Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Mennyi segítséget várhatok el...

Mennyi segítséget várhatok el otthon a gyerekeimtől?

Figyelt kérdés

Elég rossz kapcsolatom van anyukámmal, még gyerekként megfogadtam, hogy én soha nem fogom úgy nevelni a gyerekeimet mint ő.

Tisztaságmániában szenved, ezért minden nap végig kellett porszívózni és fel kellett mosni az egész házat (200m2), ha a mosogatóban 1 piszkos tányér volt, akkor már kiabált a nővéreimmel és velem. Hétvégén is korán kellett kelni, mert olyankor volt a "nagy" takarítás. Ez azt jelentette, hogy a házban található összes szekrényt kívül-belül le kellett mosni, az ajtókat és ablakpárkányokat is ilyenkor kellett átmosni. A fürdőszobákban (2) mindent le kellett mosni vízköoldóval(körbe a csempét is mindenhol ),utána hipóval. Addig nem mehettünk sehova, amíg minden ki nem volt vasalva. Mivel nálunk mindig mindent vasalni kellett (még a fehérneműt is), ezért még úgy is elvette fél délutánunkat, hogy felváltva csináltuk a tesóimmal. Ha nem volt katonás rend a ruhásszekrényünkben, akkor anyu egy mozdulattal kisöpört mindent a szoba közepére. Szóval mire férjhez mentem már profi módon tudtam takarítani, viszont egy rántottát nem tudtam megfőzni. Ugyanis soha nem mehettünk a konyhába, mert anyukám szerint mi csak rendetlenséget tudtunk ott csinálni.

Már saját családom van, két lányom született. A rossz gyerekkorom miatt folyamatosan csak azon stresszelek, hogy jó anya legyek. Éppen ezért nem tudom, hogy milyen segítséget várhatok el a gyerekeimtől? Anyaként az én feladatom ellátni őket, de azt sem szeretném, hogy kényes, maguknakvaló felnőttek legyenek belőlük. Ezért úgy gondolom, hogy a saját szobájukat nekik kell rendben tartaniuk, valamint ha iskolába fognak járni, akkor napi 1 (szabadon választott) házimunkát kell megcsinálniuk az életkoruknak megfelelően. Szerintetek jól gondolom? Vagy később több feladatot kellene adnom nekik? A lányaim 6,5 és 1 évesek. A kicsire természetesen még nem vonatkozik, a nagyobb lányom is 3 éves korától pakolta el esténként a játékait, mert az oviban is ezt kell csinálni.

A pozitív és negatív kritikát is köszönöm, szeretném minél több ember véleményét elolvasni.


2010. aug. 16. 13:25
1 2 3
 11/22 anonim ***** válasza:
amit leírtál, az tökéletes! azzal egészíteném ki, hogy azt a feladatot bíz rájuk, amit szívesebben csinálnak. (persze, felnőtt korban muszáj lesz megcsinálni, de amíg gyerek, én azt mondom hagy válogasson :)) szívesen jártam a piacra, elmosogattam, imádtam főzni. de a porszívózástól, vagy a teregetéstől elment az életkedvem :) miután kipróbálták, hagy végezzék el azt amihez szívesebben nekilátnak
2010. aug. 16. 13:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/22 anonim ***** válasza:
76%

20 évesen nekem a következő a véleményem és a tapasztalatom:


Amikor még otthon laktam (az utolsó percig míg el nem költöztem) iszonyat trehány voltam, legalábbis anyukám szerint. Ez a trehányság nála azt jelentette, hogy pl nem vittem ki a poharat a szobámból a mosogatóba. Utáltam is emiatt mosogatni, meg bárminemű házimunkát végezni, mert bármit megcsináltam, teszemazt kiporszívóztam, amikor hazajött nem megköszönte, hanem vagy firtatni kezdte, hogy - de itt is van kosz meg itt is, vagy a "köszönetét" úgy fejezte ki, hogy mintha valami fogyatékoshoz beszélne - jaaaj hát dááugyes kislányom van jajj jajj üügyes üügyes... szóval még én éreztem magam rosszul tőle.. ígyhát egy idő után már b@sztam bármit is megcsinálni, mert vagy a letolás, vagy a hülyének kezelés volt a végeredménye.


Lassan 3 éve élek külön, albérletben, 100km-rel arréb. A poharakat néha ugyan elfelejtem kivinni, de nincs olyan hogy ne lenne kitakarítva a teljes lakás. Tegnap megláttam hogy maszatos a konyhaablak, és zokszó nélkül lemostam az egészet mert úgy láttam jónak. Szóval ha van végeredménye, és valaki hálás érte (ha más nem is, legalább önmagamnak, hogy tiszta a lakás) akkor sokkal szívesebben csinálom.


Párom öccse viszont nagyon lusta. Neki a szájába kell rágni mindent, hogy takarítsd ki a szobád mert nem férsz már be, teregess ki (nem tereget) mosogass el (nem mosogat) és a válasz mindenre az, hogy jaj elfelejtette, de miután emlékeztettük rá, utána se csinálta meg. Most bevezettük azt, hogy ha valamit meg akarunk csináltatni vele, akkor több opciót kap: egyik, hogy nem őt küldjük ki teregetni, hanem mondjuk neki hogy gyere teregessünk együtt, így sokkal szívesebben megcsinálja. A másik az, hogy ha épp megyünk valahova és egyedül kell teregetnie, akkor sem kötelességként zúdítjuk a nyakába, hanem mondjuk neki, hogy nem muszáj most azonnal, ráérsz akkor amikor már elmentünk, közben hallgathatsz zenét is stb..és így is szívesen megcsinálja.


Szóval mindegy mennyit és mit kérsz a gyerekektől, ha rendesen kéred, nem követelőzve, meg büntetéssel fenyegetőzve, akkor sokkal szívesebben fognak segíteni nagyobb korukban is.


Legalább is nekem ez a véleményem erről :)

2010. aug. 16. 13:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/22 anonim ***** válasza:
54%

Te gondozod, te látod el, de kötelességed beonni a közös feladatokba és megtanítani a házimunkákra. Feelelősségérzetre, ügyességre, önállóságra szoktatni. Ez is a kötelességed.Még ha tovább tart is, és ügyetlenebbül csinálja meg, mit te.

2 éves: hozd ide, vidd oda, "TEREGETÉS" tésztagyúrás "sepregetés" "trölgetés"segít elpakolni"


3-6 éves:

viráglocsolás, törölgetés, kis mosogatás(nem az üveget) terítés, zöldségpucolás, rendrakás, portörlés, zoknipárosítás, hajtogatás(törölközőt)

kis bevásárlás a sarkon (túró rudi, kifli)


6-10 éves. Mosogat, rendet rak, felmos, porszívóz, törölget.Kis vásásrlás listával.Saját kiskert gondozása. Virágültetés.Portörlés, teregetés.Kismosás(bugyi, terítő, babaruha) ágyazás. Később:KEnyeret vág, krumplit pucol. 9 év felett: egyszerű reggeli ételek: tea, rántotta, saláták, paprikás krumpli.Puding, kekszes süik.

Gyümölcsszedés.Rézkilincsek tisztítása.Kis feslést megvarrni, gombot varrni, hímezni.Cipőpucolás. Meglepetést szerezni.

A házi veszélyek esetén mi a teendő(gázszag, vihar, ablaktörés, csúnya bácsi kopogtat, darázs csíp)


11-14

Ezeken túl: vasalás, mosás mosógéppel, ablakmosás, wc pucolás, kádsúrolás.A lakás dekorálása. Varrás, stoppolás.

Egyszerű levesek, főzelékek. baromfiételek, tészták.

Önálló vásárlás( ő dönt pl. szempontok szerint: pl. az olcsóbbat, a szebbikből)Részvétel családi munkákban, ha van ilyen.mármint maszek.Rokonlátogatás, kissebb utazás (pl. 20 km busszal)

Segíteni befőzésnél, lakásfestésnél. Kisebre vigyázni, annak segíteni pl rajzolni, cipőt kötni.

Csomagolni pár napos kirándulásra magának.

Csekk, post, levélírás.

Biciklijavítás, kötés, horgolás, kézimunka.

Kiválasztani, milyen műsort néz a család a tv-ben.

Piskótasütés. Autómosás.


15-20.Gyakorlatilag el lehet oszani a teendőket, de figyelembe kell venni, hogy a gyerekek sokszor jobban leterheltek, mint a felnőttek. Maradjon ideje azért.

Bonyolultabb ételek, utazás megszervezése, hivatali ügyintézés segítséggel.Ruhaszabás, varrás. Lekberendezés. Lakásrenoválás, kis javítások: csap, wctartály, kilincs.Kárpit és szőnyegtisztítás, folttisztítás.

Sajáz pénzt keresni diákmunkával.

Heti menü tervezsése, adott keretből, egészségi szempontok figyelembevételével. Házi betegggondozás.

Családi program megtervezése és önálló szervezése (pl. szülinapi buli)

Sütemények sütése.

Autóvezetés.Szerelőt hívni, várni, kifizetni.


Nagyon fontos, hogy megtanítsd a gyerekeidet ezekre. Fokozatosan. Muszály is, látod, alig fér bele az időbe!Amit meg tud csinálni , abból bízz is rá valamennyit. De csak napi 1-2-3-at. É sjobb, ha előre készül rá. Ne várjuk, hogy játékot, tanulás megszakítva ugorjon, amikor mondjuk rögtön!

Ha korának megfelelően terheled, sok mindent élvezni is fog. Pl. az én felsős gyerekeim "vacsoracsatát" szerveztek.Persze, van amit nem szeret. Mi kiírtuk amágnestáblára a heti teendőket, és mindenki az választotta ki magának amelyiket akarta. Mgevolt, hányat kell, de lehett szerdára ötöt, keddre egyet sem.

A lányom sose mosogatott a fiam sose porszívózott, fordítva szerették, és elkészült. A szemétlevitel e későnjövőre maradt :)

A legszorgosabb családtag(korhoz, szabadidejéhez mérten) hét végén jutalmat kapottt :)

2010. aug. 16. 14:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/22 anonim ***** válasza:
Ha saját maga után elpakol, már nem lehet egy szavad sem.
2010. aug. 16. 14:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/22 anonim ***** válasza:

Szia!

Nekem kicsi koromban (azaz úgy 10 éves koromig) a saját szobámon kivül szinte semmi dolgom nem volt. Az ágynemű elrakása, felporszívózás, polcokon rendtartás volt a feladatom. Soha nem volt megterhelő, szerettem csinálni.

Később jött a felsöprés, felmosás. Azt is heti 2-3 x csináltam, szerettem és a mai napig szeretem. + Mosogatást is.

Bár wc-t még nem pucoltam, sőt a fürdőt se takarítottam még ki (külön helységben van a 2), azon kívűl mindent megtanultam.

Örültem hogy nem kellett minden nap takarítani. Ha lesz gyerekem, őt sem fogom arra kényszeríteni, hogy minden nap takarítással kezdje a napot, utána jöhet a játék.


Ha családanya lesz belőle, bőven lesz ideje az egész napos főzés-mosás-takarítás trióra, ott már nem fog beleférni egy kis játék.

Ameddig gyerek, addig játsszon. Szerintem.

2010. aug. 16. 14:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/22 anonim ***** válasza:

Nekem a 2 éves fiam rendmániásabb nálam, pedig anyám szerint én is az vagyok. Ha nyitva hagyom a fürdőajtót, becsukja, ha fel van gyűrődve a szőnyeg, visszahajtja. :)

Pár napja kezdte el visszapakolni a játékait a dobozban, mert én mindig úgy szoktam, amióta mászkál a lakásban, hogy a délutáni és az esti alvás előtt mindig elpakolunk, és direkt előtte csinálom, hogy lássa, ezt így kell. Úgy látszik mostanra lett eredménye. :)

A fürdés után ő szokta bedobálni a szennyest a tartóba, együtt porszívózunk. Imádja. Vidd oda, hozd ide, ezt is nagyon szívesen csinálja. Ez az életkorának megfelelő, ilyen kis feladatokat szerintem nyugodtan adhatsz te is nekik. Tiszta ruhák hajtogatása, elpakolása, felseprés, stb.

2010. aug. 16. 14:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/22 anonim ***** válasza:
Szia! Ez így rendben van, de megnyugtatlak egy kicsit. Akkor sem lesznek kényesek, ha nem kell segíteniük. Nekem soha nem kellett segítenem, semmit, most sem követelik meg, mégsem lettem kényes nő, karrierista lettem, de kedves vagyok, barátságos, szeretnek az emberek, az állatokat is imádom, szóval jó lelkű vagyok és távol állok a kényességtől. A dolgot csak akkor tudnád elrontani ha túl sok feladatot bíznál rájuk, de látom, hogy ez nem áll fenn :)
2010. aug. 16. 15:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/22 anonim ***** válasza:
21 éves lány vagyok és így utólag kicsit haragszom, hogy nem fogtak jobban munkára. Nem kell túlzásba vinni, maradjon idő a szórakozásra is, de ki neveli őket rá a munkára ha nem a szülője? és jobb előbb mint utóbb. én már csak tudom
2010. aug. 16. 15:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/22 anonim ***** válasza:
Saját maga körül rakjon rendet, ezt megkövetelem, azon kívül iskola időben első dolguk legyen a tanulás. Apróbb feladatok, pl-ul szemét levitel, mosogatás, közértbe leszaladni ezekre megkérem. Engem sem dolgoztattak, szinte semmit nem kellett segítenem és szép lassan kialakult bennem, hogy mit csináljak meg. Ebből sosem volt gond minálunk!
2010. aug. 16. 15:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/22 anonim ***** válasza:

Szia!

Amikor én is kb. olyan idős voltam, mint a nagyobb lányod, akkor nekem is magamnak kellett rendben tartani a játékaimat. Mikor suliba mentünk akkor először együtt takarítottuk a szobámat, így mindkettőnknek könnyebb volt.

Amikor már nagyobb lettem úgy 10-12 éves korom óta magam takarítom a szobámat hetente egyszer. Nem nagy meló :D. Mondjuk megegyezhetnétek, hogy felváltva minden héten egyik-másik lányod mosogat el vacsi után. Ha meg szeretnek főzőcskézni a lányaid, akkor segíthetnek elkészíteni a vasárnapi ebédet, az is jó móka =) !

2010. aug. 16. 16:09
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!