Fair ahogy viselkedik apukám párja?
Mióta megszületett a húgom mindig kitalál valami indokot, hogy miért nem mehetek oda. Kicsit úgy érzem, hogy nem szereti ha a gyerekével foglalkozom, mintha féltené tőlem. Sokszor van, hogy apuval megbeszélem, hogy átmegyek egyik nap délután és aztán lemondják, mert a párjának nem jó. Persze, fáradt, megértem, de nem hiszem, hogy hetek óta nem jó neki egy nap se. Mindig otthon van szinte, úgyis akkor mennék, mikor apukám is otthon van.
Ha meg esetleg el tudok jutni, akkor úgy néz rám mint valami bűnözőre ha fel merem emelni a gyereket. Mindig jajjgat, hogy így tartsam, úgy tartsam. Tudom, hogy kell tartani. Meg 2-3 perc után kikapja a kezemből. Meg célzásokat tesz, hogy mikor tűnök el. Most lesz 4 hónapos a húgom és 5x láttam eddig. Pedig egy városban élünk.
Nem adtam rá okot, amiért így kéne viselkedni. Mindig felelősségteljes voltam minden téren. Felnőtt nő vagyok. Vagy ez csak túlféltés? Apámat is mindig b@szogatja, hogy semmit se tud a gyerek körül.
Tipikus kiakar túrni.
A nőknél nagyon erős az ösztön,te kakukk fióka vagy a szemében,aki elveszi a lányától a pénzt és apja figyelmét. Azon fog dolgozni hogy apukád és húgod megutáljon,örülne ha eltűnnél akkor minden a lányáé lehet.
Öröklésnél támogatásnál készülj hogy mindig vergődés lesz hogy te milyen sokat kapsz a húgod semmit.
Hiszti gyülölet keltés lesz,és mindent a húgod fog kapni.
Te mindenben szar és hibás lesz,az apák pedig az új nő gyerekét szokták választani.
A nő gyülöli a más nő gyerekét,extrém erős ösztönök dolgoznak benne
Az unokahúgomat talán 3x láttam egy éves koráig.
A covid miatt mindenki félti most a gyerekét és talán valahol érthető is, a kis babáknak nem jó az immunrendszerük az anyatejen kereszrül kapják az immunizálást, de ha az anyuka sem tud megküzdeni a coviddal, akkor a baba sem kap plusz erősítést.
Koncentrálj apudra, ha első gyerek, akkor akár 2-3 éves is lehet, mire az anyukának "elege lesz belőle", és minden hétvégén le akarja majd passzolni.
Addig meg próbálj megértő lenni, sajnos a hormonokkal megerősített influencer gyereknevelési tanácsok ellen nem tudsz érdemben tenni semmit.
Nem unalmas az életem, csak engem érdekelnek más emberek is és nem vagyok egy önző tosz. Érdekel a testvérem, akkor is ha "csak" féltestvérem.
Amúgy az hülyeség, hogy elveszem apám pénzét, mert saját munkám/keresetem van.
Igazából túl jóban sosem voltunk, de az utóbbi időben ilyen ennyire. Apámmal találkozok, nem azzal van a baj, csak szívesen látnám a testvéremet.
Amúgy abban viszont igazatok van, hogy ha nagyobb lesz nem fogok vigyázni rá. Akkor talán észbe kap.
#16 És mit érsz el vele, ha később nem vigyázol rá? Hogy utána a tesód úgy fog rád emlékezni, mint aki sose látogatta?
Nem érdemes bosszút állni, hogy hátha majd bocsánatot kèr, mert nem fog. Ha első gyerek, akkor természetes, hogy az anyuka túlfélti, kialvatlan stb. Adj nekik időt, amíg beletanulnak a szerepbe. Szerintem jól csinálod, járj továbbra is, segíts ahol tudsz, aztán alakul. Ha nagyon nem csípi a mostohaanyud, hogy a gyerekkel foglalkozol, akkor beszélgess inkább apuddal.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!