Milyen típusú házban nőttél fel? Szeretted?

Vidéken nőttem fel kertes házban. Imádtam, hogy egész nap játszhattam az udvaron. Voltak kutyák, cicák, tyúkok.

Most penelben lakok és utálom, nem bírom megszokni. Nekem ez egy börtön.

Remélem egyszer még élhetek kertes házban.

Családi házban laktunk, később panelba mentünk, ahol sokkal jobban éreztem magam, sokkal több időt töltöttünk együtt, változatosabb programokkal töltöttük az időt. A lakóközösség is tök jó volt körülöttünk, akikkel nyaranta nyársaltunk a parkban, telente hógolyóztunk és szánkóztunk.

Aztán visszaköltöztünk falura, családi házba és attól kezdve valahogy hiányzott minden, amit addig megszerettünk, megszoktunk. A szüleim is megbánták a lépést, pedig jó ötletnek tűnt eleinte, mert ugye a kert, meg a saját udvar fontos...

Felnőttként megint társasházban élek, és semmi pénzért nem költöznék családi házba, mert itt nagyon kényelmes az élet, minden szempontból. Engem sem a kertészkedés, sem a gazdálkodás nem vonz egy cseppet sem. A szép emlékeim nagy része pedig panelhoz és társasházhoz köthető.

50 éves elmúltam, ősrégi társasházba születtem Budapesten. Egy emeletes, körgangos, mi a földszinten laktunk, egy szoba-konyhás lakásban öten.. Fürdő nem volt (lavór..), eleinte még wc sem, csak a folyosó végén közös. Fűtés cserépkályhával. Tele volt a lakás pókokkal (brrrr..), (az udvaron még talán patkány is előfordult), végigrettegtem a kisgyerekkoromat. Ami jó volt benne, az a közös udvar sok virággal, fákkal, rózsabokrokkal. Szerettünk a többi gyerekkel kint játszani. De maga a lakás lehangoló volt.

11 éves voltam, amikor kaptunk újonnan épült panellakást, de külön szobám 16 éves koromig ott sem volt. Még így is maga volt a kánaán, fürdőszobával, központi fűtéssel.

Már rég lebontották a régi házat, nyoma sem maradt, csak az emlékeimben meg megsárgult fényképeken. Pedig sokszor eszembe jut, vajon milyen lenne mai szemmel látni gyerekkorom színhelyét.

Megyeszékhelyen nőttem fel. 12 éves koromig kertvárosias részen, egy kicsi, négy lakásos társasházban éltünk aminek volt kertje is, garázsok, stb. Azt gyerekként nagyon szerettem, a házban volt öcsémen meg rajtam kívül 4 másik korunkbeli gyerek, a suli meg a bolt 5 perc séta volt.

13 voltam, amikor elköltöztünk a városhatáron túlra családi házba. GYŰLÖLTEM. Anyám folyton baxtatott hogy menjek ki a kertbe, mikor én inkább olvastam vagy rajzoltam volna, és mindig kellett csinálni valamit, kapálni, locsolni, füvet nyírni, cefrét szedni. Legalább állataink lettek volna, amikkel lehet foglalkozni, de nem voltak. Kamaszként rettenetes volt, hogy nem volt semmi arrafelé, hiába engedtek a szüleim, ha bementem bulizni a városba, este 10-kor indulni kellett haza, mert ment az utolsó busz. Nagyon irigyeltem azokat, akik bent laktak. Nem tudtam barátokat sem szerezni, délután-esténként a vérosban lődörögni. Ez sajnos nagyon rányomta a bélyegét a későbbi szociális életemre is. Suliba is busszal jártam, folyton késett, zsúfolt volt, és nagyon korán is kellett kelni.

Megváltás volt, amikor Budapestre költöztem az egyetem miatt, hiába volt hatalmas szobám, ennél a kolesz is jobb volt, végre tudtam élni.

Aztán felnőttként laktam panelban, azt nem szerettem, mert szűkös volt, aztán körfolyosós bérházban, azt szetettem, csak sajnos a ház volt rossz állapotú. Most Budapest belvárosában lakom, nem körfolyosós, de olyan 70-80 éves házban, imádom. A falak vastagok, nem hallani a szomszédokat, utcazaj van, de hát belváros, cserébe a sarkon van a bolt, 15 perc gyalog a munkahelyem, nem kell autót fenntartanom, mindenféle bolt van a környéken, a Városliget is 10 perc.

Soha a büdös életbe nem költöznék vissza kertes házba. Utálom a kerti munkát, a befőzést, hogy mindig javítani kell valamit a házon. Itt fizetem a közös költséget, azért megcsinálnak mindent, mindig meleg van, mert nem kapcsolják ki napközben a fűtést hogy spóroljunk, nem hallgatom a szomszédot üvölteni meg flexelni, nem ugat a kutyája éjszaka, nem özönlik el a lakást kétévente a keresztespókok, és még sorolhatnám.

Kádár kockába születtem, ott 8 éves koromig laktam. Utána egy újépítésű társasházba költöztünk egy kisvárosba. Mind a kettőt szerettem, de a kertes és a társas/panel nem említhető egy napon. (számomra)

Nekem szükségem van kertre/udvarra ha nem is a kertészkedés miatt, csak úgy kiülni és levegőn lenni, pihenni és a tudat, hogy itt nem mászkál idegen, nem néznek bolondnak ha egy szál köntösben szaladgálok kint.

+a szomszéd nem a fal másik oldalán van, hanem külön épületben, így nem is kell nagyon alkalmazkodni a másikhoz.

Tapasztalatom szerint a kertest drágább egy picit fenntartani, de bőven megéri. Jelenleg ismét kertes házban lakom és nekem eszem ágában sincs másba menni lakni.

En csaladi hazban nottem fel, un. kadar-kockaban.

Jo volt hogy van udvar de volt par dolog amit nem szerettem. A haz telen nagyon hideg volt. Annak idejen kalyhaval futottek de a wc-n es a folyoson nem volt kalyha. Kesobb a szuleim lecsereltek gazfutesre de az sem volt jobb, csak kenyelmesebb. Nem szerettem hogy a wc-n hideg van telen es a furdoszobaban is csak este gyujtottunk be mikor tusoltunk.

Nappalink sem volt de engem nem erdekelt, szuleim a konyhaban ultek es beszelgettek en meg a szobamban. Viszont most utolag belegondolva eleg fura hogy egy hazban nincs nappali.

Mikor megnosultem akkor tarsashazban laktunk, olyasmi mint a panel de kulfoldon. Utaltam hogy nincs udvar. Ha valamit el akartam mosni pl festettem valamit vagy csak nagyon saros volt a cipom akkor kenytelen voltam a kadban megcsinalni mert nincs kerti csap a tarsashaznal. Ha vettem valamit akkor nem tudtam nagyon hol tarolni mert kicsi volt a lakas. Arrol nem beszelve hogy a szomszedoktol mindenfele zaj athallatszott.

Vegulis vettunk rendes hazat, van udvar es van kint egy kis tarolom a szerszamoknak. Van napalink is es a szuleim hazaval ellentetben itt a WC-n is van futes :D

Kerteszkedni is fogunk kicsit tavasszal, felesegem ultet viragokat, elszorok meg fumagokat es az elokertet szepen megcsinaljuk.

A szuleim haza is komfortosabb lenne ha radiatoros futes lenne es minden egyes helysegben lenne radiator, na meg nem sporolnanak annyira a futesen.

Lakótelepi társasházban nőttem fel fővárosban hatalmas zöldterület közepette, később már klasszikus társasházi lakásban laktam a betonváros közepén. Igazából gyerekkoromban az iskolás gyerekekkel együtt játszottunk a környéken, sokat bicikliztünk és lógtunk együtt. Mindig nagyon meleg volt otthon, volt melegvíz, de szörnyen pici volt a lakás intim terek nélkül. Jobban szerettem volna ha lett volna saját szobám és privát szférám.

Felnőttként inkább lakóparki földszinti kertkapcsolatos lakást, sorházat vagy családi házat szeretnék saját kerttel.

29/N

Óvodás koromig két emeletes L alakú gangos házban laktunk Zuglóban. Majd egy lépcsőházas, 58 lakásos, 10 emeletes (csúsztatott zsalus) házban nőttem fel. A belváros felé sorban emelkedtek ki a panelházak, másik oldala felől családiházak voltak (vannak). 25 kilométerre volt egy hétvégi házunk, ahová sokszor jártunk. Mindkét hely előnyét, hátrányát megismertem. Szerettünk (szeretek) kertészkedni, de a betonházak egyszerűségét, kényelmét is kiélveztük.

Később, fiatal felnőtten laktam kertesházban vidéken, amiről kiderült nemigazán az én világom. Nem a családi házzal volt gondom, hanem az ingerszegény, sőt, unalmas vidéki élettel. (150 km-re a fővárostól) Később éltem kicsit külföldön is, de a szívem csücske Budapest belső kerületei. Negyvenes éveinkre megtaláltuk nejemmel az ideális megoldást! A belváros peremén, külső kerület zöldövezeti részén kertes kis társasház, ahol van saját kertrészünk (nem kertkapcsolatos), garázsunk, tárolónk, két szintes körpanorámás lakásunk. (fél Budapestet látjuk, Határ úti rádiótoronytól, Széchenyihegyig, a Budai hegyek mentén végig Ürümig, másik oldalt az Őrs vezér teréig)

Milyen volt felnőni? A beton emeletesben imádtam a sok barátot! Főleg felnőtten értettem meg, milyen pozitív dolog mindez. A fél osztályom, sőt, évfolyamtársak és korban közeli iskolatársak szinte mind a szomszédban laktak. Többen a házunkban, sokan a közeli épületekben. A többiek pedig a környező családi házakban. Több ismerősöm, akik a belvárosban nőttek fel, elmesélték, nekik nem volt túl sok olyan barátjuk, akikkel kisgyerekként önállóan összejárhattak volna. Sajnos, csemetéim is ezt élik meg. A szélrózsa minden irányában szét vannak szórva a barátaik (iskolatársaik). Sokan más kerületbe élnek. (vannak, akik az agglomerációból járnak be) :-( Jómaga el voltam kényeztetve a bartok közelségével. Két legjobb és több jó haverom a házunkban a lakott. Sőt, első kamaszkori szerelmem is csak egy emelettel feljebb. Szabadidőnkben nem volt kérdés, kivel és miként üssük el az időt. Ha más nem, akkor a ház melletti játszótereken voltunk, vagy kerékpároztunk a környéken (főként a családiházas, szinte autómentes területeken). De együtt jártunk a közeli mozikba, nyári szünetben a strandokra, kirándulni a környékben. Ahogy nagyobbak lettünk, mentünk a belvárosba is, fokozatosan tágítottuk a felfedezhető területeket egészen a agglomerációig. (később akár ez első diákszigetre, vagy a Balatonra is)

Természetesen, nem a haveroké volt minden. A szobám jelentette a saját kis világom másik fontos részét. Tanulás, zene, kevés tévé, még több zene, akusztikus és elektromos gitár (nem lettem egy Santana, így utóbbitól megváltam pár év után, a dobgitár máig a sarokban áll), később commodore 64, majd 486. Ezekről nem szoktam le, de hamar átvette a helyüket, ill. a szobámban eltöltött időm jelentős részét a csajozás. ;-)

Avval egyetértek, nagyban függ, milyen élményeket szerez az ember gyerek és kamaszkorban, hogy kivel, kikkel élünk együtt, illetve egy környezetben!

50F