Számodra az ér többet ha a szüleid által valamid lesz, pl vesznek neked autót, lakást, házat, valamit. Vagy az ér többet a szemedben amiért te magad dolgozol meg?

Ha kapok meg becsülöm. De nekem jobb érzés saját magam erejéből megszerezni mindent amim van.

Nem irigykedtem, nem sajnálom senkitől! De nem tudok fel nézni olyan emberre aki mindent készen megkap. Többe nézem azt aki meg dolgozik az értékeiért.

Ugyanannyira becsülném.

Sajnos nekem még ruhát is magamnak kellett vennem 15 éves koromtól kezdve, szóval igenis irigykedtem sokat. Főleg, hogy a szüleim nem kerestek rosszul, de apám zsugori volt mindig is és úgy volt vele, menjek diákmelózni és tanuljam meg beosztani a pénzemet. De kiskoromban is használt ruhákat, tesóimtól kinőtt cipőket hordtam. Csoda, hogy fehérneműt vett 15 éves koromig...

Hogy hol a logika, ne kérdezzétek. Mások meg házat/lakást, kocsit kapnak házasságra. Én örülök ha ki fogom tudni fizetni a lagzit.

Én sajnos azt látom, hogy a korosztályomban azoknak van saját egzisztenciájuk, akiket segítettek a szüleik. Akiket anyagilag nem támogattak, hiába magasan kvalifikált emberek jó állással, nem tudják tartani a lépést az ingatlanpiaccal és vagy brutál hitelekkel verik magukat bilincsbe, vagy bérleményekben élnek.

Nagyon nem mindegy, hogy anno tudott-e valaki "tanácsi lakást" bagóért kivásárolni vagy volt pont akkor tőkéje, amikor lent volt az ingatlanpiac vagy elment az agglomerációba és zártkertes övezetekben a saját kezével felépített egy házikót... Ma nagyon nehéz ezeket reprodukálni, úgyhogy szerintem nem szabadna értékmérőnek használni azt, hogy van-e valakinek saját valamije vagy nincs, illetve hogy hogyan érte azt el.

Én mindent becsülök ami az enyém, függetlenül attól, hogy kaptam.

Ettől függetlenül sokkal jobban örültem volna, ha bizonyos dolgokat megkapok és nem magamnak kell megteremteni. Az a baj, hogy egyedül 30+ évesen is ott tartok ahol mások tartottak 20-as éveikben.

Mindent magamnak kellett fizetni, jogosítvány, lakhatás, magamnak kellett lakásra gyűjteni. Aztán most verhetném a seggem a földhöz, mekkora király vagyok, mert nem vagyok az.

Egyszerűen azt látom, hogy akiket segítettek a szüleik mindig egy-két lépéssel előttem lesznek az életben, hiába keresek jobban mint ők, hiába hajtok jobban, hiába csinálok bármit az életem mindig küzdelmes lesz.

Amúgy én azt vettem észre nagyon sokféle család van.

Egyik legjobb az összetartó, valahol egyfajta közös vagyonon élők. Akiknél azt látom, hogy a "családi vagyont" gyarapítják, mindig azt támogatják akit éppen kell és szépen össze hozzák egymás életét.

Vannak azok amit fentebb is leírtak, hogy a szülő egy fillért nem ad a gyerekeinek. Rokonunk volt iylen, gyerekként még a ruháért is meg kellett dolgozznak. Azért mert amikor ők fiatalok voltak, ők is megdolgoztak mindenért és a gyerek sosem tanulja meg ha nem maga dolgozik meg érte...ja.

Meg vannak azok, akiknek kevés pénzük, kevés tartalékuk van, de azon is csak ülnek.

Egyetemistaként kérdeztem, nem-e tudnánk lakást venni hitelre, az volt a válasz, hogy "jó az ha van tartalék, bármikor jól jöhet". Hát ott épp jól jött volna...

Később is többször kérdeztem, mennyivel, hogy tudnának besegíteni, megmondtam őszintén, hogy nem látom azt, hogy egyedül valaha eljutnék oda, hogy lakást vehessek. Akkor is az volt, hogy "hát jó ha van tartalék, bármikor kellhet".

Aztán így elteltek az évek és most mindenki ott van, hogy sehol mert mindenki ül a maga pénzén amivel nem jut semmire.

Nem hasonlítom össze a két helyzetet. A szüleimtől kaptam egy házat, autót, rengeteg anyagi és morális támogatást. Az, aki lettem csakis az ő segítségükkel történt.

Viszont önerőből, más területen többet értem el. Saját vállalkozást indítottam 20 évesen, abból a pénzből, amiket nyári munkákon és "napszámon" kerestem. Mára 3 cégem van, amiből 2 az el vártnál jobban megy. A fél világot beutaztam, olyan helyeken jártam, amit ők sajnos sosem láthattak.