Hogyan kéne reagálnom egy ilyen helyzetben?

A párommal 3 hónapja járunk együtt, az előző házassága másfél éve ért véget, van egy 4 éves kisfia. Ő már 37, én 34 múltam, így már nem játszótársat kerestünk, komoly dologban gondolkodunk, bár még az elején vagyunk a kapcsolatunknak, szerencsére eddig rendben volt minden. Az első másodperctől kezdve elfogadtam a kisfiát, sőt örültem neki, mert látom, hogy mindennél jobban szereti, és a válás lelkileg nagyon megviselte apaként, én pedig sose akartam se a pótanyja lenni a gyereknek, se közéjük állni.

A volt feleségével viszonylag normális kapcsolata van, a hölgy is fél éve talált magának új párt, szépen, egyetértésben nevelgetik a kisfiút, akit én nagyon megszerettem. Csendes, visszahúzódó kissrác, a három hónap alatt többször találkoztunk, kirándultunk, nálunk volt, úgy gondolom, megtaláltuk a közös hangot.

Az exfeleséggel nekem nincs különösebben említésre méltó kapcsolatom, vele is találkoztam párszor, ismerjük egymást, nem volt baj eddig.

A probléma akkor merült fel, amikor a párom kitalálta, menjünk el egy hétvégére hármasban valamerre, azon a héten, amikor egyébként is vele lenne a kisfiú. Az exe már elvitte nyaralni őt az új párjával, abból semmi gond nem volt. De most a felesége szó szerint kiakadt, őrjöngött, hogy mi az, hogy velem vinné el nyaralni, hiszen alig ismer, pár hónapja van csak velem, ő nem fogja a fiát "egy idegennel" elengedni sehová. Az egy dolog, hogy ezen én rettenetesen megbántódtam, mert nem vagyok "idegen", de látom, hogy a barátomnak ez egy piszok nehéz dolog, és ez engem is megrendít. Ajánlottam neki, hogy semmi baj, menjenek el csak a kisfiúval valahova kettesben, engem nem zavar, lesz még időnk utazni, de erre azt felelte, csakazértsem, mit gondol az exe, ez nem így működik, ha ő elvihette már nyaralni, akkor tőle ezt miért tagadja meg.

Néhány nappal ezelőtt az ex rám írt, eleinte csak érdeklődve, hogy merre is mennénk nyaralni? És milyen a szállás? És meddig maradnánk? Mindenre szépen, értelmesen reagáltam, aztán elkezdett babrálni a dátumokkal, majd végül kibújt a szög a zsákból, nekem is megírta ugyanezt, hogy hát ő nem bízik ebben az egészben, Daninak (a párom) volt már előttem 3-4 hónapos kapcsolata, de szétment a lánnyal, nem szívesen engedi el velem a kisfiút, mert nem ismer annyira. A barátom ezen teljesen felháborodott, és felhívta az exfeleségét, hogy mit hogyan képzel. Azt látom, hogy gyakorlatilag önként belemegy ezekbe a veszekedésekbe, nehogy az exének legyen igaza. Most már nagyjából két értelmes szót nem bírnak egymással beszélni, csak veszekszenek, ami a kisfiúra, meg persze rám is hatással van.

Nem tudom,mit kéne csinálnom. Szívem szerint kimaradnék ebből az egészből, mert ez rájuk tartozik szülőként, másrészt azt érzem, indokolatlanul fúj rám az exfeleség, amit nem tudok kezelni. Engem nem a nyaralás érdekel, eddig is akármikor a kissrác volt első helyen, én hátraléptem, valóban nem vagyunk még annyi ideje együtt, hogy számon kérjem rajta, miért a fiával megy ide oda és nem velem. De ez a két napos hétvége nem a világ vége lett volna, én is vártam, készültem rá.

Nem értem, mi a baja velem az exfeleségnek. Azt tudni kell, hogy ez előtt a kapcsolat előtt jóideig egyedül voltam sok csalódás után, nem kerestem párt, utazgattam, tanultam, sok időt töltöttem a barátaimmal, ez neki már az első időszakban se nagyon volt szimpatikus, mert "nem érzi, hogy elég komoly lennék" (de, egyébként az vagyok). Megérteném, ha nem szívesen engedné velem el a gyerekét, ha két hete lennénk együtt csak és valami huszonéves instakirálylány lennék, nem egy nő a harmincas évei közepén. De így nem értem meg.

Azt érzem, hogy ha nem állok ki a páromért és magamért, akkor társként sem vagyok hiteles, viszont a másik oldalról nézve, két szülő háborújába én nem akarok harmadikként beleszállni. Ti mit tennétek a helyemben?