Fair kérés a húgomtól, hogy ne mondjam meg a barátomnak, hogy tudok arról, hogy megcsal?
A húgom párja jóban van az én barátommal. Nem legjobb barátok, de egy társaság.
Mi még csak nemrég óta vagyunk együtt, ez még az a rózsaszín szemüveges, randizós korszak nálunk. Én eddig nagyon boldog voltam, aztán ért hétfőn a sokk, hogy ő amúgy beszélget más lányokkal a hátam mögött, és hogy van neki most egy magyar lány, aki Ausztriában tanul, ezért még nem találkoztak, de "nagyon kedves, cuki, csinos lány" az elmondása szerint. Ezt a barátainak mondta, ott hallotta a testvérem párja is. Aki meg ezt elmesélte a tesómnak, ő meg nekem... Azzal, hogy de ne mondjam meg a barátomnak, mert hogy tudni fogja, hogy honnan tudom és akkor az ő barátjával összefog veszni.
Csak ez így nekem meg nagyon rossz, mert én ezt észre sem vettem, semmi bizonyítékom nincs... Mikor összejöttünk, akkor mondtam, hogy nem hiányoznak nekem a versenytársak és ha úgy érzi, más jobban illene hozzá, vagy jobban érdekli, akkor inkább hagyjuk ezt. Nem nem, nincsen senki más és hogy ő csak velem akar lenni. És felém tényleg ezt is mutatja, meg sem fordult a fejemben, hogy ő más iránt is érdeklődne.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Nem fair. Mondd meg neki te, hogy tudsz róla.
"Pórázt is raksz a haspidra"
EZ nem póráz. Aki másnak mondogatja, hogy milyen cuki és hasonlók, és más lányokkal csetel ilyen szinten, az nálam repülne.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Még jó, hogy senki se a kérdésre válaszol.
Kérdező, maga a kérés fair. Nem a fiú tehet róla, te semmit se nyersz, ha ők összevesznek.
A barátoddal ezek szerint szakítani akarsz. Jogosan. Elvégre te az elején elmondtad, hogy nálad ez nem fér bele. Ha a miértet firtatja, akkor mondasz valami kamu indokot, és ennyi. Ő se volt hozzád őszinte.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Én csak szimplán szakítanék. 13-as, nekem nagyon nem az jön le, hogy szakítani akarna a kérdező, hanem lezárja annyival, hogy "felém tényleg ezt is mutatja, meg sem fordult a fejemben, hogy ő más iránt is érdeklődne".
Kérdező, igen, ez pont így szokott lenni akkor is, ha megcsalják az embert, vagy beleférne nekik a megcsalás, és akkor is, ha nem csalják meg a párjukat. A legtöbb férfi nem fog eléd állni, és bevallani, amit tett. Ha már a kapcsolat elején is ilyeneket csinál, valószínű, hogy később sem fog változni.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Ha már a rózsaszín szemüveges, randizós időszakban így hazudik neked
A kérdezőnek ilyen időszak. A pasinak meg nem.

17-18-as: Nem bizonyít semmit, ha a telefonján nem talál üzenetváltásokat más nőkkel. Unokatesóm 2 évig csalta a férjét, mindig törölt minden olyan üzenetrészt a szeretőjével folytatott beszélgetésekből amiből kiderülhetett volna, hogy szeretők. Bátran megmutatta a beszélgetéseit a telefonján, mert még csak nyoma sem volt, hogy más üzenet is lett volna mint amit munkaügy miatt beszéltek. Pedig szó szerint minden nap cseteltek.
A kérdező helyében nem magyarázkodnék, dobnám a pasit. Ha már most ilyen, később csak rosszabb lesz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!