Betegesen ragaszkodom az elhunyt dédimamámhoz?

7 éve annak,hogy elveszítettem a dédimamámat azóta az életem gyökerestül megváltozott erős depressziót állapítottak meg nálam az orvosok kétszer voltam a kórházba kisebb nagyobb problémák miatt de leginkább azért próbáltam öngyilkosságot megkísérelni mivel nem tudom elfogadni,hogy a dédimamámat már soha nem látom viszont.Úgy érzem teljesen belebetegedtem a hiányába. Próbálom elfogadni,hogy ő már nincsen többé beletörődni viszont nem megy. Nem egyszer volt,hogy menni akartam utána annyira ki voltam a hiányától. Ha valamilyen oknál fogva szóba kerül a mamám rendszeresen sírógörccsel tudok csak beszélni róla ennyi év elteltével is. Ma sajnálatos módon egy másik rokonom temetésén voltam akit szintén szeretem viszont nem ápoltam annyira mély kapcsolatot vele mint a mamámmal és úgy érzetem nem is a rokonom miatt sírok tudom nagyon nem szép dolog tőlem hanem azért mert nekem még mindig a mamám hiányzik. Egyszerűen bárhogy is próbálkoztam nem tudom elengedni őt pedig már lett volna rá jó pár évem. Sajnos nem vehetem részt különböző okok miatt a temetésén lehet éppen ezért nem tudom magamba lezárni. Rendszeresen látogatok ki hozzá a temetőbe de valahogy mégis képtelen vagyok elfogadni,hogy ő már nincs és soha nem is lesz velem. Megpróbálkoztam már azzal,hogy a szépre meg a jóra emlékezzek és,hogy a mamám is azt akarná,hogy boldog legyek de valamiért nem nagyon megy. Három éve rendszeresen szedek gyógyszereket .Terápiára jártam de nem nagyon segített. A családom illetve a barátaim is mellettem állnak viszont úgy érzem egyszerűen beleroppanok a gyászba. Bocsánat,hogyha túl hosszú lett köszönöm annak aki segít. Szerintetek,hogy értessem meg magammal ténylegesen,hogy boldogan tudjak élni azzal a tudattal,hogy a mamám már nincsen többé. Tisztában vagyok azzal,hogy eléggé beteges dolog ennyire sokáig gyászolni de én valahogy nem tudom tényleg lezárni magamban.