Milyen típusú házban nőttél fel? Szeretted?

Kertes házban nőttem fel, nagy telekkel.

Nagyon szerettem, gyerekként főleg nyáron szinte csak aludni mentük be a testvéremmel egész nap játszottuk, "kalandoztunk" a kert végében lévő erdőben és az udvaron, télen a befagyott pocsolyákon és kissebb dombokon csúszkáltunk, szánkóztunk. Jelenleg még most is kertes házban lakom.

Tipikus falusi emberként tetszik a panelélet, hogy nincs munka az udvaron és a ház körül, minden közel van, nehéz magányonak érezni magunkat mikor a szobából egyből közös folyosóra, illetve utcára lépünk ki és csak egy fal választ el a szomszédoktól.

Viszont a gyerekkorom szabad természetközeli élményei pótolhatatlanok és ma bár tetszik a városi élet is, de nagyon hiányozna a nyugalom és viszonylagos szabadság amit egy saját telek ad, pl.egy fárasztó nap után visszavonulni a házamba, ahol csend van, nincsenek más emberek egy fallal odébb, vagy mondjuk a hosszú nyári napokon kiülni a saját, zöld udvaromra az árnyékba olvasni, kávézgatni. Gazdalkodást én sem folytatok, de pl.a kutyáim szabadon szaladgálhatnak az udvaron, kutyaajtón egész nap ki-be járnak nem kell egy szoba zárva lenniük míg dolgozom, nem kell télen sötétedés után vagy hajnalban sétáltatnom őket. Nyáron medencét is állithatok az udvarra pl. Télen-nyáron naponta többször ki-be jöhetek járhatok az udvaron, nem vagyok egy 3m-es erkélyre korlatozva, rokonokkal,barátokkal több hely van együtt lenni, a gyerekeknek játszani. Pizsmában/otthoni ruhában is járhatok a telken egész nap, panelben már rizikósabb pizsamában járni a folyosón. A ruhákat szárithatom a szabadban, bográcsolás, egyéb kinti tevékenységek. Autónak ha nincs beépített, akkor készíthetek fából vagy ponyvából garázst, nem kell plusz bérleti díjat fizetni érte vagy esőben-fagyban az utcán tartani az autómat. Régi, nem mindennap használt tárgyakat elpakolhatom a padlásra. Általában nagyobb élettér, több helyiség van, ritka az 1 szobás ház.

Szóval ezek csupa olyan dolgok, amiket annyira megszoktam hogy nem tudnék nélkülük meglenni, persze tudom hogy ezeknek és magának a falusi/családi házbeli életérzésnek is van városi/társas házbéli megfelelője, ami ugyanígy az élet részévé tud lenni, pl. udvar helyett a játszóterek, ahol lehet barátkozni, együtt játszani a többi gyerekkel, vagy a kutyasétáltatás megszokott útvonalon stb, stb.

Ennek ellenére mivel falun elég nehéz új barátokat szerezni, és introvertaltként könnyű elmagányosodni, kacérkodom a városra kőltözéssel. De egy családnak továbbra is jobb kertes házban élni, így ha lesz valaha családom akkor biztosan kertes házban szeretnék élni, felnevelni a gyerekemet. De ha nem lesz, akkor egyedül mindenképpen jobb a városi, panelélet.

24/L

Kertes ház, abból is ez a hosszú, régi parasztház. Állandóan újítgatni kellett, nő vagyok, tehát a kislánykorom kapálásból, fűnyírásból, gereblyézésből állt. De kellett sövényt vágnom, gazolnom, kerítést festenem, fát hordanom, plusz még a lakásban is sokat takarítanom.

A ház elrendezése is rossz volt, a szobám a konyha mellett volt, mindent hallottam, minden szag bejött stb.

Nem szerettem, most egy lakóparkban élek, van saját kis parkja, lehet szalonnát sütni, grillezni, van közös konditerem, közös költségért cserébe portaszolgálat, kertész, takarítók. Normális a szigetelés, tehát nem hallatszik sem be, sem át semmi.

Anyám ahányszor jön, beszól, hogy hogy lehet így élni egy ilyen kalitkában, de kettőnk közül ő panaszkodik folyton, hogy milyen fáradt és mennyi sok dolga van.

Kezdetben egy "kisházban" laktunk, mi így hívtuk. Konyha, fürdő, szoba. Talán 50m2. A mamámék telkén volt. Anyáék aludtak konyhába, enyém, majd később már a hugommal kettőnké volt a szoba. Nem volt rossz, elfértünk. Annyiból viszont kegyetlen volt, hogy hamar kihült. Reggel nagyon sokszor a takaró alatt öltöztünk télen, mert látszott a lehelletünk. De hatalmas udvar volt, imadtam. Majd anya ujra terhes lett, 5ünknek kicsi lett volna. Így mamáék kádárkocka házára lett egy tetőtér +hozzáépítés. 150m2, 3szoba, nagy nappali amerikai konyhával. Mindenki bőven elfért. Az udvar ugye ugyan az maradt.

Onnan mikor páromhoz költöztem, egy 36m2-es panelba mentem. Fuu, nekek minden bajom volt. Hiányzott az udvar nagyon. Ott semmit nem tudtam kezdeni magammal, kb inkább csak aludni jártam haza.

Most egy családiban lakunk, szerelem volt első látásra. Nem volt kérdés, megvesszük-e. Imádom, ahogy a fiam is. 2000m2 telek, 120m2 ház. Tavasztól őszig kb csak kinn vagyunk. Nem cserélném semmire.

3 éves koromig ikerház-szerűségben, hosszú, 3 lakásos faházban. Aztán 11 éves koromig egy kádár kockában, albérletben éltünk, mivel mikor apámnak a cége befutott, akkor felhúzott egy 250 négyzetméteres villát és oda költöztünk. Alapvetően a legjobb nyilván utóbbi volt, csak apámmal ritkán sikerült időt tölteni, ha itthon is volt, akkor anyámmal csak veszekedtek akár előttem is, ami megviselt lelkileg.

Most BP-n tégla lakást bérlek, már felnőttként. Tavaly még a szülői villában laktam, gondolhatod, hogy bár a feszült közeg nem hiányzik, de a 2000 négyzetméteres udvar, a hatalmas teraszok, szauna, meg eleve a nagy, 30 négyzetméteres szobák azok igen. A nappali konkrétan otthon nagyobb, mint itt egy átlag lakás.

Roppant érdekes olvasni a válaszokat.

Azt megfigyeltem, hogy gyerekkorban leginkább büntetés a kertes ház. Nekem is azt volt, gyűlöltem.

Felnőttként, 30-40 pluszosan viszont fordulhat a kocka, és sokan vágynak a csendre, nyugalomra. Mint én! Amennyire utáltam gyerekként túrni a kertet, ma annál nagyobb kedvvel teszem!

10 évet laktunk társasházban, a sok előnye mellett a beszélgetni akaró szomszédokat nagyon nem tudtam megszokni. Én rendkívül igénylem a társaságot - a munkahelyen. Otthon a családomon, és a háziállatokon kívül nem akarok szólni senkihez, ehhez mérten sikerül egy remek házat találni, mindössze 1 szomszéd van közvetlenül mellettünk.

5 emeletes panel, de az utolsók között épült, 72m2 volt, 3 szoba +1 félszoba, tágas étkezős konyha, átépítették szüleim szépre, megszüntették az előszoba és konyha közötti közlekedőt, így hatalmas fürdőnk volt sarokkáddal. Bármikor visszamennék. Rengeteg barátom volt, jó gyerekkorom.

Férjemmel egy régi családi házat vettünk, ő ragaszkodott hozzá, mert mindig családiban élt. Igen ám, de kiderült, hogy egyikünknek sincs se türelme se érzéke a kerthez, udvar szépen tartásához. Még a fú is kihal nálunk. Állandóan csinálni kell valamit, mindig tönkre megy valami(régi ház), még egerekkel is küzdünk néha.

Hiányzik a szép rendezett kényelmes lakás, ahol harmad ennyi volt a fűtésszámla és mégis melegebb volt.

Kertes házban agglomerációban nőttem fel. Eleinte egy kis vályogház volt, aztán annak a helyére építkeztek a szüleim, és lett egy modern nagyon jó házunk.

Igazából a kert maga engem soha nem érdekelt, gyerekként sem. Olvasni szerettem mindig, bent a házban. Ami hiányzik onnan az kb a kandalló, az esti hangos zene hallgatás, meg hogy kertesben lehetne egy kifutót építeni a szobacicáimnak.

Most újépítésű tásasházban lakom Budapesten. Sokkal jobb itt. Nem kell annyit utazni, nem vagyok buszhoz/vonathoz kötve. Nem kell a kerttel bajlódni. Néha hallom a szomszédokat, de nem vészes, ennyi áldozat belefér.

A legideálisabb nekem szerintem valami nagyon kicsi kerttel rendelkező ház lenne Budapesten, de annyi pénzem nem egyhamar lesz.

Videken, kb 27 eves koromig csaladi hazban nottem fel. Imadtam.

Most kb 20 eve elek Bp-n egy tarsashazban. Ezzel sincs semmi bajom. Egy kicsit a privat szfera kisebb, es kert sincs. De jol erzem magam benne...