Érdemes tovább ezt folytatni?

Anyám és apám közel 9 éve nem gyűrték össze maguk alatt a lepedőt, de most már ott tartunk, hogy utálják egymást, de ezt nem merik kimutatni, nem is szólnak egymáshoz, csak rajtunk (gyerekeken) keresztül mint közvetítő eszköz. Az apámmal az a baj, hogy kibeszél a hátunk mögött, meg állandóan bámul, mintha elemezne vagy méregetne, de meg nem szólalna véletlenül sem, szóval kissé idegesítő, de nem utálom, (nem is szeretem). Fél anyámtól (mint mindenki😂), nehezen veszi rá magát, hogy hozzászóljon, de akkor is 2 mondatot mondd, pl megkérdni megy a fürödni.

Na, lényeg a lényeg, hogy utálják egymást, anyám a munkába, apám a piába folyotta az érzelmeit. Annyira rossz nézni, ahogy apám úgy viselkedik ebben a házban, mint egy idegen, nem beszél, csak van. Anyu kifogása azt volt arra a kérdésre, hogy miért nem dobja ki, hogy mert nincs hova mennie, meg eltérnénk a szokásostól. Én jobban örülnék ha elmenne, mert tényleg olyan mint egy idegen, nem merem élni az életem mikor a közelemben van, mert mindent elpletykál, másnak kell adnom magam, pedig egy normális családban nem kellene.

Van akinek ismerős a helyzet? Volt veletek ilyen? Mi lenne a legjobb ötlet, beszéljék meg, vagy hajítsuk ki stb.? Lehet tenni ellene valami?

+

Személyes örténeteket elfogadok