Milyen előnyei és hátrányai vannak annak hogy elköltöztetek a szüleitektől és keveset beszéltek velük már?

Egyáltalán nem beszélek már velük.

Előnye az, hogy senki nem próbál lelkileg kicsinálni, b*szogatni, mindent leszólni, amit csinálok, mindenért lelkiismeretfurdalást kelteni bennem. Nincs már gyomorideg, mert a találkozók 90%-a kínos csend vagy cseszegetés.

Hátránya nyilván az, hogy nincs családom és a gyerekeimnek nagyszülei felőlem, bár ez esetemben nem mondható hátránynak, mert nem veszít semmit a gyerek ilyen nagyszülőkkel.

Nincs különösebb bajom a szüleimmel, de nem bánom hogy 300 km-re költöztem tőlük és csak ritkán beszélünk. Akkor is csak felszínes dolgokról pl milyen az időjárás. Mert ha bármit elmondok, apám beleokoskodik, hogy így meg úgy kellene csinálni, anyám meg aggodalmaskodik lényegtelen dolgok miatt. Pl ha elmondom hogy lesz egy állásinterjúm, akkor felhív naponta 3x hogy megkaptam-e az állást, most mi lesz ha nem kapom meg, jelentkeztem-e máshova is stb stb. Évente kb 1x találkozunk, az bőven elég számomra. Amúgy meg leírom nekik messengeren hogy mit főztem a hétvégén, meg hogy esik-e a hó és ennyi. Végszükség esetén költöznék vissza hozzájuk ha tényleg nem volna hova mennem.

Sajnálom amúgy hogy ilyen a kapcsolatunk, de nem tudom hogyan lehetne normalizálni, ők nem igazán fognak már változni.

800 km-re lakok, heti 1-2-szer beszélünk.

Igazából elképzelni nem tudnám úgy az életem, hogy 30 évesen is a szüleim beledumálnak mindenbe. Szerintem az az élet rendje, hogy az ember felnő, majd elkezdi a saját életét élni, "kirepül a fészekből".

Előnyök: önálló, talpraesett, érzelmileg független, szabad ember lettem. A szüleim is találtak maguknak elfoglaltságot, hobbikat idősebb éveikre.

A hátrány, hogy ha valakinek segítség kell, az nehezebben szervezhető.

Másik országban élünk, whatsappon heti többször szót váltunk, de csak felszínesebb dolgokban. Évente 2-3x találkozunk..

Sajnos nálunk is úgy volt, hogy , amint komolyabb dolgokra terelődik a szó, mindig csak az ítélkezés,kritizálás megy. Férjemmel is 8 éve együtt élünk, de még mindig ,,ellenséget ,, látnak benne..

Sajnálom, hogy így alakult, de mióta távolabb vagyunk sokkal nyugisabb az életünk

1000+ km-re élek.

Előnye: önálló vagyok, nem kell eltűrnöm a kioktatásukat beszólogatásukat, folyamatos, az életemben történő vájkálásukat, rendezkedéseiket, stb.

27 évesen, mikor költöztem, akkor is, jaj, úgyis hazajövök két héten belül, mert képtelen vagyok beilleszkedni stb.

Ilyen emberek társaságára pedig köszi, nincsen szükségem.

Félévente egyszer hazalátogatok 2-3 napra, és az bőven elég.

Utolsó ,én is hasonló helyzetben vagyok

Mikor kiköltöztünk a párommal külföldre,ugyanezeket kaptuk..4 éve élünk békében,boldogságban külföldön.

Ha évente párszor találkozunk akkor is ,mindig a titkokat ,problémákat keresik-ami csak az ő fejükbe létezik.7 éve élünk boldogan együtt,az életünket is szépen építjük...

Én regeteget szomorkodtam emiatt, folyamatosan kerestem magamban a hibát,hogy miért van ez...aztán kb 2 éve elengedtem, nem lehet más gondolkodásmódját megváltoztatni..Fáj ,hogy így alakult ,mert nem ilyen családi életet képzeltem el magunknak,de nem szabad hagyni,hogy ez felőröljön.