Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Mit lehet tenni, ebben az...

Mit lehet tenni, ebben az esetben?

Figyelt kérdés

Picit hosszú a történetem. 20 éves lány vagyok. Idén 2x voltam nyaralni a Balatonnál a párommal(ő 26 éves) (2 éve vagyunk együtt.) Júliusban töltöttünk ott egy hetet, én magam akartam állni a nyaralás költségét, de a szüleim erőszakoskodtak és kaptam pénzt a szállásra illetve az üzemanyagra. Ezt a pénzt azért kaptam mert a tesóm (16 éves lány) idén 4x volt táborba ami nem kevés pénzbe került, így nekem is adtak x összeget, hogy ne legyen kivételezés a testvérek között. Azt mondták, majd elköltöm amire szeretném.


Amikor hazajöttünk a júliusi nyaralásból, mondták a szüleim, hogy miért nem megyünk el még egy hetet, ez a 6 nap semmi nem volt, ráadásul elég rossz időt fogtunk ki. Augusztusra sikerült találnunk szállást, ismét elmentünk majdnem egy hétre.


Anyunak az a mániája, hogy terhes vagyok. Már többször eljátszotta ezt, és rendszeresen vita volt belőle itthon. Tegnap este jöttem haza, előtte beszéltem apuval telefonon mondta, hogy időbe induljunk el, ne sötétbe jöjjünk haza mert hosszú az út hazáig kb 3-4 óra. Még délután elmentünk egy utolsót fürdeni 3/4-ed 5-kor elindultunk haza, fél 9-kor érkeztünk meg, mert előttünk volt egy baleset, és lezárták az utat, kerülővel tudtunk csak jönni. Állítólag már ekkor dúlt-fúlt anyám itthon, hogy én mit hazudozok össze vissza, hogy baleset volt, biztos csak kitaláltam, arra se vagyok képes, hogy időbe haza jöjjek.


Aztán mesélem a nyaralást, látszólag nem érdekelte anyut, mert csak a tvt bámulta, és egy "hellon" kívül semmit nem mondott. Aztán megkérdezi, hogy ebben a hónapban menstruáltam-e? Elmondtam neki, hogy igen, dátumra pontosan... Erre annyit válaszolt, hogy ez elég érdekes. De neki ne menjek oda azzal, hogy terhes vagyok.


Ezt télen is eljátszotta, de akkor annyira felidegesített, hogy +mutattam neki a bugyimat is, amire azt válaszolta, hogy jó trükk, de nem kellett volna azért elvágnom a kezemet, hogy összevérezzem a bugyimat.. Ezt a kijelentését nevetségesnek találtam. Itthon ebből nagy veszekedés volt. Múlt hónapba is állítólag terhes voltam, mert sokat ettem...


Viszont most anyu nem szól senkihez, mert apu a tegnap esti újabb terheses dologra nem reagált semmit, és szerinte apu nem állt ki mellette, és ez egy hatalmas bűn...


Nem értem miért viselkedik így, úgy tűnik mintha szítani akarná a veszekedéseket a családban, tegnap se értem haza későn, fél 9 volt csupán, bár nála egy feltétel, hogy legkésőbb 9-re itthon kell lenni. Ráadásul amikor nem tud semmibe belekötni, akkor jön azzal, hogy terhes vagyok... Már kezd idegesíteni, 1x-2x még kibírtam, de 2 havonta ezzel jön, aztán hetekig nem beszél senkivel. Persze, úgy van beállítva a dolog, hogy mindenért én vagyok a hibás... (Beszélni nem lehet vele semmiről, mert általában az egyik fülén be a másikon ki, mintha nem is neki beszélnék)


2010. aug. 22. 14:26
1 2
 11/12 anonim ***** válasza:
Ebből még skizofrénia is lehet.
2010. aug. 22. 21:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/12 A kérdező kommentje:

Köszönöm a válaszokat!


Mondjuk rengeteg furcsa dolog van vele kapcsolatban.


Pl;

- Amikor az apja meghalt nem is érdekelte, azt mondta ilyen az élet, úgy csinált mintha semmi nem történt volna.

- Az anyjával és a testvéreivel nem tartja a kapcsolatot mert azt mondja, hogy őt nem érdekli senki.

- Barátai barátnői nincsenek. Nem jár el sehova, még sétálni se megy. Az élete arról szól, hogy dolgozik, itthon elvégzi a munkákat (csak az jó amit ő csinál, ezért senki nem is csinálhat itthon semmit), alszik, tvzik, néha elmegy bevásárolni.

- Ide nem jöhet senki mert őt zavarja.

- "Soha nem mutatta ki, hogy szeret" -> Soha nem ölelt meg, soha nem kaptam puszit mint más "gyerek". Mindig csak a rosszat látja bennem, nem dicsért meg soha, inkább csak azt mondja, hogy jobban is meg lehetett volna oldani, ez fél munka majd ő megcsinálja stb.

- Apu se adhat neki puszit mert szerinte az undorító.

- Beszélgetni nem lehet vele, mert nem érdekli semmi, ha itthon van azt mondja, hogy hagyjam békén ő aludni, tvzni akar, nem érdekli a sok hülyeség. Vagy egyszerűen vissza se válaszol mintha a falnak beszélnék :S


Érthetetlen számomra ez a viselkedés.

2010. aug. 23. 17:02
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!