Beszélgetés elhunyt szeretteinkkel. Mit gondolsz erről?
Egy hete hunyt el édesapám aki pótolhatatlan számomra, kimondhatatlanul szeretem. (Direkt jelen időben írtam.) Azóta minden nap beszélek hozzá. Elmondom neki, hogy hiányzik, hogy pótolhatatlan, azt is elmondom, hogy mi történik velem mostanában, meg hogy mik a terveim a jövőben. Nem reggeltől estig beszélek de a napnak egy szakaszában ha jobban ráérek és ennek szükségét érzem, beszélek hozzá. Tudom, hogy (fizikailag) nincs itt de reménykedem benne, hogy hallja. Szerintetek ez normális vagy szerintetek megőrültem? Egyáltalán, amikor arról van szó, hogy beszélgetünk az elhunyt szeretteinkkel, meddig lehet ezt? Akár minden nap éveken keresztül? Vagy az már elmebetegségnek számít?
Amikor ti beszéltetek valakihez aki elhunyt de szerettétek nagyon, nektek volt olyan érzésetek, hogy hallja amit mondotok neki? Nekem nem minden alkalommal de előfordult, hogy úgy éreztem, hall minden szót amit mondok. Mintha néha erősebben éreztem volna a jelenlétét, máskor nem annyira. Olyan is előfordul, hogy nem beszélek éppen hozzá de mintha tudnám, hogy lát engem. Ez valami érzés. Ez azt jelenti, beképzelem vagy ez nálatok is volt?
A gyász 5 fázisa
1. Tagadás
2. Harag
3. Alkudozás
4. Depresszió
5. Elfogadás
Részvétem. A válaszra kb. a kérdésedhez kiírt kulcsszó: ráéreztél.
Nálad (és még nagyon sok embernél) ez is a veszteség és a gyász feldolgozásának kezdeti része, komoly lelki megpróbáltatás.
Mintegy "önvédelmi reflex".
Nem tudom, kik vesznek körbe, de jómagam eddig három "embertípust" tapasztaltam meg, amikor én kerültem ilyen helyzetbe.
Egyik, aki együttérzett velem, de mivel ismert engem, képes volt alkalmazkodni, tehát NEM kioktatni, mit hogyan tegyek.
A másik, aki bármi/minden módon próbált felvidítani, feledtetni, gyorsítani a lelki gyógyulást. Ők okozták a legnagyobb törést bennem, mert nagyon rosszat tettek a viselkedésükkel, de nem rosszindulatból tették.
A harmadik, aki közölte, hogy biztosan túl sok Investigation Discovery-t néztem.
Ezt a szellemi nívót nem esett nehezemre távol tartani magamtól, mintahogy egyéb krízishelyzetekben sem.
Ne hagyd, hogy olyanok tolakodjanak a magánszférádba, akik "bántanák" az érzéseid, de akiről tudod, hogy hasonlóképpen vélekedik a jelenlegi helyzetedről, azért ne mard el magadtól. Nehéz ilyen válságos időkben racionálisan gondolkodni, de ha nem veszíted el a kapcsolatot a külvilággal, nem zárkózol teljesen magadba, akkor "ideát" maradsz. Gyászt megtagadni nem szabad, csak az idő a gyógyír, de legyen türelmed magaddal szemben is.
Eloszor is reszvetem, kitartast neked..az ido segiteni fog, enyhiteni a fajdalmad..
megha meg most nem is ugy tunik, de ez igy van..
Masreszt, hogy a kerdesedre is valaszoljak, szerintem ez egy normalis dolog, edesapam meghalt, mikor en meg kislany voltam, ahogy teltek az evek, egyedul is kijartam hozza a temetobe, elmeseltem neki a dolgaimat, gondjaimat, hogy epp mi bantott, mi tortent velem..ugy ereztem ez altal o is resze az eletemnek, ugy ereztem meghallgat..
es ez annyira megnyugtato volt szamomra, hogy miutan hazamentem, mindig adott nekem valami plusszt, konnyebb volt.
ebben szerintem nincs semmilyen abnormalis dolog.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!