Érdemes így tovább folytatni az egyetemet?

Idén kezdtem meg tanulmányaimat egy vidéki egyetem jogi karának jogász szakán. Alig két hete startolt el a tanév, de én már most nagyon rettegek a számonkérésektől, holott annak időpontjai még viszonylag messze vannak. A félelmem tulajdonképpen onnan fakad, hogy amióta az eszemet tudom erre a szakra készültem, valamint a szüleim is erre a pályára szántak, viszont most arcul csapott a felismerés, hogy a szellemi képességeim nagy valószínűséggel nem haladják meg az ezen az egyetemi szakon elvárt minimum szintet. Valahol legbelül mindig is éreztem hogy az értelmi adottságaim nem teszik lehetővé az egyetem elvégzését, hiszen az általános iskolás tanáraim már egészen alsó tagozattól fogva fejlesztőpedagógushoz járattak, ahol ugyan nem diagnosztizáltak nálam tanulási zavart, mégis oka volt annak, hogy több éven keresztül részt kellett vennem ezeken a foglalkozásokon. Általános iskolában nagyon sokszor kaptam jóval könnyebb feladatokat a többieknél, olyanokat, amelyek idomultak az én értelmi szintemhez. Ezután sikerült bekerülnöm egy középszerű gimnázium kéttannyelvű tagozatára, ahol teljesen tiszta lappal indultam. Miután bekerültem ebbe középiskolába, elhitettem magammal hogy csak azért kezeltek így előző sulimban, mert nagyon csendes, visszahúzódó, és szorongó lány voltam, de mindig is ott motoszkált a fejemben hogy az akkori tanáraim csak jót akartak nekem, és csupán buzdítani szerettek volna a fejlődésre. Ennek a gondolatnak tulajdonképpen van alapja, hiszen valóban sokszor vagyok értetlen. Úgy érzem hogy egy feladat, vagy szöveg megértése számomra sokkal több időt vesz igénybe, ezenfelül a logikai készségem is nagyon fejletlen, a szóban való megnyilvánulás képtelenségéről már nem is beszélve.

Visszatérve az egyetemre, már most nagyon sokat tanulok, hiszen az anyag is rengeteg, és félek hogy le fogok maradni. Ha egy délutánt családi programmal töltök tanulás helyett, már elkezdek szorongani a bukás lehetőségétől. Mondjuk családi program csak a hétvégék alkalmával fordul elô, hiszen sajnos csak akkor járok haza, révén hogy nagyon messze lakok a felsôoktatási intézménytôl, ahova járok. Ettôl is egy kicsit szorongok, hiszen teljesen magamra vagyok utalva, még nem nagyon ismerek senkit és még egy picit egyedül vagyok, de ehhez már kezdek hozzászokni.

Szerintetek így megéri tovább folytatni az egyetemet, vagy inkább mondjak le az álmaimról?

Ne haragudjatok hogy ilyen hosszú lett, csak jó volt egy kicsit kiönteni a lelkemet, mivel a szüleim elég elfogultak a képességeimet illetôen (túlbecsülik :D) így nincs kivel beszélnem ezekrôl a dolgokról.

De köszönöm hogy elolvastátok, és a válaszokat is elôre köszönöm! :)

19/L