Normális egy szegény-gazdag házasságban a különkassza?

Ezek voltak a vélemények, mondom a törvényt!

Minden házasságban szerzett vagyon közös, 50-50%-illeti a feleket (persze váláskor), függetlenül attól, hogy ki mennyit keresett. Ha az egyik fél nem dolgozik, akkor is közös az összes jövedelem, és az ebből szerzett összes tárgy, kivéve a személyes holmi (ruhák, pipere, ilyesmi nem közös, de pl. a kávéfőző igen).

Azt nem tudom, hogy a házassági szerződés (ha a házasság előtt írtak ilyet - később szerintem nem lehet) felülírhatja-e a törvényt, de az biztos, hogy én nem írtam volna alá ilyet. Nem haszonlesésből, hanem azt gondolom, hogy az a férfi nem szereti a nőt, ha hagyja nélkülözni.

Amúgy hogy konkrétan a kérdésre válaszoljak, nem normális, ettől függetlenül lehet, hogy sokan bepróbálkoznak ilyennel. Szerintem ez nagyon megalázó, nem is értem, miért tűrik, akikkel ezt teszik. Biztos vagyok benne, hogy nagy részük, ha a párjukat érné valami (baleset, betegség), az utolsó fillérjüket odaadnák neki abból a kevésből, amijük van.

Szüleimnél ugyanez volt.

Csak ők mielőtt megszülettem, közös kasszán voltak, aztán apám kijelentette, hogy ezentúl külön kassza van.

A szép az volt a dologban, hogy a mi esetünkben anyukámnak saját magát (ruhák, kaja) és engem is (ruha, kaja, gyógyszer...) egyedül kellett eltartania. (Úgy tudom 3000-3200 Ft volt akkor a gyes)

Apám a rezsit még nagylelkűen fizette.

Szóval barátnők gyerekeitől örökölt cuccokban jártam, anyukám meg kb 3 évig nem vehetett magának egy új farmert sem. Apám egy forintot sem adott.

Szerencsére mikor anyukám újra dolgozni kezdett, fordult a kocka. Apám munkanélküli lett (megszűnt a cég), anyám viszont eltartotta 3 évig (nem süllyedt le az ő szintjére)...aztán talált munkát.

Anyukám azóta i sokkal jobban keres mint apám. Külön kasszán voltak továbbra is, apám beleadott a rezsibe 30ezret. Én soha semmit nem kaptam tőle. Ha adott 500Ft-ot, azt is visszakérte anyukámtól.

2 éve elváltak, azóta szuper minden, anyukámmal élek, apámat csak havonta látom, akkor is kutyasimogatóba jön, meg odaadni a gyerektartást.

Szóval ne bízz meg egy ilyen pasiban. Az ilyen emberek csak uralkodni akarnak másokon, mert olyan szinten kisebbségi komplexusuk van, hogy csak akkor érzik magukat valakinek, ha nyomorgathatnak másokat.

Soha nem fognak megváltozni.

Tudod mit meg nem adtam volna érte, ha anyukám már kiskoromban elvált volna? Soha egy csepp szeretetet nem tudtam érezni apám iránt, mert mióta az eszemet tudom, mindig lehülyézett mindenért (nem szépen kötöttem a cipőmet, nem jó helyen van a távirányító...), állandóan mindent számonkért, soha nem volt jó neki semmi (ha tanultam, ha nem tanultam, ha eljártam barátokkal, ha nem...semmi).

Sajnálom, hogy ilyen pasival kerültél össze.

(Amúgy az uralkodni vágyás amúgy is inkább akkor ütközik ki először, amikor a másik fél kiszolgáltatott helyzetbe kerül...ahogy most te...:()

Ez az élet köszönő viszonyban sincsen a házassággal.

Itt nincsen szeretet, vagy ha van is, igen csak más meglátásban, mint ahogy normális lenne.A mi 16 éves házasságunk alatt soha nem volt "enyém-tied", csak a "miénk" volt.Pedig én is örököltem, mert meghaltak a szüleim, és ő is nem keveset hozott, mégis mindenünk közös, a házunk, a vállalkozás, a bevétel, a kiadás, annyi, hogy kocsik a saját nevünkön vannak.Na ennyi ami nem közös, de azok fenntartása, kiadás, szervíz, szintén a közösből.Meg persze közös a fiunk is:)

Szerintem ezt hívják házasságnak.