Mit tegyek ebben az esetben?

19 éves lány vagyok. A párommal 2 éve vagyunk együtt, ő 25 éves. Én itthon élek a szüleimmel, és még ő is otthon lakik a szülőkkel (ő egy ideje gyűjtögeti a fizetése nagy részét, hogy később tudjunk lakást venni, és ne hitelekből kelljen megoldani a dolgot).

Nekem még 2 év van a suliból, érettségim és egy szakmám már van, de szeretnék később biztos lábakon állni, és még egy szakmát szerezni amíg a tanulmányaim ingyenesek, így szeptember elején elkezdtem egy képzést. Egyrészt saját magam miatt, másrészt a szülők erőltetik a tanulást. Ezzel nem is lenne probléma... Viszont a párommal "távkapcsolatban" élünk így egy héten egyszer találkozunk. Lenne lehetőség többre is, akár heti 2-3 találkozásra, de a szülők (vagyis inkább anyu) nem engedik. Folyton azt hajtogatja, hogy vagy egy héten egyszer találkozunk, vagy ha ez nem tetszik akkor elköltözök és csinálok amit akarok. Azért nem találkozhatunk többet, mert tanulnom kell. Hétköznap számítógépezni se lehet, régebben legalább tudtunk beszélni esténként 1-2 órát msnen és az mindig megnyugtatott, sokkal könnyebb volt elviselni a hiányát. Most ez az egész ott kimerül, hogy találkozunk egy héten egyszer hétvégén délután kb. 6-7 órát, hétköznap meg beszélünk telefonon esténként 5-10 percet. A barátom szerint nincs okom aggodalomra, mert nagyon szeret, tudja, hogy én is szeretem, és 2 év múlva minden rendeződni fog. Véleménye szerint azt a "kis" időt kibírjuk a boldogságunk érdekében, még ha nehéz akkor is.

Nagyon el vagyok keseredve. Félek, hogy el fogom veszíteni. :( Járt valaki hasonló cipőben? Hogy lehet ezt kibírni, elviselni? Esetleg valami ötlet, hogy mit tehetnék? Szülőkkel próbáltam beszélni, nem sült ki belőle semmi jó...