Család "lúzerjei"! Ti hogyan kezelitek ezt a kellemetlen állapotot?

Köszönöm azoknak a válaszait, akik megértették a kérdés lényegét és írtak a saját maguk életéről.

Sajnos én is így érzem, hogy akarva-akaratlanul is már egyre kevésbé tartom a kapcsolatot a családtagjaimmal. Ez nem egyik napról a másikra történt, hanem az évek alatt következett be ez a változás. Egyszerűen már nem érzem magam jól az ilyen családi találkozóktól. Vagyis kettős érzés ez. Nyilván van bennem szeretet meg kötődés a családtagjaim iránt (kiben ne lenne?), viszont fáj az a ki nem mondott vélemény, amivel rólam vannak; illetve fáj az emlékeztető, hogy én mennyire nem jól sikerültem, bezzeg a testvéreim.

Mert nincsenek kétségeim, én egy lúzer vagyok. Sem anyagilag, sem nők terén nem sikerült elérnem érdemi eredményt, a pszichés problémáimról meg más dolgokról meg ne is beszéljünk!

Sajnos amikor van egy családi jellegű program, akkor mire hazaérek már érzem, hogy hatalmába kerít a depresszió. Hárman vagyunk testvérek, én vagyok a középső. Nagyon sokat tudnék írni, de most csak a pénz szempontjából közelítem meg.

A bátyám olyan, mint a Hollywood-i filmekben a szívtiprók. Jóképű, kigyúrt, szálkás, napbarnított, tényleg a nők bálványa, bármit kirak, többszáz lájk. Ilyen MLM rendszerben van, és hülyére keresi magát. De tényleg, három nap alatt megkeresi szerintem azt, amit én egy egész hónapban. Csak a mások eladásaiból több pénze van, mint nekem a fizetésem!

Az öcsém introvertáltabb, visszafogottabb típus, nem is olyan jó külsejű (bár így is sokkal jobb, mint én), viszont ő is keres rendesen. Nem tudom már milyen rendszer/gazda/adminisztrátor/atyaúristen.

Én meg a tipikus vesztes, aki sokat próbálkozott, de semmire nem vitte. Hiába diplomáztam le, alig keresek többet a minimálnál. Sehogy sem tudtam bekerülni egy olyan munkahelyre, ahol legalább valami érdemi fizetést kapnék. Nem kellenek amúgy megjegyzések, hogy így vagy úgy kellett volna csinálnom. Fogadjuk el a tényt, hogy vesztes vagyok és kész.

Na már eleve, amikor ilyen családi esemény van, akkor ott vannak az emlékeztetők. A bezzegék. Hogy nekik mi minden összejött, te meg semmit nem értél el az életben (értsd: csóró vagyok). A szülők nem mondják ki nyíltan, de érzik ők is. Ott van a tekintetükben ez a "hát te meg hogy lettél ilyen szerencsétlen" nézés.

De igazából nem is kell ehhez családi találkozó, tudom én magamról, hogy semmire nem vittem, semmi nem sikerült. Ne is kezdje el senki a nézőpont meg bullshit dumákat, mert fölösleges. Én magamról is pontosan ezt gondolom. Egy vesztes vagyok. Én is szeretnék sok pénzt keresni, én is szerettem volna jó lenni a nőknél, én is szerettem volna a hagyományos értelemben véve eredményeket elérni.

Viszont már rájöttem, hogy feladtam. Hogy beletörődtem abba, ami van. Egy ilyen depresszív békében telnek a mindennapjaim, amiben néha vannak jobb időszakok. Igyekszek úgy elvonulni a világtól. És igyekszek kerülni minden olyan helyzetet, személyt, amik ebből kirángatnának. Családok, régi barátok stb.