A váláson kívül van más kiút?
Figyelt kérdés
A férjemnek 5 testvére van, és ő a legfiatalabb. Az anyjuk egyedül nevelte őket és mikor a párom 12éves volt anyuka lebetegedett és munkaképtelenné vált. Szerencsére ekkor az idősebb fivérek már dolgoztak és ők vették át a kenyérkereső szerepet. A páromnak így nem kellett idejekorán dolgoznia és koncentrálhatott a tanulásra. Ő vitte a legtöbbre a családban, jó munkahelye van és jól keres, de mind hiába, mert keresetét feléli a családja. Hiába dolgozik szegény havi 300órát, alig van látszatja. Anyukának soha nem volt rendes munkája, csak napszámos volt, így nyugdíja sincs és most velünk él, mi tartjuk el. A testvérei mind folytatták a családi tradíciót és mindnek háromnál több gyereke van. A nővérét elhagyta az élettársa 4gyerekkel, nem volt hová mennie így befogadtuk. Tehát összesen nyolcan élünk egy háromszobás házban és ebből csak hárman dolgozunk. Komolyan, úgy élünk mint a cigányok egy gettóban pedig mindkettőnknek jó munkája van, de nem tudunk semerre sem haladni, mert visszatart a család. Én már hamarosan 30éves leszek, de a saját gyerek szóba sem jöhet, mert eleve el sem férnénk. Lehet önző vagyok, de nekem már elegem van ebből, szeretném végre a saját életemet élni és a saját családot teremteni, de mindez lehetetlen amíg a nyakunkon van a férjem pereputtya. Talán depresszióba estem, már semmiben sem lelem örömöm, dolgozni sem szeretek mert csak azt tapasztalom, hogy hiába minden erőfeszítésem, attól nem jutok előrébb mert visszatart a család. Sokat veszekedtem a párommal, de mindig csak azt hajtogatja, hogy legyünk türelmesek és a nővére hamarosan talpra áll, akkor majd koncentrálhatunk magunkra. Anyuka 8éve él velünk és nincs is rá esély, hogy elmenjen, a nővére pedig 3 éve. Legszebb éveim arra mentek, hogy ingyenélőket istápoljak és ki tudja mikor lesz ennek vége.2022. máj. 29. 20:42
1/35 anonim válasza:
Nincs. Az anyja örökre a nyakatokon marad, a nővére meg nem fog tudni elmenni hacsak nem talál magának új párt, akinek van ingatlanja, és 4 gyerekkel elfogadja, nem lehetetlen, de kicsi a valószínűsége.
3/35 anonim válasza:
Válás! Fénysebességgel! Ne legyél nyámnyila, ha közös a ház kérj vagyonmegosztást, mert azt várhatod, hogy kifizessenek. Ez a férfi nem szeret téged, ha évek óta ennyire semmibe vesz és háttérbe szorít.
4/35 anonim válasza:
Nagyon sajnálom, hogy ilyen helyzetben vagytok! Teljesen megértlek. Beszéld meg a férjeddel, hogy hogyan tervezi a jövőt 1-3-5-10 év múlva. Azután leüllhetnétek megbeszélni ugyanezt az anyósoddal és sógornőddel is.
5/35 anonim válasza:
Pedig itt anyukának és a testvéreknek kellene változni. Férjednek is természetesen, csak na, ne a ti házasságotokon csattanjon már az ő rossz döntéseik. Szereted férjed, mármint ha nem ilyenek lennének a körülmények, akkor vele maradnál? Ha igen, akkor beszélni kell vele, hogy ideje kézbe venni a dolgokat, mert így csak beledögleni lehet ebbe az állapotba.
6/35 anonim válasza:
Szerintem sem lesz más megoldás, mint a válás. Hisz évek óta ez megy, nem? Most kellene élnetek, közösen, gyűjtögetni, majd jöhet a gyerek. De tényleg csak az időd megy. Próbálj meg még egyszer beszélni a pároddal, és ha halogat, akkor lépj. Neked is egy életed van, ki kell hoznod belőle a legjobbat!!
8/35 anonim válasza:
Én össze sem házasodtam volna ilyen emberrel, aki ennyire leszrja a saját és a felesége igényeit.
Helyette eltartja a munkaképes csak lusta anyját, meg most már a négy gyereked nővérét, akinek csak dgni volt esze, de egyedül képtelen ellátni a kölyköket.
Nektek SOHA nem lesz jövőtök, sem gyereketek, vagy bármi.
9/35 anonim válasza:
Menekülj amíg tudsz, sosem mentem vplna bele ilyen helyzetbe.
Jobbat érdemelsz!!akinek TE vagy a fontos és nem anyuci meg a tesò.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!