Szülök ti hogy kezelitek a baleseteket?

Nem igazán értem hogy kéne kezelni.. a négy éves keresztfiam közli hogy hoppá, elestem, feláll és megy tovább. Ha a gyerek azért esik el, sérül meg mert még pici, és másra volt bízva aki cseszett vigyázni rá, hát én is veszekednék az illetővel.

Az enyémek nem szoktak sírni, csak odajönnek, hogy "itt fáj". Adok rá egy gyógypuszit és már nem fáj. :-)

Leszidom, hogy miért esett el, nézzen oda a lába elé, és a többi. Szituáció függő, de legalább megtanulja belőle, hogy körültekintőbb legyen.

én ezt maximum olyan helyzetben tudnám megérteni pl amikor a szülő többször figyelmeztette a gyereket, hogy vigyázzon (és a gyerek is olyan korú már hogy felfogja), mégis megtörténik. vagy ha a gyerek csakazértis elesik és összekoszolja magát. de pl egy botlásért mi értelme leteremteni??? az nem történik szándékosan

Hát kinek a hibája? A szomszéd lökte fel? Az út ment ki alóla?

Sajnálom, hogy a szüleid ezt így kezelik. Normálisnak nem normális, de nem vagy vele egyedül. Amikor osztálykiránduláson egy rossz lépés (nem verekedés, nem részegség, nem hülyeség - egy rossz lépés) miatt kifordult a bokám, és műtét lett a vége, az én apám is magából kikelve ordítozott. Hogy én hogy képzelem, hogy neki problémát okozok... Az, hogy 13 éves voltam, féltem a műtéttől, egyedül éreztem magam, és egyáltalán nem voltam hibás, nem érdekelte. Csak hogy NEKI problémát okoztam. Egy hét kórház után anyám megjegyezte, hogy "megcsappant ez a gyerek" (gye kórházi koszt, meg a fájdalom miatt enni se nagyon volt kedvem), az volt rá a válasz, hogy "ugyan már, csak a nagy p.ofája meg az öntudata csappant meg". Hozzáteszem, ritka csendes, visszahúzódó gyerek voltam, és soha nem szóltam vissza. Sajnos ez van, azok az emberek, akinek abszolút nem való egy gyerek, nem lesznek automatikusan terméketlenek.

Az ilyen esetekből kell tanulni, adjon egy motivációt, hogy ilyenek ne legyetek! Akikkel pedig ilyen történik, azoknak a legjobbakat!