Szülök ti hogy kezelitek a baleseteket?

Ha nagy volt a baj, akkor vittek dokihoz, de mivel anya ápolónő volt, így lényegében minden sérülést ellátott, és fel tudta mérni, mikor kell külső segítség.

Tutujgatás nem volt, sem gyógypuszi, megkérdezték, jól vagyok-e, megnyugtattak, hogy igen fáj, de elmúlik, és kesergés helyett inkább keressem meg a macskánkat. :)

Mikor az öcsém elesett, én is így kezeltem a szituációt, nem csináltam belőle tragédiát.

Nyilván, mikor megmondták, hogy ne másszak olyan magasra a fán, én meg csakazértis és persze leestem, na akkor cs.sztek le :D

Ami nagyon emlékezetes, hogy 8 éves koromban beleestem ruhástól a halastóba - hát persze, ki más ötünk közül, mint én -, kikászálódtam, első megjegyzésem: "Anyám megöl".

Nem ölt meg, hanem ő halt meg kb. a nevetéstől, mikor hazaérve meglátott még nedvesen csepegő hajjal és unokatesóm pulcsijában.