Tudom fura kérdés. Illemtan?!

Na végre kibújt a szög a zsákból. Neked derogál hátul ülni, meg hánysz tőle, meg minden, illemtannal vagdalkozol, de azt lesz@rod, hogy egy 62 éves ember nyomoroghat hátul, mint a "heringek", mert az uriasszony elől szokta meg. Szóval önzőn szépen magadra gondolsz, most meg önigazolást vársz tőlünk. Hát tőlem ne várj :D

Szerintem szánalmas, hogy ilyen minimális áldozatot se tudsz hozni szeretett férjed édesapjáért.

Megjegyzem fájós lábbal hátul ülni és nyomorogni, és fájós lábbal vezetni oltári más dolog. Ha lenne jogosítványod, tudnád. Ha van, akkor meg csak műbalhé volt az érved.

Kérdező, te is beleesel abba az értékrendi hibába, mint jó néhány begyepesedett kérdező. NEM attól hasznos egy válasz, mert az neked tetsző! Ugyanúgy megfontolandó az érem másik oldala is, és ha nem ragaszkodnál folyton a véált igazadhoz, akkor rájönnél, hogy igen is, önző vagy, és kitennéd a 62 évest annak, amitől ellen te olyan nagyon ágálsz ~35 évesen, egészségesen.

Itt nincs szó illemről, nincs szó férjről, akinek a szava dönt, itt emberségről és alázatról van szó.

másfél órás utról van szó..basszus tényleg ez a legnagyobb problémád?

bemész a patikába és veszel olyan gyógyszert amitől nem leszel rosszul..talán ez a legjobb megoldás.

Szervileg igen, egészséges. Az, hogy te mentálisan nem tudod ezt lekezelni és még csak az se jut eszedbe, hogy egy laza nyugtatót bevegyél és átszenderegd az utat, megint más kérdés. Az após viszeres, fájós lába meg legyen összegyűrve, kapjon trombózist, és mire odaértek, történjen meg a legrosszabb, nem? Szerinted ezt a férjed hogy reagálná le? Akkor már nem mondhatod, hogy igen kicsim, leszek én hátul akár ezerszer is, csak csináljuk vissza.

Mert ami számít, az a te agybajod (elnézést), ami a bezártság-érzetben manifesztálódik. Szép. És az még szebb, hogy ezen nem tudsz felülemelkedni, és rágod a sz@rt órákon át.