Amikor meghaltak nagyszüleid, szüleid hová lettek a személyes dolgai? Ruhái, cipői stb?

Egyik nagymamámnak fogalmam sincs, hova lettek a cuccai. Anyám testvérének a lakásában élt, így ami ott volt szerintem az vagy ott maradt, vagy ment a kukába. Igazából nagyon értékes tárgyai nem voltak, se semmi extrán személyes.

Másik nagyszüleimnél a rokonok mint a keselyűk elvitték az értékesebb dolgokat. Egyik elvitte a komplett fotóalbumokat, leveleket, személyes dolgokat. Másik a jobb bútorokat. A berendezés és értéktelenebb dolgaik nagyja azóta is ott állnak a házban.

Nagyapám halála után nagyanyám elajándékozta a még használható és neki nem kellő személyes dolgokat. Hogy az ő halála után az ő dolgaival mi lett, azt nem tudom, de feltételezem, hogy ugyanazt csinálta a család.

A másik nagyszüleim dolgai sok évig érintetlenül álltak, aztán amikor a gyerekeik eladták a házat, akkor persze ki kellett üríteni. A rokonság elosztotta egymás között, ami kellett nekik, a senkinek sem kellő, de még használható dolgok mentek rászorulóknak, ami pedig használhatatlan volt, az a kukába.

Mamám tavaly halt meg, papám idén. A szüleimmel éltek egy nagy családi házban, csak ők az alsó szinten, szüleim a felső szinten.

A legtöbb ruhát anya elvitte a Klarissza nővéreknek, a többit pedig a szegényebb távoli rokonoknak adta.

Az ágyakat mama testvére kapta meg, a bútorokat kidobták mert már nagyon rossz állapotban voltak. Hűtőt egyik unokatestvérem vitte el. Én kaptam egy nyakláncot plusz 1-2 dísztárgyat megtartottam, anya dettó.

Unokatesóim vittek még el apróságokat, könyveket, széket stb.

Rokonok nem szóltak

Az igazán személyes dolgokat megtartottuk-fényképek, ékszerek, kézzel írt szakácskönyve, virágai.

Bútorokat, műszaki cikkeket, k család, rokonok, barátok elvitték, kinek mi kellett, hétvégi házunkba sokmindent levittünk.

Ruhái, cipői mentek a Vöröskeresztnek.

Nagyszüleim holmijait odaajándékozták a gyerekeik.

Anyummal együtt laktam( 50 éves volt mikor meghalt). A temetés után hazamentem, és minden holmiját összeszedtem, ledobozoltam. Szó szerint mindent ami egy kicsit is rá emlékeztetett. A sütőt, a bútorokat, a laptopját, a tv jét, de még az edénykészleteket is. Odaadtam a gyerekjóléti szolgálatnak. Nem érdekelt mit fognak szólni hozzá a tesóim. Nem bírtam feldolgozni a halálát, és az hogy láttam a dolgait, amiket nap mint nap használt, csak még rosszabbá tette.