Szerintetek ez önzőség?
Tegyük fel, hogy veszélyben az életed neked és egy embernek, akinek baromi sokat jelentesz és fordítva, és már régen megmondta, hogy bármit feláldozna érted. De te azt mondod, hogy nehogy, mert megharagszol. Ha ő önkényesen belemegy a bajba es meghal helyetted, akkor ti azt mennyire gondolnátok önzőségnek, azt nézve, hogy te leszel az, akinek élete végéig cipelni kell a terhet?
Hála Isten semmi fennálló, csak ezen most elkezdtem gondolkozni, és érdekel más véleménye is:)
A történet szerint akkor egy életet egy életért cserébe te vagy az aki túléli az eseményt igaz? És a barát az aki kiment téged a saját életéért cserébe.
Viszont hogyha nem mentene ki akkor mindketten ott halnátok meg mivel te nem fejezted ki hogy ugyanúgy megmentenéd őt ha lehetőséged lenne rá.
Mindenesetre létezik egy fogalom, survivors guilt ami jól kifejezi hogy azok akik túlélték bűntudatot éreznek miatta hogy miért pont ők élték túl az eseményt.
2-es bonyolultabb annál, mint ahogy írod. Az ember úgy van huzalozva, hogy képes bűntudatot érezni azért, amiről abszolút nem tehet. A pszichológiában nem véletlenül ismert jelenség a túlélők bűntudata, ráadásul ez általában olyan esetek után jelentkezik, amikben az adott személynek pusztán szerencséje volt, pl. egyedüli túlélőként egy lezuhant repülő utasai között.
Ha valaki extrán feláldozza magát érted, akkor a bűntudat mellé még biztos hozzátársul a harag is, meg ezer másik érzelem. Magadat is hibáztatod, őt is, utálod is ezért, hálás is vagy neki... kisebb csoda, ha nem őrülsz bele.
5-ös: szem ez egyáltalán nem így van. Ha meghal a nagyi, mert idős volt, akkor az nem egy másik életért van.
1-es, 4-es nem is hallottam még erről a túlélők bűntudatáról, köszi az értelmes válaszokat nektek.
2-es: ha te így gondolod, és így is cselekednél az ilyen adott helyzetben, akkor őszintén minden elismerésem a tied:)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!