Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Mit tennétek a helyemben?

Mit tennétek a helyemben?

Figyelt kérdés

Sziasztok! Bocsi, ha hosszú lesz.


21/L vagyok. Két évvel ezelőtt, nagyon összevesztem a szüleimmel és a nagymamámmal. Ők ugyanis kislánykoromtól fogva azt erőltették, hogy jogi vagy orvosi egyetemre menjek, míg én sosem szerettem az iskolát (nem lógtam, nem viselkedtem ott rosszul, csak egyszerűen nem volt nekem való az iskola). Az a fajta voltam mindig is, aki inkább a kétkezi munkát szereti csinálni, meg a barátokkal lógni, mint iskolába járni. Az érettségit végül megcsináltam.


Érettségi évében megismerkedtem a mostani párommal, aki tíz évvel idősebb nálam, egy sulis barátnőm bátyja. Ő hívott el, először kétkedve mentem el vele randizni a korkülönbség miatt, de azóta imádom őt, meg ő is a tenyerén hordoz. Elvittem bemutatni a családomnak, ami óriási hiba volt. A szüleim pl. pedofilhajlamúnak nevezték a korkülönbség miatt, nagyanyám pedig kijelentette, hogy biztos az ő hatására nem akarok továbbtanulni, stb. stb. Ekkor jártunk három hónapja, érettségi utáni nyáron volt. Nagyon kiakadtam, fogtam a cuccaimat és elköltöztem tőlük, a párom pedig még csítitott is a családommal szemben, pedig ahogy bántak vele... Két barátnőmmel terveztünk akkor lakást kivenni, de a párom felajánlotta, hogy költözzek hozzá. Elfogadtam, azóta is együttélünk, remeküp megvagyunk. A párom amúgy jogászként dolgozik a Belügyminisztériumban.


A szüleim és nagyanyám anno kijelentették, hogy többé látni sem akarnak, én meg dühömbem majdnem sírva hogy forduljanak fel...


Van egy húgom, akivel tartottuk a kapcsolatot, persze titokban. Tegnap este felhívott, hogy nagymamám tegnap reggel meghalt. Én szívem szerint beszélnék a szüleimmel, elmennék a temetésre, csak esélyes, hogy nekem esnének, a húgomnak meg így is épp elég nehéz két tűz között, meg ciki lenne, ha a temetéssn nekem esnének. A párom azt mondta, sosem késő senkivel kibékülni, de viszont ehhez mindkét fél kell, ha kezdeményezek, azzal még nem vesztek semmit.


A párom szülei úgy állnak hozzám, hogy mivel a fiuk boldog velem, így nekik miért legyen kifogásolnivalójuk.


2022. okt. 1. 08:29
1 2 3
 1/24 anonim ***** válasza:
94%
Ez az alkalom kiváló arra, hogy elássátok a csatabárdot. Közöld a családdal, hogy nem szeretnéd ezt a haragosdit folytatni, értelmetlen, az idő beigazolta, hogy a párválasztásod rendben volt. Béküljetek ki.
2022. okt. 1. 08:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/24 anonim ***** válasza:
92%
Megpróbálnék nyitni és a temetésre is elmennék. Nem fognak ott balhézni.
2022. okt. 1. 08:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/24 anonim ***** válasza:
94%
Miféle idióta család az aki 10 év korkülönbségen problémázik, két felnőtt esetében??
2022. okt. 1. 09:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/24 anonim ***** válasza:
80%
Ez egy tökéletes alkalom arra, hogy "véletlenül" pont megérdeklődd, hogy mi a helyzet, és már kellemetlennek találod, hogy nem beszéltek m
2022. okt. 1. 09:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/24 anonim ***** válasza:
88%

Én köztes megoldásként megkérném a húgomat, finoman utaljon rá a családban, hogy jó lenne Neked is szólni a halálesetről, a temetésről, hiszen rád is tartozik. A reagálásból kiderülne, hogyan állnak a szüleid a kérdéshez.

A szüleid hatalmasat hibáztak, amikor ilyenért megszakították Veled a kapcsolatot, egy szerető szülő ezt még akkor sem tenné meg, ha később beigazolódna, nem vált be a párkapcsolat.

2022. okt. 1. 09:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/24 anonim ***** válasza:
78%

Én nem mennék. Velem gyerekkorom óta szemétül bánt a családom.

De ez én vagyok és már öreg is vagyok hozzád képest.

Az azért nagyon gáz, hogy 2 évig kibirták, az ilyen korú gyerekük nélkül. És intő jel is az elkövetkezőkre nézve.

2022. okt. 1. 09:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/24 anonim ***** válasza:
66%

Két éve egyikőtök sem kereste a másikat?

Én az #5 tanácsa szerint járnék el.

2022. okt. 1. 09:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/24 anonim ***** válasza:
72%

#5


+1

2022. okt. 1. 10:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/24 anonim ***** válasza:
68%
Én biztosan nem futnék utánuk, itt ők voltak a méretes parasztok, nehogymár még te kérj bocsanatot. Le se szrnám őket, ha nem keresnek.
2022. okt. 1. 10:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/24 anonim ***** válasza:
54%
#9 egyetértek
2022. okt. 1. 10:23
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!