Másnak is teletömték a fejét gyerekkorától kezdve az örökséggel? Vagy csak a mi családunk ilyen? Úgy érzem ez rossz hatással volt rám.

A szüleim nem vitték sokra az életben, mindkét oldalról az irányítás mániás nagyszüleim áldozatai, egész életükben alacsony önbizalommal, önbecsüléssel. Anyukám gyári munkás, apukám udvari karbantartó, ehhez képest azért a nagyszüleim banki dolgozók, könyvelő, rendőrtiszt voltak és abban a korban jól kerestek, tudtak maguktól haladni az életben anyagilag, akik élnek most is jó nyugdíjuk van.

A nagyszüleim akik még élnek már kis tizenéves korunktól kezdve arról beszéltek, hogy majd a tesómmal az ő házukból lesz nekünk egyszer lakásunk, ha meghalnak, mert a szüleim semmire nem vitték, hogy támogassanak. Pár éve annyira összevesztek anyával és a tesómmal, hogy a nevemre íratták a házukat halálukig tartó haszonélvezettel. Én vagyok a "diplomata" a családban, aki higgadt, aki mindenkivel jóban van, mindenkivel próbál szót érteni és már csak én tartom velük a kapcsolatot, bár sokszor elég kibírhatatlanok, nekem is próbáltak beleszólni az életembe, csak már messzire költöztem. Másik ágról apukám is nem csak szintén egyke, de még a nagynénje is gyermektelenül halt meg, ezért most van neki 2 lakása és még mellé szinte egy 3. lakás ára pénzben. Nem Pestről van szó egyébként, de egy vidéki nagyvárosról. De közben pedig egy alkoholista, aki 60 évesen óvoda udvaron sepreget és semmi nem jár a fejében, csak hogy otthon megigya a napi 2-3 üveg bort, jó nagyot vacsorázzon, közben pedig tévézgessen, gépezgessen. Ja és arra pályázik, hogy a tesómmal majd beköltözünk a lakásaiba, de nem érti meg, hogy én pl nem ott a szülővárosomban képzelem el az életem, a tesóm pedig konkrétan kényszerbeteg lett az otthoni légkör miatt és pár éve otthon van, nem tanul, nem dolgozik, kb napi 100x mos kezet és a boltba is alig mer elmenni. Az örökség, meg hogy ki hogy kap/nem kap nagyon sokszor felmerül és úgy érzem ez nem egészséges, mert a nagyszüleim már 15 éve a hatvanas éveikben is arról beszéltek kié lesz a házuk, apukámnak is ez a rögeszméje, hogy ott vannak az örökölt lakásai és mi majd ott lakunk tesómmal, de egyikünk sem akar, közben pedig azok nincsenek is hasznosítva, ott porosodik minden a nagyi bútorokkal ahogy megörökölte, még kiadni is lusta őket, leszar mindent. Egyszerűen sírni támad kedvem ha a családomra gondolok és nem értik meg, miért menekültem tőlük el. Más is van, akinek ott kellett hagynia a családját, mert egyszerűen kibírhatatlanok voltak?