Miért nem szokta az emberek zöme azt válaszolni itt a párkapcsolatos kérdéseknél, hogy igenis gyakran vége szokott lenni?

Elhiszem, hogy sok an élnek itt 20-30 éve boldog házasságban meg évek óta járnak és tök elégedettek (bár az ilyen válaszolók többsége úgy látom, nő ), légyszi ne ők írjanak, inkább a facérok vagy akik nem elégedettek a mostani kapcsoaltukkal.

Ugyanis én az életben azt látom, hogy a környezetmben lévő 20-30 éves házasságok nagyobb része és a több éves kapcsolatok (huszon- és fiatalabb harmincasok ) nagyobb része előbb-utóbb (általában utóbb) véget vet a dolognak.

Egyébként az általam ismert emberek szerintem monogámok, normális életfelfogásúak, szóval nem szálldosnak kapcsolatról kapcsolatra, ezért azt gondolom, nyugodtan lehetnek mérvadó példák.

ÉS sose értettem, hogy a netes fórumokon miért van az, hogy csomó váaszban azt olvassuk, hogy "megtaláltam életem párját", "6 éve élünk együtt és nem unom", "semmiképp se keress egy harmadikat mert a mostanit már ismered és a biztosat a bioznytaalnért nehogy ott hagyd "... stb.

Én amúgy házasságpárti vagyok és szerintem is az a jó, ha az ember lehorgonyoz egy fix kapcsolatban, de ezt igenis nehéz megtalálni és talán nem is 20 évesen kell - sőt, lehet, hogy nem is 30 évesen, ez sok mindntől függ. Azt meg végképp nem értem, hogy miért gondolja a többség azt, hogy a biztosat a bizonytalanért nem kell odaadni. Nem azt mondom, hogy minden fellángolásra szakítani kell, de igenis érzi azt az ember, ha már valami nem az igazi és szerintem egyetlen jó döntés az lehet, ha lép - és vagy egyedül van egy ideig (ami igenis jó! és építő jellegű) vagy megpróbálja mással, aztán ha sikerül, sikerül, ha nem, nem. Ezt nem a házasokra értem, hanem a fiatalabb korosztályra, de ha egy házasság elromlik, szerintem abból is jobb menekülni, főleg,ha nics gyerek.