Beszélgetés elhunyt szeretteinkkel. Mit gondolsz erről?

#16! Jómagam is így vagyok ezzel.

Rokonom az élők sorában annyi, hogy két család kitelne belőlük. De ha ma bárki azzal nyomul, hogy szeressem, tartsam vele a kapcsolatot, akkor bizony csak tapintatból nem világosítom fel, hogy ha én családtaggal akarok "beszélgetni", a magam módján "kapcsolatot tartani", ahhoz nekem a temetőbe kell mennem. Lekerekítve: nekem élő "rokonom" egy se. Azok, akik valóban közel álltak hozzám, akik lelki társak voltak és nem csupán a papírforma rokoni kapcsolat fűzött hozzájuk, mind elmentek.

1973-ban halt meg a nagypapám, 5 éves koromban. Állandóan beteg voltam, igyekeztek minden testi-lelki stressztől óvni. Így nem mehettem el imádott nagyapám temetésére sem.

Mindmáig nem hevertem ki, hogy nem tudtam "elbúcsúzni tőle", kimaradt a gyász könnyebb feldolgozásához szükséges jelenlét.

Jótevőim úgy tudják, "megkíméltek". Én tudom, hogy megfosztottak az utolsó találkozás, a "búcsúzás" lehetőségétől, kaptam cserébe élethosszig tartó bűntudatot, amiért nem köszönhettem el, úgymond cserbenhagytam őt.

47 éve nem tudom ezen túltenni magam. És még az sincsen, akivel ezt a lelki problémámat megosszam. Mert aki értené, mit érzek, temetőben nyugszik, nekem pedig "élő rokonom egy sem". Ezért írtam, hogy a gyászt tagadni/tiltani nem szabad, akármilyen kicsi, vagy gyenge az illető, mert lehet, a jószándék visszafelé sül el. De pszichológusok is azon az állásponton vannak, hogy hagyni kell a történteket feldolgozni, elkerülhető további lelki sérülésektől óvják meg azt, akinek engedik a búcsút, a maga választotta formában megélni az elválást, "átírni" a jövőt és elhatározni, hogyan tovább.

Tudod, az életed folytatásával kapcsolatban mit tanácsolna, mit várna el tőled Édesapád: aszerint élj! Jelölj ki életcélokat, felelj meg a magad állította elvárásoknak, vállalj felelősséget, éld az életed: "Lássa" Édesapád, hogy nem méltatlanra pazarolta a szeretetét, és nem okozol csalódást azok számára, akik téged szeretnek majd úgy, mint te Őt.

Ne hagyd el magad és azokat, akik hasonló baj, veszteség esetén támaszt találnak benned.

Terveidet, elgondolásaidat, a jövőd építésével kapcsolatos dilemmáidat pedig továbbra se félj megosztani Édesapáddal !

Idővel megnyugszol, helyre teszed magadban, hol az a bizonyos határ a józan életrevalóság, a nem múló szeretet és az oktalan, értelmetlen önkínzás között.

Ha pedig újra rátalálsz a lelki békédre, továbblépsz, te akkor is tudni fogod, hogy

"Csak az hal meg, akit elfelednek"!