Miért nem bírom elviselni férjem 12éves fiát?Ahogy nő úgy lesz egyre jobban az anyja.
Azóta változott meg ennyire,mióta hallottam egy pletykát,hogy lehet nem a férjem gyereke,
a mai napig szépen elvoltunk mint egy normális család amíg a nagyfiú nem jött és nem uszított minket egymásnak.
Akkor most melyik? A gyanú, vagy a gyerek állítólagos uszítása?
Mert a két állításod ellentmond egymásnak.
A felvett hitelnek semmi köze a gyt-hez.
Ha a kedves urad nevén a hitel akkor azt igen is neki kellett kiköhögnie, mivel az ővé volt.
Mellette a gyt is vastagon jár, mert megsugom az nem az exet hanem a gyereket illeti.
Kedves Kérdező!
Kérlek próbálj már kicsit belegondolni a gyerek helyzetébe is! Az anyja félrelépett az apja testvérével (neki a nagybátyjával), aztán az apja is összeállt valaki mással, aki most azon ügyködik, hogy szétválassza őket (lásd apasági teszt). Közben pedig mindkét helyen született már egy-egy másik gyerek is. Szegény srác tuti elhanyagolva érzi magát. Lehet úgy gondolja, hogy nem is tartozik sehová igazán. Ráadásul 12 éves, azaz most kezd kamaszodni. Nem könnyű a helyzete.
„Lehet undorítónak tartotok,de ti meg ezt természetesnek veszitek,hogy ez a söpredék kizsigerelte a férjem,felvetette vele a hitelt aztán minden szar volt a férjem.” – Nem, ez nincs rendben. Viszont a fiúnak ehhez semmi köze. Ezt az anyukával kell lemeccselni.
Szerintem szegény gyerek próbál ragaszkodni az apjához. Úgy értem, ki másban bízhatna? Az egyik oldalon ott van a házasságtörő anyuka és nagybácsi, akikben szerintem teljesen érthető, ha nem bízik. Aztán ott vagy te is, aki finoman szólva is nem kedveli. Még mindig az apja a legjobb. Ne akard elvágni tőle. Se apasági teszttel se semmivel. Szüksége van a férjedre, akár ő az apja, akár nem. Arról nem is beszélve, hogy ha most kiderül, hogy nem is a férjed az apja, az egy újabb érvágás lesz neki.
Sokszor megemlítetted, hogy a srác veszekszik, kihasznál és hülyére vesz titeket, de konkrét példát sosem hoztál fel. Ezzel így nehéz mit kezdeni. Nekem viszont az a gyanúm, hogy azért csinál ilyeneket, hogy valaki figyeljen rá is. Gondolj bele, mindkét családjában van már új gyerek, tuti el van hanyagolva. Szerintem nem nagyon foglalkozik vele senki. Vágyna ő is a szeretetre, figyelemre, törődésre. És mivel nem kapja meg, ezért ezt csinálja. Hogy végre észrevegyétek, hogy ő is itt van. Vedd hozzá, hogy 12 éves, tehát most kezd kamaszodni. Meg tudom érteni a viselkedését.
Ha engem kérdezel, akkor felejtsd el ezt az apasági tesztet úgy ahogy van. A férjed 12 éven át gyerekeként szerette a srácot (remélhetőleg), a srác pedig 12 éven át apaként szerette a férjed. Nem kell ezt szétbarmolni. És ha az jön ki, hogy nem a férjed az apa? Akkor végleg megszabadultok tőle? Sorsára hagyjátok? (Ha igen, ahhoz csak gratulálni tudok. Mindegy, legalább akkor már semmi se ronthatja majd el a tökéletes családotokat.) Nem tudom az anyja mennyit törődik a fiúval, de az az érzésem, hogy nem sokat. Ha most elfordultok tőle, akkor kire számítson? Ha most nem vagytok ott neki, akkor később rosszabb lesz. Nem lesz kihez fordulnia, elkallódhat, keveredhet rossz társaságba, miegymás. És nem lesz senki, aki megakadályozza. Ezt akarjátok?
Szegény gyerek a legártatlanabb az egészben és mégis ő szívja meg a legjobban.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!