Mégse olyan jó egyedül, mint ahogy hittem?

Persze hogy megvan az előnye, nem kell kihez alkalmazkodni. Ennyi szerintem már elég, de még sorolhatnám.

Amúgy te tudod, ha társat akarsz, még egyáltalán nem vagy öreg hozzá...

Bár szerintem fölösleges.

Én lényegesen fiatalabb vagyok nálad, de mégis átestem már ezen. Fél év alatt rájöttem, hogy "nem jó egyedül". Az ember társas lény, kevés valódi remete létezik. A jelek szerint te sem vagy az.

Viszont ez azt is jelenti, hogy mostanában állsz készen egy valóban komoly, akár együttéléssel járó kapcsolatra. Ha szerelmes leszel, mindenképp vágj bele! Én most együtt élek a párommal és el se tudnám képzelni, hogy egyedül legyek. Sokat veszekszünk, alkalmazkodni kell, sok plusz munkával jár az együttélés. De mert ott van melletted társnak, ezerszer megéri!

Jó egyedül élni, de jobb ha szerzel egy havert/havernőt, vagy egy egyetemistát, hogy legyen valaki melletted. De egy kisállat sem rossz.

Bár 30 évesen is találhatsz párt, de ne mindenáron.

26.L

"el se tudtam volna azt képzelni, hogy egy lakásban legyek valakivel. Egy ideje viszont nem tudom mi van velem, de néha megőrjít, hogy egyedül vagyok a lakásban."

Két gyakorlatot ajánlok a kiragadott szavaid alapján:

1. próbáld meg elképzelni különböző helyzetekben, milyen lehet egy lakásban lenni valakivel. Kérdezd meg magadtól, hogy most már el tudnád-e viselni valaki más állandó jelenlétét.

2. Önismereted fejlesztésével törekedj arra, hogy jól érezd magad önmagad társaságában. Ez azzal kezdődhet pl., hogy realizálod, te most éppen egyedül élsz, egyedül vagy a lakásban, de ki is az, aki itt egyedül van a lakásban s mihez lenne most éppen kedve.

Hülyén hangzik, lehet, nekem annak idején bevált: sokat kényszerültem egyedül lenni, pl. hétvégéket töltöttem egyedül a koliban, mert mindenki hazautazott, én meg messze laktam, nem volt pénzem. Előbb körbetelefonáltam mindenkit, hátha akad valaki mégis, akivel lógni lehet. Nem mindig volt, pedig széles baráti kört építettem, így hát feladatokat meg programokat találtam ki magamnak. S a sok "belső beszélgetés" nyomán egyszer csak azt vettem észre, hogy már nincs bennem az a feszítő érzés, hogy jaj, jön a hétvége, s megint egyedül leszek. Elengedtem magam, megbékéltem magammal. Szerintem ez is hozzájárult ahhoz, hogy többéves egyedüllét után párt találtam.