Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Mit lehet tenni, ebben az...

Mit lehet tenni, ebben az esetben?

Figyelt kérdés

Picit hosszú a történetem. 20 éves lány vagyok. Idén 2x voltam nyaralni a Balatonnál a párommal(ő 26 éves) (2 éve vagyunk együtt.) Júliusban töltöttünk ott egy hetet, én magam akartam állni a nyaralás költségét, de a szüleim erőszakoskodtak és kaptam pénzt a szállásra illetve az üzemanyagra. Ezt a pénzt azért kaptam mert a tesóm (16 éves lány) idén 4x volt táborba ami nem kevés pénzbe került, így nekem is adtak x összeget, hogy ne legyen kivételezés a testvérek között. Azt mondták, majd elköltöm amire szeretném.


Amikor hazajöttünk a júliusi nyaralásból, mondták a szüleim, hogy miért nem megyünk el még egy hetet, ez a 6 nap semmi nem volt, ráadásul elég rossz időt fogtunk ki. Augusztusra sikerült találnunk szállást, ismét elmentünk majdnem egy hétre.


Anyunak az a mániája, hogy terhes vagyok. Már többször eljátszotta ezt, és rendszeresen vita volt belőle itthon. Tegnap este jöttem haza, előtte beszéltem apuval telefonon mondta, hogy időbe induljunk el, ne sötétbe jöjjünk haza mert hosszú az út hazáig kb 3-4 óra. Még délután elmentünk egy utolsót fürdeni 3/4-ed 5-kor elindultunk haza, fél 9-kor érkeztünk meg, mert előttünk volt egy baleset, és lezárták az utat, kerülővel tudtunk csak jönni. Állítólag már ekkor dúlt-fúlt anyám itthon, hogy én mit hazudozok össze vissza, hogy baleset volt, biztos csak kitaláltam, arra se vagyok képes, hogy időbe haza jöjjek.


Aztán mesélem a nyaralást, látszólag nem érdekelte anyut, mert csak a tvt bámulta, és egy "hellon" kívül semmit nem mondott. Aztán megkérdezi, hogy ebben a hónapban menstruáltam-e? Elmondtam neki, hogy igen, dátumra pontosan... Erre annyit válaszolt, hogy ez elég érdekes. De neki ne menjek oda azzal, hogy terhes vagyok.


Ezt télen is eljátszotta, de akkor annyira felidegesített, hogy +mutattam neki a bugyimat is, amire azt válaszolta, hogy jó trükk, de nem kellett volna azért elvágnom a kezemet, hogy összevérezzem a bugyimat.. Ezt a kijelentését nevetségesnek találtam. Itthon ebből nagy veszekedés volt. Múlt hónapba is állítólag terhes voltam, mert sokat ettem...


Viszont most anyu nem szól senkihez, mert apu a tegnap esti újabb terheses dologra nem reagált semmit, és szerinte apu nem állt ki mellette, és ez egy hatalmas bűn...


Nem értem miért viselkedik így, úgy tűnik mintha szítani akarná a veszekedéseket a családban, tegnap se értem haza későn, fél 9 volt csupán, bár nála egy feltétel, hogy legkésőbb 9-re itthon kell lenni. Ráadásul amikor nem tud semmibe belekötni, akkor jön azzal, hogy terhes vagyok... Már kezd idegesíteni, 1x-2x még kibírtam, de 2 havonta ezzel jön, aztán hetekig nem beszél senkivel. Persze, úgy van beállítva a dolog, hogy mindenért én vagyok a hibás... (Beszélni nem lehet vele semmiről, mert általában az egyik fülén be a másikon ki, mintha nem is neki beszélnék)


2010. aug. 22. 14:26
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:
100%
Legközelebb hagyd, rá,hogy igen az vagy...
2010. aug. 22. 14:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 anonim ***** válasza:
100%

úristen! Ne haragudj, de ezen nagyot nevettem:D

anyukád beteg komolyan....

2010. aug. 22. 14:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 A kérdező kommentje:
:) Végülis lehet, hogy igazad van.. Csak már nevetségesnek találom amit művel.
2010. aug. 22. 14:34
 4/12 A kérdező kommentje:
Nem haragszom, teljesen igazad van. Tényleg nevetséges, csak nem értem neki ebbe mi jó?
2010. aug. 22. 14:35
 5/12 anonim ***** válasza:
Mondd neki, hogy igen , terhes vagy. Szegeny anyukad, sajnos itt vele van a baj.....
2010. aug. 22. 14:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 anonim ***** válasza:
Vegyél neki egy kis babacipőt ajándékba.
2010. aug. 22. 14:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 anonim ***** válasza:
Jézusom:( Ez már beteges! Nem hisz a saját lányának? Meg zárt már az durva, hogy azt mondta, elvágtad a kezedet.... De csak megérti ha értelmesen mondod neki. Ha meg nem, akkor hagyd ott...
2010. aug. 22. 14:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 anonim ***** válasza:
második vagyok. Én is azt mondom h hagyd rá, mond h "Igen, terhes vagyok! Nagymama leszel!"
2010. aug. 22. 14:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/12 anonim ***** válasza:
Mondd neki azt, hogy "Igen, terhes vagyok!" Aztán majd pár hét múlva mondd neki azt hogy elvetéltél...
2010. aug. 22. 14:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/12 A kérdező kommentje:

Akármilyen értelmesen mondom el neki, folyton ezzel van elfoglalva. Még ő volt kiakadva tegnap, hogy miért vagyok felháborodva, hogy megkérdezi...


Egyszerűen nem értem, miért viselkedik így. Vagy, hogy ebbe mi a jó neki.

2010. aug. 22. 14:42
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!