Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Ezt hogyan dolgoznátok fel?...

Ezt hogyan dolgoznátok fel? Hogyan bírkózzak meg vele? Hogyan mondjam el az egyetlen testvéremnek?

Figyelt kérdés

Édesanyámat 2018 májusában szólította magához az Úr. Nagyon szép család voltunk, jól éltünk, szerettük egymást, keresztényi életet éltünk, voltak nehézségek, de mindig olyan könnyen túljutottunk.

Anyuciról 2018 januárjában kiderült, hogy rosszindulatú daganat van mindkét petefészkén. Műteni a kora miatt kockázatos volt, kemót/ sugarat kapott, de hamar legyengült, s feladta, konkrétan 4 hónap alatt elvitte, fel se fogtam, csak szenvedtem mélységesen, mert rengeteg mindent köszönhettem neki egész életemben, a csillagot lehozta volna azért, hogy én boldog lehessek az életben.

Apával még régebben berendeztek egy szép nyaralót maguknak, viszont most, hogy mindketten elmentek a tesómmal úgy osztozkodtunk, hogy az lesz az övé, hogy a családjával nagyobb házba tudjanak költözni. Elkezdtem neki segíteni az utolsó kipakolásokban, mikor a véletlen folytán a ruháik között találtam egy nagyon régi orvosi leletet, aminek az apróbetűsében állt 2 időpont, köztük 3 év volt, s ezekben az időpontokban anyunak abortusza volt. Ezen időpontokban én is meg testvérem is 10 felett voltunk, de le van írva kb. úgy, hogy a betegen már Materként hajtottak végre 2 darab Abortus artecifialist, valamint xy időpontban Fractionalt abrasio ( méhkaparás a net szerint) beavatkozás során menesztett graviditas ( net szerint várandósság) történt. Állapot: hólyagcsíra után, a másik kettő meg 10 hetes körül feltételezhetően.

Mindez akkor, mikor mi 10en évesek voltunk.

Mit csináljak? Édesapám, akivel mintaházasságuk volt állítólag, ő még anyu előtt meghalt. Ez valahonnan egy kitépett orvosi lelet volt, amin az ő neve van meg a születési dátuma, a kora.

Nagyon sok nőgyógyászati gondja volt mindig, időskorában is járt rendszeresen rákszűrésre, a klimax időszakában volt, hogy azt hitte meg fog halni olyan rosszul volt, sőt miómával még műtötték is egyszer.

Nem tudom, azt tudom, hogy most az életem egy nagy kérdőjel, nem tudom mit tegyek, elmondjam e valakinek, mert a feleségemnek se merem, az ey sógornőjével meg konkrétan legjobb barátnők voltak.

A Jóisten megbüntetne azért, ha most nagy nyomozósdiba kezdenék?

Nagyon szépen kérem, hogy a hasonló helyzetben lévő emberek segítsenek, nem akarok családi perpatvart, viszont nem akarok hazugságban se élni.



2022. márc. 7. 20:41
❮❮ ... 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 ... ❯❯
 51/137 anonim ***** válasza:
93%

"Félelem van bennem, mert az érték csak akkor hiteles, ha hiteles ember adja át azt. "


Mi van? Most anyádat vádolod? Meg milyen érték? Bigott vallásosság? Az nem érték. És mások felett ítélkezés sem. Volt már neked barátnőd? Hogy hogy nem a feleséged már?


Én nem vagyok vallásos, de ha te az vagy, akkor gondolkozz el azon, hogy "Ne ítélj, hogy ne ítéltess!"

2022. márc. 7. 21:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 52/137 anonim ***** válasza:
96%
Na jó, most hagyom abba az olvasást... mielőtt kibontakozik egy brazil szappanopera...😂😂😂
2022. márc. 7. 21:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 53/137 anonim ***** válasza:
95%
Akkor meg a másik pasit akarod megkeresni, mert azt hiszed, ő az apád? Ha megkeresnéd, akkor is olyan lenne, mint egy idegen. Hiába ültet el valaki egy fát is ha nem gondozza. Neked anyud férje volt az apád. Vagy rosszul bánt veled, azért firtatod ezt?
2022. márc. 7. 21:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 54/137 anonim ***** válasza:
96%
Most a kiscsávó komolyan az anyja méhében turkál? Basszus... Ráadásul a halott anyjáéban? Totál beteg vagy kérdező.
2022. márc. 7. 22:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 55/137 anonim ***** válasza:
94%

Borzalmasan idióta nézeteket vallasz, spekulálsz, vádolod anyádat, tiszta ideg vagy egy olyan dolog miatt, amihez se közöd, se rálátásod.

Legrosszabb esetben edesanyád megcsalta apádat a nagy szerelmével és abortusza volt. Emiatt kell annyira kiakadni?? Nem az első eset a világon, nem embert ölt, és ha neked jó szülőd volt, az égvilágon semmi beleszólásod/véleményalkotási jogod.

Azt már nem is mondom, hogy pluszban halott is a történet minden résztvevője...

Ekkora idiótaságon idegeskedni ennyit..

2022. márc. 7. 22:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 56/137 anonim ***** válasza:
94%

Szóval anyádnak volt 2 abortusza, te meg azt hiszed, hogy nem apád gyereke vagy...

Nem úgy van, hogy a hívő ember nem ítélkezik??????????????

2022. márc. 7. 22:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 57/137 anonim ***** válasza:
89%
Kérdező! Egy off, amiért le leszek pontozva: Azt hiszed a papok sohasem szexelnek? A vallás csak lelkiismeret-furdalást ébreszt az emberekben. Fordulj inkább valami más felé.
2022. márc. 7. 22:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 58/137 anonim ***** válasza:
92%
Amúgy hány éves vagy? Mert ezen szerintem tényleg legfeljebb egy tizenéves agyalna.
2022. márc. 7. 22:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 59/137 anonim ***** válasza:
100%
Kérdező, miért is akarsz olyan dolgokról pofázni, amikhez semmi közöd? Az után nem nyomozol milyen pózokban szexeltek anyádék?
2022. márc. 7. 22:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 60/137 anonim ***** válasza:
99%
Szerintem mondd el a feleségednek, és remémykedj, hogy elvisz szakemberhez.
2022. márc. 7. 22:37
Hasznos számodra ez a válasz?
❮❮ ... 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 ... ❯❯

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!