Hogyan lehet túllépni ezen, ha felnőttként rádöbben az ember, mennyire elrontották a szülei az életét?

Sokan abból indulnak ki, hogy ha egy gyerek felett fedél van, étel az asztalon és nincs rendszeresen agyba-főbe verve, akkor ott minden rendben van, bármi kifogás csak gyerekhiszti, nem több.

Csakhogy ez gyakran nem igaz. Valahogy mindig olyan érzésem volt, hogy nem olyanra sikerültem, mint amilyennek megálmodtak és ez rendre megkeserítette

az életemet. A családomban mindig fekete báránynak számítottam és esélyem sem volt rá, hogy ebből a szerepből kikerüljek. Folyamatosan, egész életemben a negativitás ömlött rám és segítséggel senkihez sem fordulhattam. A fenyegetőzés, lelki terror folyamatos volt és időnként azért volt ott fizikai is. Továbbá a "bezzegemberek" emlegetése és azé is, hogy nem viszem semmire. Ez mintegy önbeteljesítő jóslatként meg is valósult, nem lettem egy különösebben értékes ember.

Sokat gondolkodtam ezeken a dolgokon, még most felnőtt fejjel is és az a durva, hogy több esetben érzem, hogy lehetett volna másként is és nem itt tartanék. Sem karrier, sem magánélet ügyében. De félek tőle, hogy lassan belebolondulok ebbe, pedig nem kellene.

Lehet egyáltalán valamit tenni utólag?