Normális, hogy nem sajnálom aki öngyilkos lett?

Pont ma láttam a 444-en talán egy cikket az öngyilkossággal kapcsolatban, hogy nem is önző cselekedet, de nem olvastam el.

Pszichológiailag egyébként elég megosztó kérdéskör, mert hivatalosan mindaddig uralhatja az életét, amíg azzal másokat nem korlátoz vagy bánt. Egy haláleset eleve megrendíti az elhunyt szeretetteit, rájuk mindenképpen negatív hatással lesz.

Ezekhez a dolgokhoz mindenkinek más a hozzáállása, függ attól is, hogy mennyire ismertük, szerettük az illetőt, mennyire voltunk fiatalok, amikor a dolog történt (hiszen az agy különböző életszakaszokban teljesen máshogy birkózik meg a gyásszal).

Ésszerűnek tűnik, amit mondasz, inkább hangzik úgy, hogy már megbékéltél a helyzettel, vagy neked éppen nem volt annyira fontos, mert nem tudtál annyi időt eltölteni vele.

Például, a mamám hosszú-hosszú évek szenvedése után (rák) elhunyt. Én imádtam őt, de úgy éreztem (a kezdeti gyász szakaszát leszámítva), hogy hiába hiányzik nekem, neki jobb így, mert nem érdemelte meg, hogy tovább szenvedjen. A lánya a mai napig sajnálja a dolgot. Racionálisan tudja, hogy jobb így neki, mégis rettenetesen hiányérzettel küzd, olyan álomképeket kreál, amiben meggyógyulhatott volna. Mind a kettő teljesen normális (egy bizonyos pontig), hiszen teljesen más volt a kapcsolatunk.

Rendben van, ha te ezt érzed, és az is rendben van, hogy más meg máshogy érez ezzel kapcsolatban.

Sokra menne a sajnálatoddal. :D

Amúgy, oké, nem vicces, de kérdéseket vet fel: miért tette? biztos nem lett volna más megoldás? És amikor elment "elköszönni" másoktól, akkor az hogyan történt? Gondolom, nem ezt mondta, hogy "nem sokára kicsinálom magam, szóval köszi mindent, császtok", hanem mit mondott? És tudták, hogy elköszönni ment? Nem próbálta akkor senki sem lebeszélni?

A jelenlegi érzéseddel nem hiszem, hogy gond van. Utólag már úgyse tehetünk semmit, így ilyenkor nem is kellene emiatt plusz terheket tenni magunkra. Amíg él, addig kell tenni érte, amit lehet. Ahogy írtam is, sokra menne a sajnálatoddal. De megakadályozni, amíg lehet, meg kell.

A fenti kérdéseimre érdekelnének a válaszok.

utolsónak igaza van.

amúgy egy rokonom sem kérdeze meg h hogy vagyok anyám halála óta. rákos volt. utolsó hónapjaiban csak én segítettem szinte 0 alvással.

halála után is túl sok dolgok volak stb.

ha öngyilok lennék én is azzal húznám be a féket ha végre érdekelném őket, legalább egy kis facebookírással h hogy vagyok...

Érdekes, hogy szerinted elment elbúcsúzni, ugyanis egy öngyilkos nem tesz ilyet. A négyesnek tök igaza van.

Egyébként meg mi a normális? Mindenkinek más a normális, amíg nem bánt vele senkit addig oké. Te így érzel, más meg sajnálkozik, mert másra nem képes. Talán a bűntudat okozza ezt.

Szerintem, ha ennyire készült arra hogy véget vet az életének, ennyi jelet adott a család és a hozzá közel állók felé, hogy erre készül, akkor nagyon furcsa ez a család, hogy nem történt semmi, hogy segítsenek rajta, és 10 éves távlatból is haragot éreznek.

Nem volt beteg?! Egészséges ember nem lesz öngyilkos. Súlyos mentális problémái lehettek, ha úgy érezte, hogy nincs miért tovább élnie :(

Ezt az elköszönést hogyan kell elképzelni?

Elment hozzátok, elmondta, hogy öngyilkos lesz pár napon belül és utoljára beszélgetni akar veletek, puszit akar adni mindenkinek. Ti meg mondtátok, hogy "hát Pista bátyám akkor csináld csak, ha úgy érzed helyesnek", esetleg megkérdeztétek, hogy urnás vagy koporsós temetést akarna, melyik pappal temettessétek el és effélék?

És senki nem kérdezte meg tőle, miért jutott erre az elhatározásra? Hogy mit tehetne érte? Senki nem győzködte, hogy az életben még sok öröm várna rá, ha nem dobná el magától?

Ha nem troll kérdés, akkor nagyon bizarr lehet a családotok.