Hogyan lehet elviselni és megszokni az érzést, hogy nem vagy annyira fontos a párodnak, mint szeretnél?

Nem nagyon lehet elviselni, szerintem. Meg fog viselni és egy idő után bele fogsz fáradni, jön majd a szokásos körforgás, hogy otthagynád, de nem bírod, mert te viszont szereted és számodra ő pótolhatatlan. Tapasztalatból beszélek.. Sajnálom a helyzeted:(

bocs de nem sueret

Sehogy,én nem viselném el.

Apám se szereti anyámat, nem érdekli anyu igazán, már csak a szex van kb. de apám "elvan kényelmesen" (megcsalás is volt már), anyu már elküldené, sokszor anyu nagyon kifárad idegileg, apám meg nem hajlandó kimozdulni a kényelmes helyzetéből.

Sehogyan sem viselném el. Ha azt látom, hogy én többet teszek a kapcsolatba, mint ő, akkor általában hamar eljutok addig, hogy nem érdemes együtt maradnunk.

Nyilván nem ismerem a részleteket, csak találgatok. De nem lehet, hogy esetleg belefáradt már abba, hogy esetleg örökké depressziós vagy? Az rendben van, hogy az ember felvidítja a másikat, aki fontos számára. De ha örökké, minden nap csak a fájdalmat, gondokat látja az arcodon, abban neki semmi vonzó nincs, nyilván nem ilyennek ismert meg, nem ezt szereti senki egy nőben (hacsak nem mazochista). Csak a saját helyzetemből indulok ki, és próbálok segíteni. A páromat egy nagyon vidám nőnek ismertem meg, de lakva hamar kiderült, hogy ez csak a felszín volt. Nem múlik el úgy nap, hogy ne ülne ki az arcára a világ összes fájdalma. Valami kis apró hülyeséget mindig talál, amin beduzzoghat! Én pedig törjem össze magam minden egyes nap, minden órában, hogy valahogy felvidítsam, ahelyett hogy az időnket a közösen elérhető örömökkel foglalkoznánk! Pedig ha tudná, hogy ez mennyire idegesítő és taszító tud lenni egy idő után!!! Hogy nem lehet az élet örömeit is meglátni. És hogy mennyire nem az már, akinek megszerettem... Nem mondom, hogy Te is ilyen vagy, csak tanácsolom, hogy nézz egy kicsit magadba is, próbáld magad kívülről szemlélni. Vonzó vagy még a férjednek?