elég valószínűnek tartom, hogy most sem akarnak békülni.)

2022. okt. 1. 10:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/24 anonim ***** válasza:
32%

Valamilyen szakmát tanultál végül? Mit dolgozol?

Lehet, hogy ha látják, hogy nem 'csak vagy', akkor átértékelik magukban a dolgokat és rájönnek, hogy más út is lehet helyes (nem csak az orvosi/ jogi pálya)?

2022. okt. 1. 11:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/24 anonim ***** válasza:
57%
El kell engedni öket, ha eddig ezt csinaltak igyák a levét is.
2022. okt. 1. 11:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/24 anonim ***** válasza:
47%
Elmennék a temetésre a párommal. Odamennék köszönni, de nem jópofiznék velük
2022. okt. 1. 11:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/24 anonim ***** válasza:
28%

Ha eddig nem volt érdekes a nagymama, akkor most mitől lett az?

Tiszta Harry herceg. Szerintem most se törődj vele. Majd kimész a sírhoz valamikor, ha ez ennyire fontos neked, bár érthetetlen, hogy miért, hiszen amíg élt, nem kerested.

2022. okt. 1. 11:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/24 A kérdező kommentje:

Köszönöm a válaszokat, szívesen meghallgatok több véleményt is.


13-as, jelenleg raktárosként dolgozom egy áruházban, amit nagyon szeretek. A suli vége óta sok mindent csináltam, árufeltöltő, takarító, konyhai kisegítő, ilyenek. Szakmát nem tanultam, mert egyszerűen nem tudok odaadással csinálni a tanulást, anélkül meg nem marad meg a tananyag, akármi is legyen az.

2022. okt. 1. 20:45
 18/24 anonim ***** válasza:
33%
Ugh, hát nem egy nagy karrier. A pasidtól akarsz függni egész életedben?
2022. okt. 1. 20:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/24 anonim ***** válasza:
65%
Kérdező, írd majd meg, hogyan alakultak a dolgok, mert kíváncsi vagyok a kimenetelére.
2022. okt. 1. 21:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/24 anonim ***** válasza:
52%

Ezzel csak az a baj, hogy neked nincs szakmád, csak elvagy, a pasid meg bármikor dönthet úgy, hogy szakít veled.


Szóval a kérdés, hogy egyedül! el tudod majd magad tartani? Tudom, ti örökre együtt lesztek, bla-bla... és ha nem?

2022. okt. 2. 08:37
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!