Mit tennétek ha a párotok teljesen máshogy viszonyulna a gyereketekhez mint a sajátjához?

Ismerős helyzet, a családban volt ilyen. A férfi meg a nő összejöttek, a nőnek volt egy korábbi házasságból származó gyereke. Dög lusta volt, nem csinált soha semmit, ha csinált, akkor is mártírarccal, a férfi pedig sajnos gyakran túl "agresszív" módszerekkel (nem verte, csak csúnya dolgokat mondott) próbálta megnevelni. A nő persze védte a gyerekét, mint egy anyatigris, akkor is, ha a férfinek igaza volt. Ilyen hülye kifogásokat talált ki ő is, hogy "nem volt hozzászokva".

Eredmény: a gyerek ugyanolyan elkényeztetett maradt, mert mindig tudta, hogy ott van anyuci a háta mögött, 15 év együttélés után pedig a pár elvált.

Kell ez nektek? Már bocs, de a fűnyírás nálam nem nehéz meló, a nehéz meló mondjuk onnan kezdődik, hogy disznóvágás hajnal öttől. És majd mi lesz, ha egy munkahelyen a főnöke kéri meg valamire, amihez nincs kedve? Jajj, szegény kicsi fiú, nem volt hozzászokva a munkához? Ha a főnöknek pofákat vág, akkor kirúgják, és ott marad a nyakatokon egész életetekben... na ezért mondja a párod, hogy 18 éves korában elköltözik. Valószínűleg ő sem gondolja komolyan, csak így próbál hatni rá, mivel más módszer nincs a kezében, és ő látja, hogy milyen lusta dög a fiad! Nem csoda, hogy ideges lesz, ha állandóan, amikor segíteni kellene, akkor a fiad pofákat vág, és könyörögni kell neki.

Sürgősen beszélni kellene mind a férjeddel, mind a fiaddal. És mondjuk egy olyan rendszert bevezetni, hogyha a fiad nem segít, nincs zsebpénz... kész. Nehogy már könyörögni kelljen neki.

Én is olyan családban nőttem fel, ahol mostohaszülő volt, és sose volt probléma, mert tudod mi az ilyen jó kapcsolat alapja? Egymás tisztelete. Ha megkért valamire, sose vágtam pofákat, de később, amikor nekem volt szükségem valamire, ő is rögtön ugrott! A mai napig jó a kapcsolatunk.

23/F

naaa, azért álljon már meg a menet. egy 15 éves gyerekről van szó, nem egy 20 éves naplopóról. ő még csak egy kiskamasz, akinek szerintem minden fontosabb, mint a házi munka vagy a fűnyírás. gondolom más 15 éves is pontosan ugyanilyen, de gondolom majd mindjárt jönnek az anyukák akik kikérik maguknak, hogy az ő gyerekük márpediglen önként dalolva füvet nyír.

a helyedben én sem hagynám és bántana amit a gyerekről mond. ha te sajátodként neveled az övét, akkor -de egyébként is- igenis elvárhatod tőle, hogy ő is így viszonyuljon a tiédhez. ez egy család, nincs enyém vagy tiéd, itt miénk van és igazságosnak kell lenni.

én anno nagyon pedáloztam a nevelőapámnál.

nálunk is hasonló volt a szitu, azzal különbséggel, hogy a mostohatesómmal egy osztályba jártunk, és úgy.ahogy barátnők voltunk.

ha mi összebalhéztunk, akkor az ősök is balhéztak miattunk.

és ha az ősöknek rossz kedve volt, akkor alacsonyabban szálltak a büntik, zsebpénzmegvonások.

szóval nálunk nem volt hiszti, csináltuk, amit mondtak.

Tegnap 15:09

Persze, hogy sok minden fontosabb egy kamasznak a házimunkánál, nem is azzal van a baj. De ha megkérik valamire, nem muszáj azt úgy megcsinálni, hogy közben pofákat vág... és ha hiszed, ha nem, szerencsére van ilyen gyerek is bőven :D Nem örömmel és dalolva segít semmilyen gyerek, de megérti, hogy szükség van a segítségére, és megcsinálja, nem könyörögni kell neki. Ennyi.

Abban viszont igazad van, hogy a kérdező párja túl agresszíven reagálja ezt le, de gondolom nem igazán van más a kezében... meg gondolom eleinte máshogy reagált ő is, csak semmi hatás. Ennek ellenére persze ez nem kifogás azért, amiket mond, nem lenne szabad neki.

Egyszóval kétélű a dolog, mind a ketten (hárman?) hibásak valamennyire a dologban.

Ez nahgyon rossz helyzet.Ez velünk is így volt!!!Anyumék elváltak,anya uj párt talált,aki hozott magával egy velem egyidős fiút,majd született egy közös gyermek is.

Aztán eltelt 1-2 év,elkezdtünk serdülni és minden megváltozott!!A mostohabátyámnak mindent lehetett,elengedték ide oda,nekem meg mint lánynak csak a háztartás besegítése jutott(ami nembaj)de kezdtek kijönni a külömböztetések,ami odáig fajult,hogy anyukám az igazi anyatigris mindíg kiállt mellettem,a fater állandóan védte a sajátját,aki nem tanult,linkeskedett,belekeveredett mindenbe stb..a kapcsolatuk ráment!!!

Szerintem nem szabadna összehasonlítani hogy melyik gyerekkel hogy viselkedik,hiszen a közös gyerek 8 éves,a te gyereked 15.Nem egyforma nevelést,és iselkedést kell mutatni nekik.Hiszen a nagyobb már tini,vele másképp kell bánni!lehet a férjed csak próbál belenevelni egy kis felelősségtudatot.Lehet túlzásba viszi,de ne várd hogy egyformán viszonyuljon egy 15 és egy 8 éveshez.ezzel arra akarok rávilágítani,hogy lehet hogy ez nem arról szól,hogy tiéd vagy övé.

ez csak egy ötlet.

A vegyes családokban egy kamasszal sokkal nehezebb a helyzet, mint pl amikor kicsi korban kerülnek össze így a szülők.

Először is, ha jól számolok, a fiad 13 éves korában rákényszerült, hogy otthont, ezzel együtt életformát, esetleg baráti kört is váltson. Ez már önmagában is trauma lehetett neki. Ehhez jön még a kamaszkor és hogy kapott egy nevelőapát is, aki neki lássuk be, csak egy idegen. Az is cifrázhatja a helyzetet, ha Ti vagytok a "betelepülők", a ház esetleg a párodé.

Mindezeket megtapasztaltam a saját bőrömön, csak nálunk fordítva van és ha lehet, még cifrább a helyzet. Az én házamban élünk a kisebbik fiammal, aki már elmúlt 18 éves, de még tanul. A páromnak van 3 gyereke az előző házasságából, ahol a kicsi (8 éves) minden hétvégén, de gyakran hét közben is velünk van, nálunk alszik, így gyakorlatilag olyan, mintha félig velünk is élne.

Nem igaz, hogy egyformán kell/lehet bánni ilyen helyzetben a gyerekekkel és ez bizony, ha nincs kellő empátiája, pszichológiai érzéke a szülőknek, gondokat okozhat. Sokkal több figyelem, türelem szükségeltetik egy ilyen családban a neveléshez, mert mások a szerepek, mint egy klasszikus családban.

Nálunk ez úgy néz ki, hogy a párom az én fiammal kesztyűs kézzel bánik, soha nem parancsolgat, maximum kér akkor is, ha esetleg elvárható lenne, hogy a fiam megcsináljon neki valamit pont azért, mert tudja, épp elég lehet a fiamnak megszokni, feldolgozni, hogy Ő "betolakodott" az életünkbe, nem biztos, hogy jól sülne el, ha még keménykedne is vele. A saját gyerekével viszont szigorú, ott a saját nevelési elvei alapján lép föl, mert ott "birtokon belül van". Nálam ez pont fordítva működik, sokkal szigorúbb vagyok a saját fiammal, mert az anyja vagyok, nekem a jogom, kötelességem, Őt nevelni, a kicsi fiúval viszont másképp bánok, engedékenyebb vagyok. Neki is elmondom, hogy mit hogyan szeretnék, de ha nem úgy viselkedik, akkor soha nem én szólok rá, hanem kizárólag az apja. Amikor mi összeköltöztünk, megbeszéltem a fiamnak, mi az új helyzet. Tudomásul kellett vennie, hogy van új párom, aki nekem fontos, akivel neki tisztelettel kell viselkednie, én viszont ezért elfogadom, hogy neki nem kötelező ugyanezt éreznie. Hónapról hónapra érzékelem, hogy a fiam egyre jobban elfogadja, kedveli az új páromat, a kicsi viszont szintén nagy barátsággal van irántam. Konfliktus esetén mindig a szülőnek kell intézkedni, neki a feladata a saját gyerekével megbeszélni a dolgokat és nem a nevelőszülőnek kell keménykedni, mert az nem vezet jóra, csak még nagyobb dacot, ellenérzést vált ki. Nálunk pl bevált, hogy bizalmas dolgokat, problémákat csak a saját szülővel kell megbeszélni, nem kötelező beavatni a nevelőszülőt, csak ha ő is szeretné. Azért, mert két felnőtt szereti egymást és összetartoznak, még nem feltétlenül kötelező ugyanezt érezni a gyerekeinknek is, hiszen ez nem az ő döntésük, ő választásuk volt. Felesleges lenne rájuk erőltetni a kötelező szeretetet. Békés, nyugis a légkör nálunk pont azért, mert mindenki tudja, hol a helye, mi a szerepe és azt tapasztalom, egyre gyakran átlépjük a határt, de csak pozitív irányban. A fiam pl sokkal szívesebben segít az élettársamnak így, hogy nem kötelező, a kicsi is bizalmasabb velem, tudja, azt mond el, amit akar, de semmi nem kötelező.

A két gyerek között is alakulgat valami ugyanezért. Pl. pár hete a kicsi váratlanul bevonult a fiam szobájába és megkérdezte tőle, játszat-e nála. Megbeszéltem négyszemközt fiammal, ha zavarja, nekem szóljon, intézkedek, nem kell a kicsit esetleg azzal megbántani, hogy nem szívesen látja. A párom ugyanezt tette a saját fiával, megmagyarázta neki, ha esetleg a fiam nem szívesen látja őt maga körül, tudomásul kell ezt venni. A reakció az volt a fiamtól, hogy azóta bármikor bemehet hozzá a kicsi még akkor is, ha nincs itthon, ugyanis érzi, tiszteletben tartjuk a jogait:).

Nem mondom, hogy mindig ilyen egyszerű ez, de megéri, mert ha lassan is, de sokkal előbbre lehet jutni, mint hatalmi harcok árán.