Rettentően félek, más is van így? Részletek lenn

Magányos vagy?Nincs rajtuk kívül senkid?Akkor még megérteném, h bepánikoltál.Nem olyan öregek, nyugi, lassan azt veszem észre, h én is annyi vagyok:)Szóval megmaradhatnak neked még sokáig és ha rossz voltál velük, még van időd jóvá tenni.

Egyáltalán nem öregek. Az én apum is 55 éves és most diplomázott.A tieidnek sincs egészségügyi problémájuk,teszik a dolgukat,így helyes.Mindenki félti a szeretteit,de nem szabad,hogy ez az érzés eluralkodjon rajtad.Ne rettegj olyantól,ami majd csak később következik be,hanem addig használd ki az alkalmat,amíg lehet.Csinálj velük közös programokat vagy tarts hagyományt,hogy pl. hétvégén áthívod magadhoz őket ebédre,de ne érezz lelkiismeretfurdalást,mert éled a saját életed.Egyszer mindenki meghal,aki megszületett,de ha a haláltól retegnénk nem tudnánk élvezni az életet.Te se gondolj a legrosszabbra,csak a jelenre,hogy vannak neked,hogy jól vannak és hogy jó legyen a kapcsolatotok.

Nem tartom Őket idősnek. Az én szüleim is már 57 évesek. Én kb. 2 éve nem lakok velük, de mivel egy városban élünk, ráadásul Ők a munkahelyem közvetlen közelében, így majdnem minden nap látjuk egymást. Én egyenlőre nem gondolkodok azon, hogy mi lesz ha meghalnak, pedig apám több súlyos betegségen is átesett (szerencsére most már jól van). Már csak azért se gondolkodok ezen, mert mi a garancia arra, hogy Ők halnak meg előbb. Azon, hogy bunkó voltál Velük, azon már nem tudsz utólag változtatni, de még mindig nem késő megváltoznod. Nekem is voltak nézeteltéréseim a szüleimmel, de kinek nem? Ha jól akarod érezni magad, akkor ne is agyalj azon, hogy meghalhatnak és legyél jóba Velük. 26/F

Szia! Minden kamasz ocsmányul viselkedik a szüleivel, illetve nem mind, csak javarészük. Nem vagy hibás, te jó ember vagy és nyugodj meg, mindenki érez ilyesmit.

Hát minden relatív. Én egy 58 éves nő vagyok, s egyáltalán nem érzem magam idősnek,(majd talán 15 év múlva) Nyugodj meg és minden nap- ha teheted- add tudtul számukra, hogy szereted őket. Ehhez elég egy mosoly, egy ölelés, néhány jó szó. S minél többször mondani Nekik, hogy szereted őket.

Én is csak azt tudom javasolni, hogy add tudtukra, szereted Őket. Akár egy sms, akár egy telefonhívás, de legjobb, ha meglátogatod Őket, nem hiszem, hogy elutasítanának.

En nem felek, de inkabb elszomorit a gondolat, hogy mar 8 eve kulfoldon elek es nagyon ritkan latom oket (mivel a repulestol halalfelelmem van pedig mar nagyon sokat repultem). Szeretem oket, de Magyarorszagon nekem mar nincs keresni valom, barataim nincsenek nagyon, a baratnom is kulfoldi,... De furdal a lelkiismeret az elveszitett ido miatt...