Mit kezdjek ezzel a helyzettel? Szinte egyidős vagyok a párom gyerekével
Én 18 éves vagyok, a barátom pedig 35. Tudom ez már eleve lehet hogy valakinek nem szimpatikus, de minket nem zavar a korkülönbség, azért vagyunk együtt mert nagyon jól összeillünk, lelkiekben is passzolunk, örülök hogy egymásra találtunk.
Viszont az a probléma hogy van egy lánya, aki 16 éves. Nagyon fiatalok voltak amikor megszületett, nem tervezték de, úgy gondolták hogy ha már így alakult akkor megpróbálnak egy család maradni. Ez sajnos nem sikerült, pár év után szétmentek. Az anyával nincs baj, persze először ő is méregetett hogy mit akar tőlem a barátom, de mostmár megbékélt.
A lánya viszont nagyon nem bír, talán érthető okokból, és nekem is elég kínos a helyzet hogy ilyen kevés év van közöttünk.
Ti mit kezdenétek ezzel? Megpróbálnátok vele jól kijönni, vagy kerülnétek? Mármint persze az az érdekem hogy jóban legyünk csak nem tudom hogy hogy viszonyuljak hozzá, mint egy barátnőhöz? Csak akkor meg olyan fura hogy találkozom egy barátnőmmel aki apának hívja a páromat.
De milyen korlát?😂 nálam is próbálkoztak 35-40 éves faszik 18 éves koromtól de hat az összeset kinevettem hogy mennyire szánalmas es beteges ja és ki is derült hogy csak dugni kellettem volna nekik ...hagyjuk már majd két év múlva a lányát akarja majd megdugni vagy mi ?😂
Vicces és szánalmas amúgy igazuk van a legtöbb ilyen faszi szellemileg sérült és valószínű hogy egy igazi komoly nőnek nem kell így hát maradnak a kis csitrik.🤷🏼♀️
24: teged valaki nagyon megbanthatott, ha most ennyire ki vagy akadva lol
amugy a kerdezo nem párkapcsolati tanácsokat kert, nyilvan en sem támogatom, es sajat magam benne sem lennek ilyen korkülönbségű kapcsolatba, de a mai világban 10 ev utan meg azok is szetmennek akik egyidosek, tok mindegy hogy fiatalok-e, idősek, hazasok, van-e gyerek stb. senki nem mondta, hogy örökre egyutt lesznek, most epp élvezik egymás társaságát, mint két felnőtt ember, ha a koruk egyikőjüket sem zavarja nektek nem mindegy? nem kell hazudni, nyilvan az osszes 30-40es pali fiatal nőket dugn@.. szoval ez normalis. megkérdezte mit kezdjen a gyerekkel, nem azt hogy velemenyezzetek a kapcsolatát.
bezzeg amikor eloben látunk egy ilyen párost, akkor senki nem pofazik, mindneki leül a pics@jara, csak itt fotelharcoskodik minden boldogtalan..
Az, hogy zavar valakit a korkülönbség, az nem azt jelenti, hogy este izzadva felriad, hogy úristen, 20 évvel idősebb. Nem, az pont azt jelenti, hogy azokat a korkülönbség nem tudja elfogadni, amik a korából fakadnak. Például egy 18 éves kamasz személyisége kiforratlan, önzők, csak magukkal foglalkoznak, azt hiszik, hogy különlegesek, és természetesen mind érettebb a koránál. Egy 35 éves elvált férfi meg cipeli a pakkját. Az exét, a gyerekét, a múltját. A 20 év korkülönbség itt okoz gondot, hogy jár vele egy 16 éves hisztis kiscsaj, aki (lásd fent) önző, csak magára gondol, azt hiszi, hogy mindenki -ökébe van, az érdekli, hogy mit szólnak mások. Pont tojik arra, hogy az apja kivel és hogy lenne boldog, őt csak az érdekli, hogy mit szólnak az emberek, hogy a "mostohaanyja" az ő korosztálya. Őt csak az érdekli, hogy ez neki ciki.
Nekem is van itthon egy 16 és egy 18 éves lányom, pontosan látom, hogy milyenek. Eskü nem normális az az ember, aki még partnernek is ilyet választ. Vagy nagyon tud valamit, ha ezt ilyen jól kezeli, és nem kap agyphaszt a tinilányoktól, de akkor én elkérem a receptet.
Akkor mégegyszer. Az élettárs 4 évvel fiatalabb, mint a pasija lánya. Capisce?
Pasija lánya 26, élettárs 22, a pasi 43. Remélem így világos....
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!