Egyre magányosabbnak érzem magam, mit tehetnék?

Kezdeném az elejéről. 2 éve elballagtam az iskolából, ezután szakmámban dolgozni kezdtem családi vállalkozásban. (Esztergályos) Ezzel a problémám az, hogy más cégnél nem tudnék elhelyezkedni, mert nem érzem már így utólag magaménak, nem is szeretem meg lassan és figyelmetlenül dolgozok.

Erre azért tértem ki, mert nem opció az, hogy elmegyek XY gyárba dolgozni csak azért, mert ott emberek közt lehetnék. Futószalag mellé pedig biztosan nem megyek, ennél én többre vagyok hivatott.

Barátaim nincsenek egyáltalán. De tényleg senki. Nem a személyemmel van a probléma, volt az életemben egy időszak mikor a számítógépes játékok jelentették a kiutat a szokásos iskolai xarságokból, ekkor napi 12-13 órákat is letoltam gép előtt, 6. osztályban majdnem megbuktam, családsegítők is kijöttek már a temérdek hiányzásom miatt, 7. osztályban pedig szeptember 1.-én voltam csak bent, másnap hánytam, szokásos pánikbetegség tünetek, őszi szünetig egyáltalán nem is jártam már iskolába. Őszi szünet után egy másik iskolában kezdtem, itt már jobb volt a helyzet valamivel.

Viszont barátokat az iskolai évek alatt nem tudtam gyűjteni, középiskolában is csak felszínes "barátságok" voltak, egyrészt ment egymás háta mögötti kibeszélés, másrészt ballagás után már kíváncsiak sem voltunk egymásra.

Apám felőli nagyszüleimmel évekre megszakadt a kapcsolat, apámmal a kapcsolatom inkább csak felszínes, anyám alkoholista és egyre inkább kezdem megutálni őt, hiába az anyám. Nevelőapám pedig azt leszámítva hogy szintén alkoholista, egy nemtörődöm lusta f*sz. Anyám felőli nagyszüleim pedig idegbetegek.

Szó szerint nem maradt senkim. Van 3 "barátom", de őket csak régebbi GTA-s korszakomból ismerem, mind messze laknak, de amúgy hosszú évek óta tartjuk a kapcsolatot.

Néha elgondolkodom rajta, hogy el kellene mennem egyetemre, de fogalmam sincs, hogy lenne-e esélyem egyáltalán bejutni. Nem tartom magam buta embernek, bár általános iskolában szinte csak 2-eseim voltak, volt hogy pótvizsgára is sor került év végén.

Egyébként kiközözítésekre még kitérnék, mert jutottak bőven iskolai éveim alatt. Többnyire emiatt lettem olyan amilyen. Folyamatos megaláztatások, leginkább a súlyom miatt néztek ki mindig. Ezen azóta sikeresen változtattam, 126kg-ról 80-ra lefogytam. Játszani pedig már évek óta nem játszok.

Amúgy alapvetően nem volt ezzel az írományommal semmi célom, csak jó volt összeszedni a gondolataim és kiírni magamból, de minden hozzászólást meghallgatok ezzel kapcsolatban, bár tisztában vagyok vele hogy a problémáim nekem kell megoldanom, alapvetően optimista vagyok az életemmel kapcsolatban, szerintem van jövőm, viszont emberi kapcsolatokon nem tudom hogyan tudnék javítani. Társaságban szorongok, pedig nem vagyok teljesen introvertált személyiség. Ez az "egyedül" töltött évek alatt egyre inkább erősödik.